Mándy Iván (50)

Körben áll egy kisleány

Magyar hangjáték

Szülői felügyelettel

47 perc

1968. március 31.

(Legalább 1 ismétlés. Műsoron tartva 39 éven át)

Eredeti hangjáték
Hangjáték

Megközelítés:
Tárgyilagos |

Magyar Rádió

Összefoglalás

János és Margit válnak: Ildikót, a kislányukat János ideiglenesen hajdani „pótmamájánál”, Karakasnénál helyezi el, majd kérvényezi, hogy Ildikót neki ítéljék, hiszen volt felesége régi udvarlója kedvéért hagyta ott a családi fészket. Azonban Margit sem hagyja magát, végül mégsem marad más a kislány számára csak Karakasné kicsiny világa, ahol szülei külön-külön néha meglátogatják, de ami már régen nem az az idilli hely, mint amilyennek a gyerek első látogatásakor tűnt…

Színlap

Körben áll egy kislány (címváltozat 2007)

Mándy Iván dokumentumjátéka = Mándy Iván hangjátéka 1968-ból

Szereposztás:

Karakasné – Somogyi Erzsi

János – Szabó Gyula

Margit – Vas Éva

Ildi – Nagy Anikó

Bessenyő bácsi – Maklári János

Dramaturg: Ambrus Tibor

Rendező: Bozó László

1968. március 31.

2007. február 9. B 14.05

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása

Szerző:
Rendező:
Dramaturg:
Színészek: (5 fő, átl. 42 év)
Korhatár (ifjúságvédelmi)Szülői felügyelettel
A korhatár indoklása

A válás és következményei egy gyerekhallgató számára akkor is szorongást keltő téma, ha hasonló emléke nincs, de kortársaival kapcsolatosan minimális empátiával rendelkezik. Ezért kiskorú számára a hangjáték meghallgatása csak felnőtt társaságában ajánlható.

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 47 perc
Bemutató dátuma 1968. március 31.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangjáték
Szemléletmód, alműfaj, tematika Tárgyilagos
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Státusz Epizód
Technikai adatok Monó
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Karakasné Somogyi Erzsi
János Szabó Gyula
Margit Vass Éva
Szövegforma DIalógus
Előforduló releváns játékterek Oktatási intézmény/kollégium, Otthon, Kórház/szanatórium, Köztér
  • Hivatal
  • Otthon
Releváns földrajzi régió Vidék, Város
  • Város
Időszinkronitás Szinkron
  • Szinkron
Megidézett kor (magyar) 1959-1989 Kádár-korszak
  • Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
Történetszál Hálózattörténet
  • Kapcsolattörténet
  • Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Küzdelem, Élettörténet, Szenvedéstörténet
  • Küzdelem
  • Szenvedéstörténet
Címkék

vasút, domb, válás, játszótér

Társadalmi címkék

Ifjúság helyzete
Nők helyzete
Idősek helyzete
Munkások helyzete
Esélyegyenlőség
Oktatás, nevelés

Említések

Monte Carlo

Történet időtartama Több hónap
  • Több hónap
Cselekmény kronológiája Kronologikus, Flashback, Flashforward
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Mikrofonplánok
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Nemek harca, Magánéleti (nem szerelmi), Szerelmi/szexuális
  • Magánéleti (nem szerelmi)
  • Nemzedéki
  • Szerelmi/szexuális
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Eltartott gyerek, Munkás, Pedagógus
  • Eltartott gyerek
  • Nyugdíjas
  • Szülő vagy házaspár
Releváns státuszváltozás és életesemény Folyamatos (bármelyik), Erkölcsi leépülés (jellemfejlődés - negatív), Lélektani összeroppanás
Narrátor Női narrátor, Szereplő
Narráció helye Keretező, Szakaszos
Párbeszédek jellege Nő-nő, Férfi-nő
Zenei jellemzők Nincs zene
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű, Rádiószerű

A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió és Televízió (MRT)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Tömpe István (1962-1974);
  • Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981);
  • Falurádió: Simon Ferenc (1967-1988);
  • Ifjúsági Osztály: Faggyas Sándor (1968-1979); Forrás
  • Irodalmi Főosztály: Zentai János (1963-1973);
  • Szórakoztató Osztály: Bozó László (1967-1968);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.