Istenek viadala – Teomachia
Weöres Sándor drámai költeménye
Hangmérnök: Újházy László
Zenei munkatárs: Kutassy Ferenc
Szereplők:
Kronosz- Bessenyei Ferenc,
Okeanosz- Sinkó László,
Rhea- Szemes Mari,
Gaia- Gobbi Hilda,
Tüphón- Basilides Zoltán,
Erósz- Benkő Péter,
Rhea szolgái- Bihari József, Jani Ildikó, Madaras József és Weöres Sándor
Km. az Nemzeti Színház stúdiójának tagjai.
A kórusbetéteket írta és vezényli: Simon Zoltán.
Hangszeren közreműködik: Bárány Gusztáv, Császár Irén, Horkai József, Kamareli Károly
Dramaturg: Kopányi György
Rendező: Török Tamás
Ebben a nagyboltozatú drámai költeményben a mitológiai Kronosz, a hatalmi tébolyban vergődő isten saját gyermekeit falja fel, hogy be ne teljesedjék a jóslat, miszerint saját fia dönti meg uralmát. A megrendítő költői látomásban színre lépő Kronosz egyben annak is fényes bizonyítéka, hogy mennyire emberi fogantatású istenekkel van benépesítve a mitológia. Rhea, a feleség, az anyai ösztön fényes példáját mutatva fel, kijátssza az örjöngő istent, s ennek következtében az élet lesz úrrá a földön, s végre megjelenik rajta az emberiség. E mű, mely Weöres költői és drámaírói képességének megkapó bizonyítéka, kötetében Teomachia címen ismert.
60 perc
1977. október 10. 19:15, Kossuth
1977. október 16, 15:29, 3.műsor (Budapesti Művészeti Hetek)
1980. augusztus 7., 3. műsor, sztereó
1996. 04. 04. Bartók 10:05
1978. augusztus 29. kedd 22:00-23:00, 60 perc
1998. 06. 25.
2007. május 7.
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Dramaturgok | |
Zenei közreműködők |
Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció |
---|---|
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
Bemutató dátuma | 1977. október 10. |
Játékidő | 60 perc |
Szövegforma | Vers, Drámai költemény |
Technikai adatok | Sztereó |
Forrásmű típusa | Vers, Drámai költemény |