Görgey Gábor

Hosszú telefon

Görgey Gábor hangjátéka

30 perc

1979. augusztus 13.

Háborús |

Eredeti hangjáték

Megközelítés:
Tragikomikus |

Magyar Rádió

Összefoglalás

Telefonbeszélgetések, melyek éves szünetekkel folynak, nagyjából 1933 és 1944 között. Telik a történelem, és csak a front megérkezése tud felemelkedni a budai arisztokraták zárt, mindentől védettnek vélt világába.

A két hang a két csatornán hallható, hol az egyik, hol a másik van a vonalban. Az éves különbségeket csak a vonal-hang felcserélése jelzi, sem szünet, sem hangjelzés nincs közöttük.

CSELEKMÉNY

Két arisztokrata budai nő beszélget telefonon. A politikával ugyan nem foglalkoznak különösebben, de mégis náluk ebédel az egyik vezérezredes (Jány Gusztáv), az egyik férje állandóan a rózsáival foglalkozik. Az egyiknek nem tetszik, hogy cselédje vidékiesen beszél, átadja a másiknak. Helyette egy párt fogad, aki a nyilas uralom alatt is ott marad, de már urazni kell őket. Beszélgetnek a kék égről, a rózsákról, a hús hiányáról, mígnem zörögni kezd a vonal, aztán egy robbanás.

Színlap

Görgey Gábor hangjátéka

Rendező: Bozó László

Szereplők: Emma – Béres Ilona, Adél – Almási Éva, Mariska – Kútvölgyi Erzsébet

Dramaturg: Bárdos Pál

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Emma: Béres Ilona, Adél: Almási Éva, Mariska: Kútvölgyi Erzsébet
A hangfelvételt Kiss László és Fehér Zoltán készítette.
dram.: Bárdos Pál rend.: Bozó László (1979)

1979. augusztus 13. hétfő, Kossuth Rádió, 19.15

Ismétlések dátumai: 2009-05-10
NAVA ID-k: 807536

Szerző
Rendező
Színészek
Dramaturgok
Korhatár - Ifjúságvédelmi skálaMindenkinek
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1979. augusztus 13.
Ismétlések adatai

2009-05-10

Játékidő 30 perc
Előforduló releváns játékterek Otthon, Telefon
Releváns földrajzi régió Város
Időszinkronitás Múlt
Megidézett kor (magyar) 1925-1943 Konszolidált Horthy-korszak, 1944-1945 Vészkorszak
Szemléletmód, alműfaj, tematika Tragikomikus
Szövegforma DIalógus
Történetszál Kapcsolattörténet
Dramaturgiai egyéb adatok Rádiószerű
Történet időtartama Több év
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Ping-pong sztereó
Nyelvezet Köznyelv, Tájszólás
Főbb szereplőviszonyok Magánéleti (nem szerelmi)
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Feudális rang/arisztokrata
Releváns státuszváltozás és életesemény Erkölcsi lelepleződés (negatív)
Főszereplők releváns kora Középkorú
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Nő-nő
Zenei jellemzők Nincs zene
Társadalmi címkék

Arisztokraták helyzete

Bemutató médium Kossuth
Kódolás kész? Kész

Vélemény, hozzászólás?