Borenich Péter (57)

Hat évre ítéltek tévedésből 🏆 🏆

Magyar dokumentumjáték

Borenich Péter dokumentumjátéka

52 perc

1997. május 11.

(Legalább 1 ismétlés. Műsoron tartva 13 éven át)

Dokumentumműsor

Magyar Rádió
Magyar Rádió Rádiószínház Dokumentumműhelye

Korabeli ajánló

A történet nem a Rákosi- vagy a Kádár-korszakban játszódik, hanem a közelmúltban, vagyis 1994-től napjainkig. A dokumentumjáték főszereplője már több, mint két évet ült börtönben, amikor gyorsan kiengedték, mert mint a Heves Megyei Bíróság ítéletéből kiderül: „a bűncselekményt nem ő követte el.” Akkor viszont miért ítélték hatévi börtönbüntetésre? S milyen bizonyítékok alapján? Felkerestem az ügy valamennyi szereplőjét. Megtaláltam a fiatalembert is, aki nemrég bevallotta, ő ment be lopni, s ő bántotta az idős nénit, aki nem sokkal ezután meg is halt. Az utóbbi években alig készük új dokumentumjáték a Magyar Rádióban. Ezt sem tudtam volna megcsinálni, ha nem segít a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány.

Borenich Péter dokumentumjátéka (1997) Pusoma Dénest a rendőrség 1994 tavaszán tartóztatta le, majd a bíróság hat évre ítélte halált okozó súlyos testi sértésért. Több, mint két évet töltött börtönben, amikor egy másik férfi beismerte, hogy ő követte le a bűncselekményt.

Színlap

A Rádiószínház Dokumentum-műhelyének bemutatója

A Kossuth Főszerk. műsora

Borenich Péter dokumentumjátéka

Cikk:
A történet nem a Rákosi- vagy a Kádár-korszakban játszódik, hanem a közelmúltban, vagyis 1994-től napjainkig. A dokumentumjáték főszereplője már több, mint két évet ült börtönben, amikor gyorsan kiengedték, mert mint a Heves Megyei Bíróság ítéletéből kiderül: „a bűncselekményt nem ő követte el.” Akkor viszont miért ítélték hatévi börtönbüntetésre? S milyen bizonyítékok alapján? Felkerestem az ügy valamennyi szereplőjét. Megtaláltam a fiatalembert is, aki nemrég bevallotta, ő ment be lopni, s ő bántotta az idős nénit, aki nem sokkal ezután meg is halt. Az utóbbi években alig készük új dokumentumjáték a Magyar Rádióban. Ezt sem tudtam volna megcsinálni, ha nem segít a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány.

Rádió és Televízió Újság, 1997. május 5. – 11., 6. oldal, Borenich Péter

A megtörtént eset szereplői: Pusoma
Dénes; Dr. Konkoly-Thege László,
a perújítási eljárás ügyésze; Dr.Misi
László, Heves megyei főügyészhelyettes;
Nagy István, a Heves megyei Rendőrfő-
kapitányság bűnügyi osztályvezetője;
Dr. Magyar Elemér ügyvéd, a Nemzeti
Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda képvi-
selője; Ivádi Sándorné, Kovács Mártonné
és Ivády Júlia szomszédok; Danó Alex,
Pusoma Olga, valamint ivádi lakosok
(52 perc)

1997.05.11. 16.05 Kossuth

Prix Italia nevezés

Új Magyar Hangjáték Dokumentumjáték Díj



A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Borenich Péter dokumentumjáté…

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Szerző:
Rendező:
Színészek: (2 fő, átl. 83 év)
Díjak, jelölések:
Prix Italia
Prix Italia 1997
Új Magyar Hangjáték díj
Új Magyar Hangjáték díj 1997
Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 52 perc
Bemutató dátuma 1997. május 11.
Rádiós műfaji besorolás Dokumentumműsor
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Magyar Rádió Rádiószínház Dokumentumműhelye
Ismétlések adatai

2010-05-29

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Hajdú István (1996-2000);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.