Móra Ferenc

Hannibál feltámasztása

Magyar hangjáték

55 perc

1964. február 09.

(Legalább 11 ismétlés. Műsoron tartva 40 éven át)

Adaptáció

Magyar Rádió

Színlap

(Címváltozat: Hannibál föltámasztása)

Móra Ferenc kisregényét rádióra alkalmazta: Palotás János

Szerkesztő: Dorogi Zsigmond

Rendezte: Déri Éva

Szereplők: Hannibál tanár úr – Benkő Gyula; Dia, a felesége – Szemes Mari; Igazgató – Deák Sándor; Tanárok – Prókai István, Horváth Ferenc, Márki Géza és Kemény László; I. finánc – Szirmai Jenő; II. finánc – Beszterczei Pál; Képviselő – Greguss Zoltán; Főosztályvezető – Márkus László.

Közreműködött: Árossy Aladár, Balázs Ferenc, Galgóczi Imre, Gyárfás György, Kollár Béla, Soltész Anni, Surányi Imre és Temes Gábor.

„A kisregény 1924-ben íródott, de a Horthy-rendszerben nem jelenhetett meg. Az író úgy tudta, hogy azért, mert kézirata elveszett. Az igazság pedig az, hogy a család, a rokonok és a jóakarók rejtették el előle, attól tartva, hogy kinyomtatása esetén kellemetlenségek és zaklatások szakadnak a nyakába. Mert e kisregény a kurzus világának kérlelhetetlen kritikája, melyben Móra bátran szembeszállt a diktatúra embertelenségével és önkényességével.”

Bemutató: 1964. 02. 09. 15:00-16:00 Kossuth.

Ismétlések: 1964. 02. 28. 11:00-12:00 Kossuth, 1969. 12. 29. 19:34-20:29 URH, 1971. 08. 14. 10:56-11:51 Kossuth, 1972. 02. 07. 20:52-21:47 URH, 1973. 09. 30. 11:04-12:00 3. műsor, 1975. 01. 12. 11:04-12:00 3. műsor, 1975. 09. 20. 18:10-19:05 3. műsor, 1977. 03. 27. 18:55-19:50 Kossuth, 1979. 01. 28. 19:29-20:23 Kossuth, 1989. 03. 19. 18:40-19:38 Kossuth, 1993. 11. 17. 10:05-10:59 Bartók, 2001. 05. 19. 21:04-21:59 Kossuth, 2004. 07. 22. 14:05-…

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása

Játékidő 55 perc
Bemutató dátuma 1964. február 09.
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Bemutató médium Kossuth
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Forrásmű típusa Novella, elbeszélés

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió és Televízió (MRT)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Tömpe István (1962-1974);
  • Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981);
  • Falurádió: Kaposi Kis István (1964);
  • Irodalmi Főosztály: Zentai János (1963-1973);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.