Mesterházi Lajos

Gyilkosság

55 perc

1972. június 11.

Eredeti hangjáték

Megközelítés:
Krimi |

Magyar Rádió

Mesterházi Lajos hangjátéka
Rendező: Gál István

A szereposztásból: László – Zách János és Kovács István, Sándor – Harsányi Gábor, Béla – Bálint András, Magda – Ronyecz Mária, Apa – Ajtay Andor, Órnagy – Kaló Flórián, Vasutas – Márkus Ferenc

Dramaturg: Kopányi György

„A két háború között játszódó hangjáték hősei fiatalok. Kezdetben együttesük, látván a lassan bontakozó világháború körvonalait, szinte ösztönösen húzódnak balra, hogy szembesüljenek vele. Ám egyikük feladata ezt a magatartást, érvényesülni akar, s benősül egy magasrangú katonatiszt házába. Óriási igyekezetét aztán visszafordítják, hátát fordít régi barátainak, sőt már a velük közös nyelvet is elfelejti. Így esik meg, hogy egy ostoba véletlen folytán tisztit be csütörtökén „védelmében” lelövő egyik volt barátját.

A szentántúk, a tények mind a gyilkos ellen szólnak. És ekkor érkezik a Horthy-érszimnál egyenlően az „igazságszolgáltatás” gépezete a fehérnó kiderül, hogy fekete, az aljaságöről, becsületről, es ez a sajátos értékrend meghökkentő eredményekhez vezet.”

”A hangjáték hőse elhagyta a baráti körét és haladó nézeteit, hogy benősüljön egy katonatiszti családba. A véletelen folytán „tiszti becsülete védelmében” lelövi egyik volt barátját. Bár a tények ellene szólnak, a Horty-rezsim igazsgászolgáltató gépezete igyekszik tisztára mosni. A rádiójáték bemutatja, hogy ennek a velejéig hazug erkölcsi felfogásnak milyen meghökkentő következményei támadnak.”

Rendező Gál István

1972. június 11. K 16.05-17.00

1972. nov. 28. 19.46, Urh

66 perc

Korabeli ajánlószöveg

A hangjáték hőse elhagyta a baráti körét és haladó nézeteit, hogy benősüljön egy katonatiszti családba. A véletelen folytán „tiszti becsülete védelmében” lelövi egyik volt barátját. Bár a tények ellene szólnak, a Horty-rezsim igazsgászolgáltató gépezete igyekszik tisztára mosni. A rádiójáték bemutatja, hogy ennek a velejéig hazug erkölcsi felfogásnak milyen meghökkentő következményei támadnak.

Szerző
Rendező
Színészek
Dramaturgok
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1972. június 11.
Játékidő 55 perc
Megidézett kor (magyar) 1925-1943 Konszolidált Horthy-korszak
Szemléletmód, alműfaj, tematika Krimi

Vélemény, hozzászólás?