A Kreml toronyórája (1952)

KRITIKA A DARABRÓL

A KREML TORONYÓRÁJA A Kreml Spaszkij-tornyának híres órája a cárizmus megdöntése idején megállt; mintha jelezni akarta volna, hogy lejárt a cárizmus, a kapitalizmus ideje. Új kor következett, a híres órát maga Lenin indíttatta meg. A Spaszkij-torony órája ezen túl már a proletáriátus idejét és korát hirdette s harangjátéka az Internacionálé szárnyaló dallamát sugározta szét a négy világtáj felé. Ennek a jelképnek a keretében vetődik fel a régi orosz értelmiségnek a drámája. A cári értelmiség egy része szembefordul a szovjethatalommal, sértődött s félrevonul, nem akar részt venni a szocializmus építésében. Ahogy az időn, rajtuk is Lenin segít; felvillantja előttük az értelmiségi munka nagyságát és távlatait és nemcsak munkájukat, de szívüket is megnyeri a bolsevik építés számára. Ezt a kérdést ragadta meg N. Pagogyin szovjet író »A Kreml toronyórája« című színművében, amelyet a sztálini születésnapra készülve mutatott be a Rádiószínház. »Biztonsági gyufa... kénes gyufa... békebeli« — mormolja 1920 kemény, hideg telén, fagytól kékre-váltan a moszkvai utcasarkon Anton Ivánovics Szabelin orosz mérnök, a régi értelmiség tagja, a nagynevű villamossági szakember. »Ki kerget az utcára?« — kérdi tőle Mása a lánya, aki a bolsevikokkal tart. »A szovjethatalom« — feleli Szabelin. Így veti fel a régi orosz értelmiség egy részének drámáját Pagogyin. De a Kreml-ben már edzik a jövő acélját; Lenin a szovjetország villamosításáról álmodik s meg is jelöli a jövőhöz vezető utat: Oroszország hajójából minden ócska kacatot ki kell dobni, ki kell szórni a faékeket, az egész országot villamosítani kell, mert a szovjethatalom plusz villamosítás vezet el a győztes kommunizmushoz. A villamosítási tervekhez szakember kell; Lenin Szabelinért küld. A mérnök azt hiszi, tömlöcbe vetik. »Ki kényszeríti önt arra, hogy gyufát áruljon?« — kérdi tőle Lenin. Szabelin nem tud felelni. Hallgatásával beismeri, hogy senki. Lenin felrázza, felvillantja előtte a jövő beláthatatlan távlatát, Oroszország villamosításának tervét; — lángoló hite, a nép iránti izzó szeretete rabul ejti Szabelint. Egy-két negyedórával ezelőtt letartóztatástól rettegett s most hazamenet a bolsevikokra gondolva már ezt mondja lányának: »Zseniális emberek... Zseniálisak.« Nemcsak a munkáját, de szívét is megnyerik, a forradalom, a szovjethatalom mellé áll s néhány hét múlva ő jelenti be Moszkva népe világot elámító villamossági terveit. »A Kreml toronyórája« nemcsak orosz darab, nemcsak szovjet színmű, hanem sajátosan magyar is. Szabelin sugárzó, felfelé vezető útjára gondolva eszünkbe jutnak a magyar Szabelinek, sok nagy építkezésünk mai vezetői, a régi értelmiségből származó tudósok és főmérnökök, akiket a kommunisták hite alakított át, akiket a szocializmus építkezéseinek nagysága, távlata, elért eredményeink nyűgöztek le, hogy végül kezdeti tántorgások után szilárdan a nép ügye mellé álljanak. A Kreml toronyórája számunkra is új időt jelzett; a proletáriátus vezette emberi társadalom korát. Ezt a mélyértelmű, a mi építésünk kérdéseivel is annyira rokon szovjet hangjátékot a Magyar Rádió nagyhatású előadásában mutatta be. Major Tamás rendezte; ez a kitűnő rendezői munka mélyen feltárta a darabban felvetett társadalmi kérdés egész mélységét. »A Kreml toronyórájának« voltak olyan részletei, melyek nagyon mélyen a hallgatók értelmébe, sőt szívébe íródtak. Milyen mesteri volt a párbeszéd, melyet Lenin egy angol újságíróval folytatott a proletárdiktatúráról és a jóakaratú emberek naiv elképzelésű »vasárnapi szocializmus«-áról! Lenin hangját Mányai Lajos idézte fel; ez a hang fűtött volt, mikor vitázni kellett, nyers, mikor a tévelygő Szabelint kellett meggyőzni, atyai, mikor orosz parasztokhoz szólt és szárnyaló, mikor a bolsevik tervezés nagyságát tárta fel. A hangjáték mindvégig forrón lüktetett. Sodrása, drámai fűtöttsége sehol nem volt öncélú, nem üres hatást kergetett, hanem a dráma magvát vitte a kifejlet felé. Elmélyült, átélt színészi munka (Balázs Samu, Gobbi Hilda, Mészáros Ági, Mezei Mária, Gábor Miklós, Juhász József, Uray Tivadar stb.) vitte sikerre a Magyar Rádió kitűnő hangjátékát. Példa ez a hangjáték arra, hogy a pártosság, magas eszmei mondanivaló nem mond ellent a lebilincselő érdekességnek. Tanítani és lekötni; nevelni és mindvégig lebilincselőnek maradni: A Kreml toronyórája is megoldotta ezt a feladatot. Ruffy Péter (Magyar Rádió)