Vox Humana

Részlet Nádor Tamás rádióoratóriumából
KÓRUS: Itt van a fű és itt van a pacsirta. Itt van a fű és itt van a pacsirta. És hol van az ember? Itt van a fű és itt van a pacsirta, és hol van az ember? Hol az ember? Nem a föld alatt, nem az égben, nem a fém, nem a tenger, hanem a vízben, a fűben, nem a pacsirta dolga a beszéd.
(Síró ember hangját utánzó hangok)
FÖLDHANG: Teremni vagyok s terhet tartani. Belőlelem s rajtam sajdulhat a lakható.
TÖRMELÉKHANG: Azért vagyok, hogy rendbeálljak, azért vagyok, hogy összeszedjenek.
SÁRHANG: A sár lehúz. Aki lábához enged, maga is sárrá változik. De a sárból való vissza nem lehet.
ÜVEGHANG: Zárni és nyitni, de nem takarni, erre rendeltetett a láttató üveg.
FÉMHANG: A forma én vagyok, a lényeg csak célom lehet, de a célhoz nincs gondolatom.
SZÉLHANG: A hírt hozom. A holtak hirek terjed a föld alatt. Itt fent: minden szavam az életé. .
FŰHANG: Az ember dolga a sírás. S már eszme is van, ha siratható.
PACSIRTAHANG: Aki már megnevez, az félig mentve van. Az ember dolga a beszéd, csakis az emberé.

**

NÁDOR TAMÁS

VOX HUMANA

Rádióoratórium

(RÉSZLETEK)

(24 oldal)

Szereplők:

Üveghang

Szélhang

Pacsirtahang

Földhang

Fűhang

Törmelékhang

Fémhang

Emberhang

Sárhang

1. 2. női hang

1. 2. férfihang

/Egyetemes robbanáshangból fokozatosan kibontakozó tagolatlan zene. Vagy inkább: házak omlása, hömpölygő lárma. Közben, mintha egy távoli óriás aréna tomboló közönségének hangja is elmosódottan hallatszanék. Aztán dobszószerű fortissimo, de rekedt fémek hangján, a hirtelen tökéletes, félelmetes csend: az élettelen világ csöndje. Vége a háborúnak/

/Mottó/

Emberhang Vége az elsötétítésnek. De hol az ember, aki a Napról letépné a fekete papirost? Mint aki kukoricát morzsol, a háború elpergette a koponyákat. S most megint ezek a pedáns kezek… De a vészféket valaki talán meghúzhatja. Egy felkiáltójel mintha emberi alakot öltene. Az utolsó ítélet szirénája még berekedhet.

/Idegesítő vízcseppek monotóniája. Egyre erősödve: kőzörgés, majd váratlanul: lassú, beteg szívdobogás, hangosodó szívverés, amely fokozatosan átváltozik ütészajjá. Mintha ökölvívó mérkőzésen csusszannának a lábak, döngnének a mellkasok, testek. Zihálás, a kétségbeesetten futó ember egyre gyorsuló fujtatása.
Ismét az iménti ujjongó arénahang elmosódottan, majd elusztatva, s közben lassan felcsukló, furcsa, meghatározhatatlan, nem emberi, de mégis valahogy férfisírásra emlékeztető hangok. Fémes zene, géppuskaropogás, csönd./

Földhang Nincs hang, csak a sírás hangja van.

Szélhang Nincs hang, csak a nincs-hang van.

Sárhang Csak az én hangom van, a sáré.

Törmelékhang Csak az én törmelékhangom van, meg a tiétek: Föld, Szél, és Sár.

Üveghang Meg az enyém, az én cserepes üveghangom, mintha szüntelenül a magasból csördülne le: csak az én zuhanó hangom van.

/Halk, üvegcserépcsördüléshez hasonlító folyamatos zene/

Fémhang Vége a háborúnak. De csak az én megrokkant fémhangom van, az én kicsorbult pengésem, élességem. De hol vannak a régi hangok? Hol a szélben fölszisszenő erdőké, hol az illatot jajduló virágoké, hol van a farkas éjjeli szabadsághangja? Hol a madarak pirkadati hangja? És hol van az emberé, hol az emberé, aki el tudná sikoltani a Hírt? A Hírt, hogy befejeztetett? Hol az emberi hang?

/Halk géppuskaropogás/

(…)

Pacsirtahang Zokogj, zokogj. Vége a háborúnak. És élő is maradt. Egy dögszagú, lávával félig ellepett, de egyszer talán embernyelvre bírható.

(…)

/Erősödő munkadal, majd ennek ritmusára induló gépzaj. Ezek a zajok fokozatosan tovább erősödnek/

Kórus Már kéz a kéz, hátszó röpülj! A teremtő szabad. Szállj emberi Hang!

/Erősebb, gépzajt utánzó zene, majd hirtelen tisztán pacsirtadal/

Emberhang /tisztán, tagoltan, halkan, majd csöndes fölcsukló sirás-nevetéshang/

Ember vagyok. Ember vagyok.

/Csak pacsirtadalt hallani/