Tomcsányi Béla
Tomcsányi István

100 perc magyar történelem

A Magyar Hangház szilveszteri műsora ezúttal elüt az eddigiektől. Országgyarapodásunk boldog örömét idézi majd ez az este, visszapillantást ad a közelmúlt eseményeire. Egy darab történelmet fogunk kapni, azt a történelmet, melynek emlékében újjászületett a magyar Kassa, Komárom, Érsekújvár, Ungvár, Léva és a többi, a Felvidékről visszacsatolt magyar város.

Száz perc magyar történelem! A rögzített hang csodája, a hanglemez, a szelenofón-berendezés, a hangfilmszalag varázslatos montázsa révén hallani fogjuk Hitler vezér és kancellár, Mussolini szózatát, a müncheni egyezmény drámai hangtörténéseit és aztán bevonulásunkat a visszacsatolt Felvidékre.

Tomcsányi István és Béla pompás ötlete és technikai felkészültsége tette lehetővé ezt a hangmontázst, melyet ők maguk állítottak össze, részben helyszínen felvett hazai, részben külföldről kért hanglemezekről és filmszalagokról. Az egyes felvételek közötti összekötő szavakat Csanády György, a rendező mondja majd a hangfülbe.

Ez a közvetítés este 7.15 órakor kezdődik és kb. 9 óráig tart. Ezután Marczali Frigyes hangjátékára kerül a sor, majd a pécsi diákok vidám estjét közvetíti a Hangház. Ezt követőleg Palló Imre dr. és Xitry Anna magyar nótákat énekel, és pontban 12 órakor éjjel Somogyváry Gyula elmondja újévi köszöntőjét, Kiss Ferenc elszavalja a Szózatot, majd a kassai székesegyház harangjai kondulnak meg.

Éjféltől reggel 3 óráig táncmuzsikát közvetít a magyar rádió.

1938. december 31.

Bemutató dátuma 1938. december 31.
Rádiós műfaji besorolás Dokumentumműsor
Összeállítás
Bemutató médium Budapest I.
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió

Vélemény, hozzászólás?