Az ifjúság hangja (1953)

1953. február 5., K 17.15

Az ifjúság hangja egy műsor címe, aminek a keretében ezt a hangjátékot sugározták. A rádióújságban nincs semmi részlet, a szöveget a Szabad Európa Hungarian Monitoring jegyezte le.

KOSSUTH-adó AZ IFJÚSÁG HANGJA; 131. 17 h 15

Mai adásunkban dokument-drámát közvetítünk az ifjúság életéről.
/ Zene. /

Újságíró vagyok, a világ elé kell tárnom, hogy mi történik Kaiser – Ebersdorfban! Mert ez az újságíró feladata!
– Hát, azt hiszem kezdhetjük. Rudl! Hé, Rudl, már megint alszik az a vén barom. Kollégám, rázza meg a vállát, maga közelebb van hozzá.
– Jawohl, Herr Direktor! Mit tetszik parancsolni?
– Hozza fel azokat a kölyköket a pincéből! /Köz zene./
– Mit gondolsz, Johann, verés is lesz?
– Persze, hogy lesz. Mindig van. Hogyne lenne?
– Amikor olyan éhes vagyok! Mindig csak rántott leves és marharépa! Látnád, hogy ők mit zabálnak! Libasült / Csirke! Te, te, ettél már csirkét?
– Nem, de fehér húsában. Le lehet szopogatni a csontokat!
– És akkor nekünk nem szabad egy nénitől elfogadnunk kenyeret! Ezért becsuknak a pincébe!
– Mert hagyjuk magunkat. Pofoznak, rúgnak, meg bezárnak. Mi meg legfeljebb bőgünk, és kész.
– És még csak ne is bőgjek, amikor úgy fáj, ha ütnek.
– Nem erről van szó, tegnapelőtt este beszéltem Karlstennel.
– Karlstennek, annyi, ő olyan erős!
– Miről beszélgettetek?
– Mindenfélét. És mondtam, hogy nem bírjuk mi, mindig meghal valaki közülünk. Úgyis megdöglünk a végén.
– És Karlsten mit mondott?
– Ő azt mondta, hogy nem. Ő egyszer olvasott egy könyvet, abban le is volt írva, hogy valaki sokat szenvedett, megéhezett, meg be is zárták, kínozták, de nem csüggedt el. Ezután a végén szabad lett és Droze visszapüffölte azokat, akik kínozták őt.
– Na, de kár, hogy ez csak könyvekben van. / Kis lépések. /
– Az Igazgató Úrhoz!
– Na, mit akarnak már megint.
– Mit akarnak.
– Gyerünk, gyerünk, sorjába!
– Strudl bécsi, mit akar tőlünk az igazgató úr?
– Azt nem kötötte az orromra, valamit akar, az biztos. /Zene/
– Mondanom sem kell uraim: példát kell statuálni! Például példás büntetést érdemelnek azok, akik Kaiser – Ebersdorf rendjét akarják megbontani!
– Ezzel csak a kemény kéz politikája tud elbánni! Bot és korbács, kötél és sárga!
– Úgy van! Úgy van!
– Hord kollegánk jól beszélt, magam is azt a véleményemet szeretném kifejezni…
– Direktor Úr, itt vannak a fiúk!
– Rendben van Strudl! Álljon az ajtó mellé, de el ne aludjon!!
– Szóval, ti vagytok azok. Szép kis banda, mondhatom! Horn kollega úr, kérem felolvasni a jelentést, azaz először a névsort.
– Ernst Stück! + Igenis!
– Rudi Buch: Igenis!
– Erich Mayer: Igenis!
– Végül, Johann Zuckmayer: itt vagyok.
– Hogyan jelentkezel!!! Nem tudod, hogy „igenis”-sel kell jelentkezni??? Te vigyázz!!
– Horn kollega úr, kérem olvassa tovább!
– Nevezetes, csütörtökről péntekre virradó éjszaka, titokzatos és eddig fel nem derített körülmények között egy kiló kenyeret loptak! A kenyeret zubbonyuk alatt akarták kilopni, munkába menet. De a kapuvizsgálat felfedezte!
– Szóval, kenyeret loptatok, mi? Beszélj, ha hozzátok szólok, mert…!
– Kérem, kérem szépen, igazgató úr kérem, mi nem loptunk. Kérem szépen, én mindig éhes vagyok…! Hallották: ő mindig éhes! Egy ilyen szemétre való kölyök, akinek napjában legalább háromszor kellene hálát adni a jó Istennek, hogy itt lehet. Fedél van a feje felett, gondozzák, munkát keresnek neki, és tessék: ő mindig éhes. Szóval, nem kaptok eleget enni, ez azt jelenti.
– Igazgató úr kérem…
– Fogd be a szád! Mi volt ma reggeli?
– Rántott leves.
– És mi volt ebéd?
– Marharépa főzelék.
– És vacsora?
– Rántottleves.
– Uraim, tisztában vannak önök azzal, hogy ezek itt milyen tápláló ételeket kifogásolnak?
– Te hány éves vagy, mi?!
– 15 leszek.
– Teljesen kifejlődött gyermek. Semmi szükség sincs több táplálékra.
– Hol loptad azt a kenyeret?! Azonnal felelj, mert széthasítom a fejed!
– Kérem szépen, ahogy jöttünk, munkából hazafelé, és akkor odajött hozzánk egy néni, és ideadta a kenyeret.
– Szóval nem mondod meg az igazat?!
– Felelj meg, mert széttaposlak!
– Kérem, nem mondhat mást, mert így történt. Mellette álltam, és…
– Mi??!! Pofázd, amikor nem kérdeztelek!! Nesze, nesze!! /Ütés/
– Jó estét kívánok!
– … Tessék, tessék, jó estét…
– Elnézést kérek, hogy így betörtem, de csak egy bácsi aludt a széken.
– Hm, höhö, tessék kérem, kit keres?
– Stolt vagyok, újságíró.
– Új–új–újságíró? Tessék csak… Parancsoljon szerkesztő úr, helyet foglalni.
– Köszönöm, egy kis oktató–megbeszélést tartunk, ezek itt gyermekeim. Térjetek ti is most szépen nyugovóra, majd holnap folytatjuk. Na, szépen, egy kettő. Köszönjetek rendesen, fiacskáim,
– Ne siessetek úgy…
– Oh, kedves szerkesztő úr, nálunk a házirendet szigorúan vesszük! Este ilyenkor, már x x izzagyig valamennyi gyermekünknek ágyban a helye.
– Úgy láttam, hogy amikor beléptem, még javában beszélgettek.
– Egy-két perc nem a világ.
– Hogyan érzitek itt magatokat? No, nem feleltek?
– No, nem feleltek, kedveseim? Mondjátok meg ha a szerkesztő úrnak, hogy milyen – jól – érzitek – magatokat – itt. Ha? Rudi fiam, mondd meg szépen, mondd meg csak.
– Mi – nagyon – jól – érezzük – itt – magunkat.
– Jó a koszt? Bőséges?
– Jó a koszt és bőséges.
– Ja, jó fiúk, menjetek szépen aludni…
– Amikor beléptem! Amikor beléptem, mintha, úgy láttam volna, hogy egy pofon csattant.
– Pofon? Itt? Hogy képzeli, szerkesztő úr…
– Hogy hívnak fiam?
– Johann Zuckmayer.
– Véres az állad, Johann, megpofoztak?
Állítani a fiukat! /Rendőri riadó-sziréna./
– Igazgató úr, meg vagyunk mentve! Itt a rendőrség!
– Körülvenni a házat!!
– Isten legyen irgalmas, ennek a nyomorult lázadó bandának!
– /Köz zene./ Parancsoljon, miniszter úr.
– Jöjjön kedves doktor, ez a Kaiser-Ebersdorf kezd az idegeimre menni. Mondja, mi történik ott, abban az intézetben. A sajtó is kezdi piszkálni, valami Holz nevű újságíró is jelentkezett nálam, persze, nagyon helyesen, nem fogadtam.
Az igazságügyi kiküldött tárca megállapította, miniszter úr, hogy ezek az elvetemült fiatalok, noha a legteljesebb és legmegnyugtatóbb körülmények között éltek, fellázadtak a kiváló pedagógusok ellen!
– Felháborító!
– Szerencsére az intézet kitűnő igazgatója, nem vesztette el a fejét…
– Mondja csak, doktor, azok a sihederek, akiket a nagybátyám gyárába vezényeltünk ki, azok is ott vannak?
– Igen, de azok továbbmentek munkába. Fiatalkorút bíróság elé állítottunk, lázadás címén…
– Helyes.
– Az intézet igazgatóját és az egyik hősiesen viselkedő tanárt, név szerint Felly Horn-t, javaslom, három-háromezer Schillingnyi külön juttatásomra.
– Helyes. Kérem, és nevében utasítsa a sajtót, hogy hallgasson, az ilyen valótlan szózavart keltés felett!
/Köz zene./
– Na tessék, itt van, nézze, nem? Az igazságügyminiszter írja, hogy ne foglalkozzunk Kaiser-Ebersdorffal, mert légből kapott minden onnan származó hír.
– Légből kapott!! Ha maga ott lett volna szerkesztő úr, azon az éjszakán, akkor…
– Mindegy, mindegy. Ha a minisztérium azt mondja, hogy nem igazak a hírek, akkor nem igazak! /Az utcáról tömegzaj./
– Jöjjön az ablakhoz szerkesztő úr! Nézze azt a tömeget! Csupa fiatal! Olvassa a táblákat: „Vessenek véget a Kaiser-Ebersdorfban uralkodó állapotoknak!” „Bocsássák szabadon a fogvatartottakat!” Hiába ír levelet a miniszter, a sajtót elhallgattatják, de ezeket a fiatalokat soha!