Spártai legenda (Lykurgos) (két jelenet) (Részlet)

Szerző: Szombati Gille Ottó
Szereposztás:
Alkandros – Gazda Zoltán, Főpap – László Károly, Sybilla – Krizsovánszky Szidónia
Színházi társulat:
A részlet utáni interjúalany: Szombati Gille Ottó, szerző
Szerkesztő: Darvas Enikő, Zsehránszky István
Játékidő: 16 perc

2007.02.19, 2007.03.05., Bukaresti Rádió, Mozaik 39, 41.- Rendetlen feltámadás

Bevezető (1)

Spártai legenda – Szombati Gille Ottó régebbi darabja. Egy másik nagy törvényhozóról szól – Lükurgoszról – a spártai állam megépítőjéről. Ő egy katonai demokrácia törvényeit dolgozta ki. Jól működött. Meghódított minden meghódíthatót. Szétverte az ókori Görögország másik nagy államát  – az athéni demokráciát. Stb. (sőt?) Jól haladt a vér és a dicsőség útján. Aztán… levitézlett…

Lükurgosz, a spártai törvények megalkotója előrelátta ezt is – a rendszer tökéletlenségét és a végét.

Csakhát, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Felfedezése miatt előbb neki kellett elpusztulnia. Mer a politikában nincs hála, csak érdek. S amikor az érdeknek ellentmond valaki, nyugodtan beveheti a mérget.

„Ez az út nem járható” – üzeni Lükurgosz a világnak. Bebizonyosodott, hogy igaza van.

És az az út, amelyen mi járunk, járható-e? Eldől rövidesen. De érdemes kivárni?

Akik hasznot húznak a mai rendből, azok nem sietnek. Kivárják.

Persze, Spárta bukása végzetes nagy bukás volt a spártaiak számára. De a világ köszöni szépen, túlélte.

Csakhogy most a világ végzetes nagy bukásáról van szó, és kérdéses, hogy túléljük-e.

Ezért kellene tanulni a Spártai legendából – amelybe Lükurgosz tanítványa, Alkandrosz vezet be.

Zs. I.

Bevezető (2)

A mű eltapossa az alkotót. Ezt hallhattuk a Mózesben is, és ezt hallhatkuk a Lükurgoszban is – Szombati Gille Ottó mindkét darabjában. A harmadik kőtáblában illetve A spártai legendában.

Ki a tökéletlen? Ki a hibás?  A mű vagy az alkotó?

Műsől akkor beszélhetünk, ha az alkotás életre kel, saját törvényei szerint él, működik, a továbbiakban képes önmagát újra és újra megteremteni. Ha az alkotó egy teljesen berendezett új világot teremtett.

Ez lehet egy regény. Lehet egy nép. Vagy egy dráma. Mint a Mózes, mint a Lükurgosz.

A darabok megnevezésénél ajánljuk, hogy térjünk vissza a hagyományhoz. Lásd: Antigoné, Ödipusz. Vagy a Shakespeare-ihez, ő is a főhős nevét írja fel címnek. Lásd: Hamlet, Lear király, Romeo és Júlia.

Kezdetben mindkettő  – az igazi mű és az alkotó is – tökéletes. Aztán, ahogy élnek, változnak, egyikük fejlődik, a másik – rendszerint  a mű – lemerevedik, önmaga ellentétévé válik. Nem hajlandó – vagy képtelen változni. S mindkét darabban az alkotó – Mózes is és Lükurgosz is – látja ezt. Mózes új kőtáblát ír, amely lényegében egy új mű törvényeit tartalmazza. Új – emberibb! – életre keltené a világot. Lükurgosz pedig visszatér Spártába, hogy lerombolja művét: az ókori spártai államot, amely emberfaló fenevaddá – totalitarista börtönné és vágóhíddá vált. Csakhogy Lükurgosz elkésett. Az alkotó mindössze egyszer hibázhat – amikor a művét létrehozza.

Zs. I.