Passacaglia

A cselekmény az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelés idején játszódik le, és négy ember életét mutatja be ezekben a napokban. Négy emberét, akik közül három, egy zenetanár, a leánya és egy fiatal zongoraművész, akit a zenetanár bujtat el lakásán, mindenáron menekülni igyekszik a világ zajától, a háborútól, magától az élet valóságától. Menekülni akarnak mindegy bárhová, csak minél távolabb a harcok szinterétől. Nem akarják tudomásul venni, hogy közben kint az életben, egy világ áll lángokban. A hitler fasizmus le akarja igázni az egész világot, rabigába akarja kényszeríteni Európa népeit, a német hadigépezett országokat töröl el, és városokat semmisít meg hódító útjában. De egyszer kemény és szilárd védőfal állja útját. A németek menekülnek, utánuk mindenütt romok és rokkant emberek maradnak. Rokkant ember lesz André, a tehetséges fiatal zongoraművész is, aki nem akart fegyvert fogni. André irtózik a háborútól, irtózik a vérontástól, művész ő mondja magáról, egyedülálló, meg nem értett ember, aki valami szépet, valami jót vár, igaz, maga sem tudja mit, és hogyan érheti azt el. Amikor a kommunista párt által vezetett hazafias erők fegyvert ragadnak, hogy megdöntsék az uralmon levő fasiszta diktatúrát, és a szovjet csapatokkal együtt kiűzzék a hitlerista megszállókat az országból, André a zenetanárral és annak lányával együtt a pincébe menekül. Itt bújdosnak, és tétlenségben várják, hogy elvonuljon a fejük felől a háború pusztító vihara. De hiába minden menekülési vágyuk, az élet, a valóság betör ide is. Egy fiatal kommunista Mihály a hazafias fegyveres erők harcosal megsebesül, és ebben a házban keres menedéket. Mihály még súlyos válsérüléssel sem vállalja a pince sötétségét, ahová negyedik éve önkéntesen száműzte magát André. Mihály, Ádával együtt, fent a házban, majd a kertben egy nyári lakban keres menedéket. Közben fasiszták hatolnak be a pincébe. Egy SS-altiszt, egy román légionárus, és Knapp Oberleitnant, egy tartalékos német tiszt, civilben filozófia tanár. Knapp csodálattal hallgatja André-t, amint Bach paszakáliáját adja elő. A zongorajáték után beszélgetni kezdenek.Knapp a művész felsőbrendségének és emberi egyedüllétének apológiáját fejti ki André előtt, amely csopán keveseknek, az úgynevezett kiváltságosaknak a joga. A fiatal zongoraművész úgy érzi, az ő világnézete is közel áll Knapp teóriájához. Elmondja az Oberleitnantnak, hogy ő tulajdonképpen katonaszökevény. Knapp nem szól semmit. Tudja már, hogy a német csapatok veresége elkerülhetetlen. Egyedüli gondolata a szökés. Meg is, de marad az SS-altiszt és a légionárus. Van még néhány percük. Úgy érzik, hasznosan kell felhasználni ezt az időt is. Egy harapófogó kerül a kezükbe, s hogy megműntessék a katonaszökevény André-t, lecsípik az ujjai begyét, hogy többé soha ne tudja játszani a paszakáliát. Minek a zene, ha mi elmegyünk? Társulat: Kolozsvári Állami Magyar Színház Kolozsvári Rádió