Cigánykirály
Nagy operett három felvonásban.
Zenéjét szerzette Nagypál Béla.
A rádió szombati operettje a Cigánykirály. Szombaton, július 28-án este ismét egy operettel kedveskedik a rádió hallgatóközönségének. A Városi Színház tavaszi Operettslágerét, a Cigánykirályt adatja elő kitűnő szereposztásban a Stúdióból. Az operett szövegét Uray Dezső írta, a zenéjét Kulinyi Ernő verseire NagypálBéla szerzi. A háromfelvonásos operett Bihari Jánosnak, a híres magyar cigányprímásnak, a Rákóczi-induló halhatatlan szerzőjének története, amely Bécsben, Ferenc császár udvarában játszódik le, átszőve az akkori bécsi udvari intrikákkal, amelynek központjában Ferenc császár kedvence, a magyar Beethoven, Bihari áll. A címszerepet a Stúdió operett-bonvivantja, Teleky Sándor játssza és Ő énekli a híres Bihari nótákat. Partnere Bedeházy Anna szerepében Pásztor Ferike. A cigánypár kitűnő szerepét Lakatos Ilonka és Matány Antal, a Nemzeti Színház tagjai alakítják. A többi szerepeket is kitűnő színészek játsszák.
A zenét a Király-Színház zenekara szolgáltatja, amelyet maga a szerző, Nagypál Béla, a Király-Színház karmestere vezényel.
Az előadást Loránth Vilmos, a Városi Színház főrendezője és Gyarmathy Sándor rendezi. Vezényel a szerző.
Az első felvonás szünetjében lóversenyeredmények.
A második felvonás szünetjében pontos időjelzés, hírek.
1928. július 28. Rádió Budapest, 7.45: Előadás a Stúdióból