Friedrich Dürrenmatt

A látogatás (2004)

Hungarian radio drama version of a Svájci work

63 minutes

November 22, 2004

Adaptation

Első Pesti Egyetemi Rádió

Korabeli ajánló

Az öreg hölgyet, aki szegény leány volt, régen egy fiatal kiskereskedõ elcsábította, majd cserbenhagyta, szégyenbe hozta. A leány messzire menekült otthonától. Attól kezdve élete szakadatlan szerencse. Változatos szerelmi fordulatok, házasságok után úgy lesz öreg özvegyasszony, hogy a világ egyik leggazdagabb tõkése. Ekkor érzi úgy, hogy elérkezett a bosszú ideje. Egy életen át forralta a gyilkos szándékot: megölni egykori csábítóját. Ezért utazik vissza évtizedek után szülõvárosába, ahol a szintén megöregedett fûszeres is él még. A szülõváros pedig a második világháború után teljesen elszegényedett, minden lakója vagy nyomorog, vagy a nyomor közelében van. Ünnepelve fogadják városuk dúsgazdag szülöttét. Végtelen vagyona birtokában megígéri, hogy rendbe hozza a város anyagi ügyeit, és minden lakóját jobb életszínvonalhoz juttatja. Egyetlen feltétele, hogy egy kívánságát kell teljesíteni. Ezt azonnal meg is ígéri a város, az öreg derék kispolgár is, az egykori csábító. Hanem azután már nem nyilvánosan, hanem bizalmasan közli a város vezetõivel, hogy a feltétel: meg kell ölni a derék idõs polgártársat. Ettõl nemcsak visszariadnak, fel is háborodnak. Akkor pedig nincs fellendülés.

Original cast and credits (in Hungarian)

Hangjáték Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása c. drámája (1956) alapján (2004).
Rendező: Halász Glória
Szereplõk: Fülöp Natasa, Tési Áron, Mosán Marcell, Halász Glória
A műsorban elhangzó zenék Mozart, Grieg, Frank Sinatra, Saint-Saens, J. Strauss, Ella Fitzgerald, Billie Holyday, Lester Young, Sidney Bechet, Mugsy Spanier, Vivaldi, Mahler, Gounod mûvei.
Adásidõ: 63 perc, sztereó

2004. november 22., Első Pesti Egyetemi Rádió EPER97, Budapest

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 63 minutes
Bemutató dátuma November 22, 2004
Rádiós műfaji besorolás Adaptation
Bemutató médium EPER
Régió Magyarország (egyéb)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Első Pesti Egyetemi Rádió
Forrásmű típusa Színmű