A zongora (1969)

Füst Milán színművének rádióváltozata

”’Rendezte:”’ Gál István

”’Szereposztás:”’
Mühlstadt Artur – Kovács Károly
Eleonora, a nővére – Keresztessy Mária
Johanna, a felesége – Psota Irén
Gergő – Mécs Károly
Ilona – Gombos Kati
Johanna anyja – Orbán Viola
Weisz úr – Sebestyén Zoltán
Szobalány – Újvári Viktória
Első vevő – Téri Árpád
Második vevő – Turgonyi Pál

”’Dramaturg”’: Nyerges András

56 perc

Bemutató: 1969. május 19., 20:28 Petőfi

Ismétlések:
1971.március 30., 21:15, Petőfi rádió
Bartók, 2003. augusztus 9., 8.57

Érdemes eljátszani a gondolattal: mi lett volna, ha Füst Milán kivételes drámaírói tehetségét idejében fedezik fel a magyar színházak? Ha nem kései elégtételként, az életmű utolsó szakaszában jutnak színpadra drámái, sorrendben a Boldogtalanok, a IV. Henrik és a Catullus? A válasz, persze, benne rejlik a kérdésben. S így nem marad számunkra egyéb tanulság, mint a már régóta tudott: az alkotáshoz, a mű teljesedéséhez elengedhetetlen a visszhang, a folytatásra bíztató-ingerlő társadalmi igény.

Ezt ugyan már nem pótolhatja a Rádiószínház Füst Milán esetében, de annyit megtehet és meg is kell tennie, hogy életművének még ismeretlen darabjait a közönség számára hozzáférhetővé teszi, teljesebbé rajzolja az író portréját. 1925-ben a Nyugatban jelent meg A zongora, s azóta annyira elfelejtődött, hogy az író drámáinak közelmúltban megjelent, legteljesebb kiadása nem tudott róla. Pedig sajátos színfolt ez az egyfelvonásos. Mikroszkopikus jellemrajzaival, iróniájával, már-már groteszkbe hajló családi tablójával századeleji világot idéz fel, de azzal a frissességgel és életszerűséggel, ami egy kivételes tehetség önkéntelen realizmusának sajátja.