Sárika lámpása 🏆 ★ ★ ★

Dokumentumjáték a sásdi gyermekgyilkosságról

Dokumentumjáték eredeti hangfelvételekkel

„Az első magyar dokumentumjáték” (a 30 évvel későbbi ismétlés felkonferálásából)

1964. március 11. K. 18,45

1977. január 23., 3. műsor 21.03 Dokumentumműsorok és dokumentumjátékok szemléje

1994. április 3., P 14.00

Szerk: Bánkúti Gábor

Riporterek: Bánkúti Gábor, Beretzky Gyula, Dolgos János

Nívódíj 1964: a három szerkesztő-riporternek

Kapcsolódó műsor 1964. április 5. K 11.00: Sárika postája.  „Még véget sem ért a műsor, a sásdi gyermekgyilkosságról szóló „Sárika lámpása”, s máris csengtek a telefonok a Rádióban. Hallgatók telefonáltak, hogy közöljék véleményüket, a műsorról is, a történtekről is. Másnap reggel pedig megindult a levéláradat. Többszáz levelet hozott a posta az országnak szinte minden részéből, és külföldön élő magyaroktól is. Több levélen sok-sok aláírás. S mindegyik levél vádirat a néma tanúk, a cinkos közönyösség ellen. Ezeket a vádló leveleket, igazságkövetelő véleményeket idézi most a műsor.”

Kapcsolódó megjegyzés: „A Sárika lámpása c. dokumentumműsornak igen komoly hatása volt, számos jlentős  intézkedés történt.” (1964 május, A szerksztő válaszol).

Kapcsolódó tanulmány: 

Az értelmi, illetve érzelmi hatásról érdemes néhány szót ejteni. Ez év március 11-én hangzott el a Sárika lámpása című dokumentumműsor. Alkotói: Bánkuti Gábor, Bereczki Gyula és Dolgos János. A döbbenetes hatású műsor a sásdi gyermekgyilkosságról szólt és megrázta az ország közvéleményét. Tiltakozó és résztvevő levelek százai érkeztek a Rádióhoz, s a hatás titka nemcsak a történetben rejlett. A három riporter mikrofonjával felkereste az eset résztvevőit és szemtanúit; a nyilatkozatokat, a riportokat külön kommentár nélkül olyan dramaturgiai sorrendbe rakták, amelyből világosan, oknyomozó pontossággal derült fény a tragikus esemény hátterére. Az alkotók mondanivalója: nemcsak a bűnösök vétkeztek, hanem azok is, akik szótlanul tűrték. A bizonyítékot a riportalanyok szolgáltatták.

Íme néhány részlet a műsorból.
(A Sárika lámpását a Valóság című folyóirat teljes terjedelmében leközölte.)

…a mostohaanyja egyáltalán nem szerette a kislányt, többször kijelentette a szomszédoknak is, hogy ő tönkreteszi a kislányt, őneki nem kell, aztán egészen tönkretette, ugye meg kellett neki halni.

— Mit tettek a szomszédok, a szerelők?
— Hát mi nem tudtunk mit tenni, mi a munkánknak éltünk…
Mit szólhattunk, másnak a családi ügyeibe semmi beleavatkozni való sincs, A főnöknek szóltunk, az meg elment szólni a tsz-elnöknek.
— Mit tett a kislányért Nagy Béla, a termelőszövetkezet elnöke, miután a munkások figyelmeztették?
— Hát jó volna itt abbahagyni és a formát tisztázni.
— Hát mondja el.
— Nem vagyok köteles nyilatkozni.
— Szóltak önnek a munkások, hogy Sárikát kínozzák?
— Volt ilyen említés kérem, a dolgozók elsődlegesen vetették fel. Most kérem, ha én felvetem a súly értelmébe a dolgot, s megmondom, hogy mi tovább ezzel nem foglalkozhatunk, mert mi annyit tettünk, hogy megmondtuk.
— És mit szólt a tanács?
— A gyanú legkisebb jelét sem láttam annak, hogy azonnal kérem szépen megnézzük, vagy intézkedjünk.

És végül a befejezés:

A pécsi megyei bíróság Valcsek Magdolna I. rendű és Török Antal II. rendű vádlottat előre kitervelten, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért, I. fokon halálra ítélte.

A riporterek csak ennyit fűznek a történethez:

— A bíróság a gyilkosokat elítélte, de a társadalom ítélőszékének még lehet, és van mondanivalója. Sárika meghalt. Halála legyen lámpás, amely oda világít, ahol még sötét van.

(Bozó László: A dokumentumjátékról. Rádióújság, 1964. október)

1964. márciusában hangzott el a Sárika lámpása c. első dokumentum műsor a magyar rádióban. Műsor, mert a rádiózás különböző eszközeit használja fel, és dokumentum, mert megörökíti a kort, amelyben játszódik. Bár a címe nem utal rá, ez mégis egy oknyomozó riportokból összeállított műsor, melynek alkotói Bánkuti Gábor, Bereczky Gyula és Dolgos János.

A cím mindig sokat sejtető, vagy épp a lényeget eltakaró, és ez most sincs másképp: annak, aki nem élt 1964-ben, nem sokat mondhat a Sárika név, és még kevesebbet a szóösszetétel a Sárika lámpása. A hallgató teljesen tudatlan az első pár percig, amikor is kiderül, miről is fog szólni az elkövetkező egy óra. A középpontban egy tragikus gyermekgyilkosság áll, melyet Sásdon követtek el, 1963. október 27-én.
A készítők felkeresték a szemtanúkat, hatósági embereket, a falu lakóit, a kislány édesanyját, és apjának rokonait is. „A nyilatkozatokat, beszélgetéseket, vallomásokat külön kommentár nélkül olyan dramaturgiai sorrendbe rakták, amelyből pontosan fény derül a tragikus esemény hátterére.”

Már a hangjáték elején kiderül, hogy az alig 5 éves Sárika meghalt Sásdon. A hallgató félelemmel teli rettegéssel várja, vajon hogyan következett be a tragikus esemény, ám amit hallani fog, arra biztosan
nincs felkészülve. Az egy órás hangjátékban sorra veszik a történéseket, a zokogó édesanyától kezdve az agresszív apán át, egészen a változatos kínzásokig, majd a végén ütköztetik az álláspontokat, és kérdéseket tesznek fel a felelősöknek. Mindhiába.

A történetnek nincs különösebb zenei aláfestése, a tragikus eseményeket nem kell és nem is lehet fokozni. A megszólalók a maguk sorrendjében mind a helyükön vannak, lassan, borzalmasan lassan tárják a hallgatóság elé a kislány életének mozaikdarabkáit. A zokogó édesanya elbeszéléséből ismerjük meg a kislány apját, a rokonságot, majd a falubeliek elmondása alapján rajzolódik ki az asszony és férje alakja. A nő második férjének személyiségét is a szomszédok, munkáltatók elmondásából ismerhetjük meg.

Már a legelejétől érezhető a tragikus vég, a tehetetlenség, és az iszonyatos csúsztatások, hazugságok csak fokozzák a feszültséget. Hiába egyértelmű az igazság, a történet rávilágít a bürokratikus rendszer árnyoldalaira is, megmutatja milyen tehetetlen az átlagember, ha a felső vezetés ellen akar harcolni.

A kislány tragikus és szenvedéssel teli életének utolsó állomása szülei válása után, szörnyeteg apja és nevelőanyja sásdi otthona, ahol kínozták, hideg vízben fürösztötték, éheztették és gyakran alaposan
meg is verték.

A rádióműsor arra keresi a választ, hogyan fordulhatott elő, hogy halálra kínoztak egy ötéves kislányt, felelős emberek tudtával. A történetben szép lassan rajzolódik ki a magas beosztású rokonokkal „büszkélkedő”, alkoholista, agresszív apa alakja, aki bosszúból, elveszi a szerető anyától közös gyermeküket, valamint a férfi sógorának figurája, aki az elejétől kezdve tudott a kínzásokról, mégsem tett semmit, sőt, állítása szerint „el is volt túlozva ez a dolog”.

A történetben már az elején kiderül, az eredeti ítélet hangbejátszásából, hogy az apát halálbüntetéssel sújtották, míg a mostohaanyát – aki végigasszisztálta a kislány halálát – végül felmentették a halálos ítélet alól, azonban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

Bár a bűnösök megkapták büntetésüket, de vajon azok lelkiismerete megnyugodhat e valaha, akik tudtak arról mit művelnek „szülei” a kis Sárikával a sásdi házban. A dokumentumjátékból kiderül, kik tudtak a
szörnyű bánásmódról, hogy kik próbálták megakadályozni az erőszakot, hogy kik voltak Török Antal és a mostohaanya tettestársai, és hogy milyen szerepe volt Sárika hálában a sásdi TSZ elnöknek. Arra pedig, hogy miért van Sárikának lámpása, csak a hangjáték utolsó percei adhatnak választ…

„Balázs Rita Rebeka” 2011