Leánykérés
Hungarian radio drama
Derűre is derű
Korabeli ajánló
„A Prielle színészdinasztia egyik tagja, Kornélia, nagyváradi és debreceni társulatok után később a pesti Nemzeti Színház színésznőjeként naivákat és drámai hősnőket játszott nagy sikerrel, pl.: Shakespeare Antonius és Cleopátrájában a női főszerepet. Emlékirataiban így vall életének egy debreceni epizódjáról: „A Szigligeti „Két pisztolyát” adtuk. Egy változás közben egyszer csak tomboló éljenzés. Vagy hatvan diáktorok harsogta a nézőtéren megjelent Petőfi üdvözlésére. Én pedig azzal tisztelegtem a költőnek, hogy a szerepem szerinti népdal helyett rázendítettem, hogy „A virágnak megtiltani nem lehet”. Petőfi Petőfi boldog ittasultságában felrohant a színpadra. És ebben a mámoros hangulatban mindketten megszédültünk.” Ez a múlt századi színháztörténeti esemény az alapja az író kishangjátékának, alkalmat adva egy mai színésznőnek fordulatos, sokszínű játékra.”
Original cast and credits (in Hungarian)
Gyárfás Miklós kis rádióvígjátéka
A felvételt Ádám Krisztina és Rosenmann Péter készítette
Zenei munkatárs: Molnár András
Dramaturg: Major Anna
Rendezte: Magos György
Szereplők: Nelli – Bánsági Ildikó; Sándor – Máté Gábor; Színigazgató – Helyey László
1992. 06. 03. 13:05-13:30 Petőfi
1992. 06. 10. 11:00-11:25 Kossuth-URH,
1992. 07. 10. 11:00-11:25 Kossuth-URH,
1993. 04. 21. 13:05-13:30 Petőfi,
1997. 06. 19. 13:15-13:40 Petőfi,
2005. 12. 27. 20:35-21:00 Kossuth,
2007. 12. 31. 13:04-13:30 Kossuth.
2023. február 18. K 21.30
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Gyárfás Miklós kis rádióvígjátéka
Szereposztás:
Nelli – Bánsági Ildikó, Sándor – Máté Gábor, Színigazgató – Helyey
László
Zenei szerkesztő: Molnár András
Dramaturg: Major Anna
Rendező: Magos György (1992)
(Felv.: 1992.04.24. – Első adás: 1992.06.03
Ism.: 92.07.10. 93.04.21. 97.06.19., 2004.12.27.,2007.12.31.,
2009.01.01.)
Ismétlések dátumai: 2004-12-27|2007-12-31|2009-01-01|2014-11-10
NAVA ID-k: 2036220
Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Dramaturge: | ||
| Actors: (3 fő, átl. 42 év) | ||
| Music editor: | ||
| Technical contributor: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 25 minutes | |
| Bemutató dátuma | June 3, 1992 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Original radio drama |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Vígjáték |
|
| Bemutató médium | Petőfi | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Ismétlések adatai |
2004-12-27|2007-12-31|2009-01-01|2014-11-10 |
Létrehozva: 2021. 09. 28.; Revíziók: 2023. 06. 08.; 2023. 10. 13.; 2023. 12. 26.; 2024. 04. 11.; 2025. 08. 10.; 2026. 05. 23.
Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)
Radio and department leaders at that time:
- Elnök: Gombár Csaba (1990-1993); Source
- Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
- Ifjúsági és Szórakoztató Főosztály: Létrejön (?) (1992); Source
- Irodalmi Főszerkesztőség: Létrejön (1992);
- Rádiószínház: „Megszűnt a rádiószínház önállósága” (1992) | Katona Imre József (1992); Source Source
- Szórakoztató Osztály: László György (1987-1993);
The data may contain contradictions because the sources are uncertain.





