Júdás (1984 Mrsán)

KRITIKA A DARABRÓL

A RÉGEN ÍRT DRÁMA. Sőtér István 1947-ben vetette papírra tudását, a következő évben színpadra is került, az akkor végzett színiakadémisták jóvoltából. De a publikum mindössze két estén át láthatta az író által ma „áhítatosnak és megrendítőnek” minősített vizsgaelőadást, így a Rádiószínház vállalkozása akár ősbemutatónak is tekinthető. A rendező Mrsán János rosszul tette, hogy — majd’ negyven év múltán — szintén „áhítatosra” hangszerelte a darabot, izgatott kísérőzenével még romantizálta, fellengzősítette is, amit csöndesíteni, egyszerűbbé tenni kellett volna. Éppen, mert szinte minden szereplő állandóan „súlyosakat” mond, mert többnyire intelmeket, bölcsességeket, axiómákat, felfokozott indulatú következtetéseket, filozófiai - társadalmi értékeléseket hallunk, helytelen mindezt fortissimóban tolmácsolni, pátosszal dúsítani. Persze az is igaz, hogy az író, aki a műsorlapban töviről hegyire elmagyarázza művének mondandóját és egész gondolati koncepcióját, ma már bizonyára másként fogalmazná meg a biblikus példázatba ágyazott „nemzeti forradalom—világforradalom” problematikáját — és nemcsak stilárisan. Minthogy témájának lényege időnkben egészen eltérő módon vetődik fel, mint közvetlenül a felszabadulás után, amikor a tragikus hőssé avanzsált Júdás konfliktusába óhatatlanul beleláthattuk nehéz önfelszabadításunkat, a darabban a vállalt mártíromság, a messze mutató erkölcsi helytállás és az ideológiai hatás motívuma erősödik most fel, a momentán kétséges kimenetelű fegyveres harc alternatívájával szemben, és akárhogy dönt is Sőtérennek megítélésében, véleményének költői-drámai kifejtése a hajdanitól eltérő szerkezetű-dramaturgiájú építkezést igényelne. Mindazonáltal néhány megkapó, míves és költői részlet megőrizte szépségét. (Hegedűs Tibor Népszabadság 1984. szept. 11.)