Főpróba Párizsban. 1968 májusa
Hungarian documentary radio play
Korabeli ajánló
”Rtv részletes, 2000.június 19-25. 25 szám 37.oldal” ”A dokumentumjátékban nem színházi főpróbáról lesz szó, bár eljutunk a híres párizsi Odeon színházba is 1968 májusában, és felidézzük Jean-Louis Barrault és a lázadó diákok vitáját. Ez a főpróba annak a könyvnek a címe, amelyet valahol Franciaországban titokban írtak még 1968 nyarán, s amelynek írójával 30 évvel később találkoztam. Henri Weber az egykori lázadó diák, ma elegáns szenátor, elmondta, hogy 68 nyarán ő és csoportja azt hitték, ’68 májusa olyan főpróba, mint amilyen egykor 1905-ben Oroszországban zajlott. A könnygáz-gránátok iszonyatos bűzében valóságos csata zajlik – idézi fel az utcai harcokban ugyancsak újonc riporter azokat a napokat. Franciaország látszólag boldog békeéveit élte – és egyszerre elemi erővel tört fel a változtatás igénye. Forradalom volt, álom, vagy utópia? – tettem fel 30 év múltán a kérdést egykori diákoknak és tanároknak, művészeknek, társadalomtudósoknak. Olyan kortanúknak, akiket talán még nem olyan sokat kérdeztek, de mindenütt az első sorokban csatáztak. És megtudjuk, hogyan befolyásolta életüket ’68 májusa, és azt is, hogy e napok jelentősége messze túlnőtt Franciaország határain. Korabeli hangdokumentumok és szerelmes levelek idézik fel azoknak a napoknak a hangulatát. Természetesen megszólalnak az eseményekben érintett magyarok is, sőt egyik színészünk is, kilépve szerepéből elmondta, hogy mit látott ő akkor Párizsban – és hogyan hatott ez a sorsára.
Original cast and credits (in Hungarian)
Vámos Éva dokumentumjátéka
Közreműködött: Molnár Zsuzsa, Orosz István, Varga Károly, Horváth Ferenc, Takács György, Kálmán János, Tolnai Miklós, Fenyő Ervin, Széles Tamás és Mihályi Győző
Technikai munkatársak: Borza Ibolya, Godán Judit, Hajnal Zsuzsa, Majtényi Dóra, Wágner Krisztina
A hangfelvételt: Liszkai Károly, Maksai Helga, Göblyös Tamás készítette
Zenei munkatárs: Takáts György
Dramaturg: Bakonyi Péter
Rendező: Surányi András
2000. 06. 22. 10:05 Bartók
2000. augusztus 7., Bartók
1 óra 5 perc
„Rtv részletes, 2000.június 19-25. 25 szám 37.oldal”
„A dokumentumjátékban nem színházi főpróbáról lesz szó, bár eljutunk a híres párizsi Odeon színházba is 1968 májusában, és felidézzük Jean-Louis Barrault és a lázadó diákok vitáját. Ez a főpróba annak a könyvnek a címe, amelyet valahol Franciaországban titokban írtak még 1968 nyarán, s amelynek írójával 30 évvel később találkoztam. Henri Weber az egykori lázadó diák, ma elegáns szenátor, elmondta, hogy 68 nyarán ő és csoportja azt hitték, ’68 májusa olyan főpróba, mint amilyen egykor 1905-ben Oroszországban zajlott. A könnygáz-gránátok iszonyatos bűzében valóságos csata zajlik – idézi fel az utcai harcokban ugyancsak újonc riporter azokat a napokat. Franciaország látszólag boldog békeéveit élte – és egyszerre elemi erővel tört fel a változtatás igénye. Forradalom volt, álom, vagy utópia? – tettem fel 30 év múltán a kérdést egykori diákoknak és tanároknak, művészeknek, társadalomtudósoknak. Olyan kortanúknak, akiket talán még nem…
Vámos Éva dokumentumjátéka
Közreműködött: Molnár Zsuzsa, Orosz István, Varga Károly, Horváth Ferenc, Takács György, Kálmán János, Tolnai Miklós, Fenyő Ervin, Széles Tamás és Mihályi Győző
Technikai munkatársak: Borza Ibolya, Godán Judit, Hajnal Zsuzsa, Majtényi Dóra, Wágner Krisztina
A hangfelvételt: Liszkai Károly, Maksai Helga, Göblyös Tamás készítette
Zenei munkatárs: Takáts György
Dramaturg: Bakonyi Péter
Rendező: Surányi András
2000. 06. 22. 10:05 Bartók
2000. augusztus 7., Bartók
1 óra 5 perc
„Rtv részletes, 2000.június 19-25. 25 szám 37.oldal”
„A dokumentumjátékban nem színházi főpróbáról lesz szó, bár eljutunk a híres párizsi Odeon színházba is 1968 májusában, és felidézzük Jean-Louis Barrault és a lázadó diákok vitáját. Ez a főpróba annak a könyvnek a címe, amelyet valahol Franciaországban titokban írtak még 1968 nyarán, s amelynek írójával 30 évvel később találkoztam. Henri Weber az egykori lázadó diák, ma elegáns szenátor, elmondta, hogy 68 nyarán ő és csoportja azt hitték, ’68 májusa olyan főpróba, mint amilyen egykor 1905-ben Oroszországban zajlott. A könnygáz-gránátok iszonyatos bűzében valóságos csata zajlik – idézi fel az utcai harcokban ugyancsak újonc riporter azokat a napokat. Franciaország látszólag boldog békeéveit élte – és egyszerre elemi erővel tört fel a változtatás igénye. Forradalom volt, álom, vagy utópia? – tettem fel 30 év múltán a kérdést egykori diákoknak és tanároknak, művészeknek, társadalomtudósoknak. Olyan kortanúknak, akiket talán még nem olyan sokat kérdeztek, de mindenütt az első sorokban csatáztak. És megtudjuk, hogyan befolyásolta életüket ’68 májusa, és azt is, hogy e napok jelentősége messze túlnőtt Franciaország határain. Korabeli hangdokumentumok és szerelmes levelek idézik fel azoknak a napoknak a hangulatát. Természetesen megszólalnak az eseményekben érintett magyarok is, sőt egyik színészünk is, kilépve szerepéből elmondta, hogy mit látott ő akkor Párizsban – és hogyan hatott ez a sorsára.
Vámos Éva”
Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Dramaturge: | ||
| Actors: (8 fő, átl. 55 év) | ||
| Music editor: | ||
| Technical contributor: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 69 minutes | |
| Bemutató dátuma | June 22, 2000 10:05 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Dokumentumműsor Hangjáték |
|
| Bemutató médium | Bartók | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió Magyar Rádió Rádiószínház Dokumentumműhelye |
|
| Státusz | Önálló mű | |
| Eredeti korhatári besorolás | Nincs | |
| Forrásmű típusa | Non-fiction |
Létrehozva: 2021. 09. 28.; Revíziók: 2023. 01. 18.; 2023. 09. 22.; 2023. 10. 03.; 2023. 10. 04.; 2026. 05. 23.; 2026. 05. 26.
Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)
Radio and department leaders at that time:
- Elnök: Hajdú István (1996-2000);
- Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
The data may contain contradictions because the sources are uncertain.





