Európa megrablása
Hungarian documentary radio play
Bojtár Endre azonos című könyvében közölt dokumentumok alapján a
Összefoglalás
A „balti államok bekebelezésének története dokumentumok tükrében 1939-1989” c. 1989-ben megjelent könyv „rádióváltozata” 1990-ből. Hogyan foglalta el hazugsággal, csellel és erőszakkal a Sztálini Szovjetunió a balti államokat, a korábbi, ekkor bebörtönzött és/vagy Szibériába, munkatárborokba hurcolt értelmiség (és gyerekei) személyes visszaemlékezései alapján. Bár a műsornak nincs szerzője, csak szerkesztő feltüntetve, igazi dokumentumjáték, több drámai szál végigfuttatása a politikai háttér bemutatása mellett, jó példája a történelmi dokumentumokból, levelekből, visszaemlékezésekből összeállított, drámai hatású dokumentumműsorra.
Original cast and credits (in Hungarian)
A Rádiószínház dokumentumműhelyének műsora.
Bojtár Endre azonos című könyvében közölt dokumentumok alapján a műsort szerkesztette: Sződy Szilárd
Szereplők: Császár Angela, Csonka Ibolya, Helyei László, Kéry Gyula, Nagy Zoltán, Némethy Ferenc, Szerednyey Béla, Szokolay Ottó, Újréti László, Versényi László
Technikai munkatárs.: Kiss László és Borlai Kinga
Zenei munkatárs: Takáts György
Dramaturg.: Sári László
Rendező: Szabó Kálmán
55 perc
Bojtár Endre könyve alapján
Szerkesztő: Sződy Szilárd
Elhangzott: 1990. május 29., 15.05 – 16.00, Kossuth Rádió
1991.01.25 Bartók 13.00
1998. március 25., Petőfi, 1.06 – 2.00
2001. március 13. 21:04
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Bojtár Endre azonos című könyvében közölt dokumentumok alapján a
műsort szerkesztette: Sződy Szilárd
Szereplők: Császár Angela, Csonka Ibolya, Helyey László, Kéry Gyula,
Nagy Zoltán, Némethy Ferenc, Szerednyei Béla, Szokolay Ottó, Ujréti
László, Versényi László
A felvételt Kiss László és Borlai Kinga
készítette
A rendező munkatársa Szabó Sipos Márta és Breuer Ottó
Zenei munkatárs: Takáts György
Dramaturg: Sári László
Rendező: Szabó Kálmán (1990)
(Felv..: 1990.05.11. – Első adás: 1990.05.29.
Ism.: 1990.06.21., 1990.07.25., 1991.01.25., 1995.05.21.,
1998.03.25., 2001.03.13., 2008.05.24.)
Ismétlések dátumai: 1995-05-21|2015-05-23
NAVA ID-k: 2205570
Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Dramaturge: | ||
| Actors: (11 fő, átl. 47 év) | ||
| Editor: | ||
| Music editor: | ||
| Technical contributor: | ||
| Age rating (youth protection) | Szülői felügyelettel | |
| Reason for the age rating |
Van benne gyerekhalál említve; kínzás említve |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 54 minutes | |
| Bemutató dátuma | May 29, 1990 15:05 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Hangjáték Adaptation Dokumentumműsor |
|
| Bemutató médium | Kossuth | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Státusz | Önálló mű | |
| Eredeti korhatári besorolás | 12 | |
| Ismétlések adatai |
1995-05-21|2015-05-23 |
|
| Forrásmű első megjelenésének éve | 1989 | |
| Forrásmű típusa | Non-fiction | |
| Szövegforma | Többszereplős monodráma | |
| Előforduló releváns játékterek | Otthon, Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda), Büntető létesítmény /börtön |
|
| Releváns földrajzi régió | Vidék, Külföld |
|
| Időszinkronitás | Múlt |
|
| Megidézett kor (nemzetközi) | 1939-1945 Második világháború, 1945-1950 Második világháború utáni évek |
|
| Narratíva/konfliktustípus | Küzdelem, Szenvedéstörténet, Látogatás egy másik világban |
|
| Címkék |
Láger, munkatárbor, Szibéria, Szovjetunió, Észország, Lettország, Litvánia, finnek |
|
| Társadalmi címkék |
Értelmiség helyzete |
|
| Történet időtartama | Több év |
|
| Cselekmény kronológiája | Párhuzamos | |
| Felvétel helye | Stúdió | |
| Nyelvezet | Köznyelv | |
| Főbb szereplőviszonyok | Politikai |
|
| Párbeszédek jellege | Férfi monológ, Női monológ | |
| Zenei jellemzők | Háttérzene | |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű | |
| Zenei tipológia | Elektronikus, szintetizátor, elektroakusztikus | |
| Kódolás kész? | Kész |
Citation for the table data and the Summary section: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2021. 09. 28.; Revíziók: 2023. 08. 08.; 2024. 04. 11.; 2025. 08. 12.; 2025. 08. 14.
Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)
Radio and department leaders at that time:
- Elnök: Hajdú István (1988-1990) | Gombár Csaba (1990-1993); Source
- Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
- Szórakoztató Osztály: László György (1987-1993);
The data may contain contradictions because the sources are uncertain.








