Dékány András (60)
Farkas Ferenc (58)

Csínom Palkó (1963)

Original title: Csinom Palkó

Hungarian radio drama

102 minutes

July 1, 1963

Hangjáték
Musical radio play

Megközelítés:
Romantikus |Történelmi eseményjáték |

Magyar Rádió

Összefoglalás

A csárdában betyárok mulatnak, de mulatságukat két vendégpáros érkezése is megzavarja: az első egy uraságtól szökött testvérpár: Csinom Palkó és Jankó, ők Förgeteg betyárvezér hívására máris beállnának betyárnak. Közen érkezik a másik páros, Rosta Márton pozsonyi cukrászmester és leánya Éduska, akik éppen ahhoz a népnyúzó, labancpárti Koháry grófhoz igyekeznek, aki a Csinom-testvéreket üldözi. Palkó és Jankó a betyárokkal lesben állnak, magát Koháry grófot fognák el, aki a hírek szerint erre menekül a várból, temérdek pénzzel. A hír azonban hamisnak bizonyul: a betyárcsapat a magányos labancgenerális helyett Balog Ádám kuruc csapatával akad össze, és ha már találkoznak, az öreg betyárvezér kivételével rögtön közéjük is állnak. Balog Ádámnak különösen megtetszenek a Csinom-fiúk, így ők kapják a legnehezebb feladatot: álruhában be kell jutniuk Koháry gróf ostromlott várába, kikémlelni a védelem gyenge pontjait, beengedni a kint harcoló kurucokat.
A várban azután sok veszély, csapda, félreértés várja őket és Balog kapitányt – de kapnak segítséget is, mindkettőnek akad szerelmes mátkája, és még ott van Rosta uram is, akiről ugyancsak kiderül: nem az, akinek mondja magát…

Original cast and credits (in Hungarian)

Farkas Ferenc: Csínom Palkó

Szereposztás:

Csínom Palkó (szegénylegény) – Simándy József
Csínom Jankó (szegénylegény) – Palócz László
Balog Ádám (kuruc kapitány) – Melis György
Zsuzsi (Koháryné komornája) – Gyurkovits Mária
Rosta Márton (kereskedő, Piperec) – Szabó Ernő
Éduska (a lánya) – Házi Erzsébet
Tyukodi (strázsamester) – Domahidy László
Örzse (markotányosnő) – Komlósi Erzsébet
Kati (a lánya) – Andor Éva
Förgeteg (betyárvezér) – Radnai György
Koháry gróf (császári marsall) – Deák Sándor
Koháry grófné – Neményi Lili
Közreműködött: Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara Magyar Rádió és Televízió Énekkara Vajda Cecília (karigazgató)

Munkatársak:

Rendező: Mikó András
Szövegíró: Dékány András
Vezényel: Lehel György
Zenei szerkesztő: Ruitner Sándor

1963 július 1 20.20 Kossuth

Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása

Author:
Director:
Actors: (12 fő, átl. 44 év)
Music editor:
Music performer:
Age rating (youth protection)Mindenkinek
Reason for the age rating

A kalandos történelmi témájú daljáték nem tartalmaz korhatárnövelő nyelvi, hang- vagy dramaturgiai motívumot.

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 102 minutes
Bemutató dátuma July 1, 1963
Rádiós műfaji besorolás Hangjáték
Musical radio play
Szemléletmód, alműfaj, tematika Romantikus
Történelmi eseményjáték
Bemutató médium Kossuth
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Státusz Önálló mű
Technikai adatok Nem tudjuk azonosítani
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Csinom Palkó
Csinom Jankó
Balog Ádám
Zsuzsi
Éduska
Forrásmű címe Csinom Palkó
Forrásmű első megjelenésének éve 1950
Forrásmű típusa Színmű
Szövegforma DIalógus
Előforduló releváns játékterek Szórakoztató/vendéglátó létesítmény, Katonai objektum, Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda), Köztér
  • Szórakoztató/vendéglátó létesítmény
  • Katonai objektum
  • Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda)
  • Köztér
  • Absztrakt tér vagy varázstér
Releváns földrajzi régió Vidék, Természet, Út(on) (a Földön)
  • Vidék
  • Természet
  • Út(on) (a Földön)
Időszinkronitás Múlt
  • Múlt
Megidézett kor (magyar) 1703-1711 Rákóczi-szabadságharc
  • 1679-1697 Korai kuruc mozgalom, Thököly, Hegyalja
  • 1703-1711 Rákóczi-szabadságharc
  • 1711-1789 III. Károly, Mária Terézia, II. József
  • 1789-1824 Napóleoni háborúk, magyar jakobinus mozgalom
  • 1848-1849 Szabadságharc
Megidézett kor (nemzetközi) 18. század
  • 18. század
Történetszál Hálózattörténet
  • Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Küzdelem, Kaland(sor)
  • Küzdelem
  • Kaland(sor)
  • Átváltozás
Címkék

betyár, csárda, kém, várostrom, kuruc, labanc, Habsburg, császár, gróf, strázsamester, hadnagy, kapitány marsall,

Társadalmi címkék

Parasztok helyzete,
Katonák helyzete,
Forradalom, felkelés, lázadás,
Ellenség

Említések

Bécs, Pozsony, Schönbrunn

Történet időtartama Több nap
  • Több nap
Cselekmény kronológiája Kronologikus, Párhuzamos
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Mikrofonplánok, Tömeghang
Főbb szereplőviszonyok Álidentitás, Faji/nemzetiségi, Szerelmi/szexuális, Tradícióalapú-/hierarchikus, Szolgálati-hierarchikus
  • Álidentitás
  • Faji/nemzetiségi
  • Szerelmi/szexuális
  • Tradícióalapú-/hierarchikus
  • Szolgálati-hierarchikus
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Eltartott gyerek, Feudális rang/arisztokrata, Erőszakszerv tagja, Bűnöző, Kereskedő, vállalkozó, Regionális vezető, hatalombirtokos, Háztartási alkalmazott
  • Eltartott gyerek
  • Feudális rang/arisztokrata
  • Erőszakszerv tagja
  • Bűnöző
  • Kereskedő, vállalkozó
  • Regionális vezető, hatalombirtokos
  • Háztartási alkalmazott
Releváns státuszváltozás és életesemény Folyamatos (bármelyik), Fordulatszerű (bármelyik), Társadalmi felemelkedés, Erkölcsi felemelkedés (jellemfejlődés - pozitiv), Lélektani felemelkedés, Elismerés
Főszereplők releváns kora Fiatal, Középkorú
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő
Zenei jellemzők Érzelmi, Főcímzene, Dalbetét
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű, Színházszerű
Zenei tipológia Korszakra utaló zene, Klasszikus zene, Egyedi énekhang, Kórus énekhang
Kódolás kész? Kész

Citation for the table data and the Summary section: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49

Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió és Televízió (MRT)

Radio and department leaders at that time:

  • Elnök: Tömpe István (1962-1974);
  • Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981);

The data may contain contradictions because the sources are uncertain.