Nagy András

Blaszfém 🏆

Original title: Blaszfém

Hungarian radio drama

16+

Nagy András monodrámája

50 minutes

September 21, 1999 20:04

(At least 3 repeat broadcasts. Kept on air for 11 years)

Hangjáték
Adaptation
Monodrama

Megközelítés:
Tragikus |Moralizáló-filozófikus |Abszurd |Vallási |Mitológiai |

Magyar Rádió

Összefoglalás

A hosszú monológban vádlottként, saját bírósági tárgyalásán egy jelenkori Ábrahám próbálja megértetni a felháborodott és értetlen közönséggel, miért is vitte fel egyetlen fiát a hegytetőre, kötözte meg, és próbálta késsel megölni a már lángoló áldozati tűz fölött, amikor az arra járó emberek közbeavatkoztak, és megakadályozták a készülő áldozatot. Az öregember magyarázatában nem hangzik ugyan el, de megértjük, az ötezer évvel ezelőtti parancs megismétléséről van szó, amit hősünk még bent a városban, a Metró peronján állva hallott meg, és akárcsak réges-régi elődje, hite próbájaként értelmezett, ugyanúgy, ahogy gyermekének is, amikor megfogant és megszületett a hithez van köze, a gyermek is, a megölésére fölszólító parancs is – egyfajta istenbizonyíték.
Az ő gyilkos áldozatát azonban nem közvetlen szózattal állítja meg az Úr, hanem csupán közvetett beavatkozással: egy csapat férfi – talán kirándulók – tudatlan beavatkozásával…

Original cast and credits (in Hungarian)

Írta: Nagy András

Szereplő:

Öregember: Haumann Péter

Technikai munkatársak: Rosenmann Péter és Vajda László

Zene: Takáts György

Dramaturg: Solténszky Tibor

Rendező: Ács János

1999. szeptember 21., Kossuth, 20.04, Esti rádiószínház

2000. január 8., Petőfi, 22.00 – 22.50

2007.szeptember 22. 20:35-21.25: Esti rádiószínház, Kossuth Rádió.

Egyfelvonásos drámapályázat (Új Színház, MR, TV2)

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Nagy András monodrámája
Az Öregember szerepét Haumann Péter játssza
Technikai munkatárs: Rosenmann Péter és Vajda László
Zenéjét összeállította: Takáts György
Dramaturg: Solténszky Tibor
Rendező: Ács János (1999)

Ismétlések dátumai: 2010-02-28
NAVA ID-k: 962008

NAVA ID-k: 3405370

Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Author:
Director:
Dramaturge:
Actors: (2 fő, átl. 58 év)
Awards and nominations:
Egyfelvonásos drámapályázat
Music editor:
Technical contributor:
Age rating (youth protection)16 - téma
Reason for the age rating

A nehezen dekódolható monológ, bibliai utalásokkal, filozófiai fejtegetéssel – de benne mégis egy nagyon konkrét meghiúsult gyermekgyilkosság történetével, melyet a gyilkosságra készülő apa maga mesél el – felnőtt hallgatót feltételez.

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 50 minutes
Bemutató dátuma September 21, 1999 20:04
Rádiós műfaji besorolás Hangjáték
Adaptation
Monodrama
Szemléletmód, alműfaj, tematika Tragikus
Moralizáló-filozófikus
Abszurd
Vallási
Mitológiai
Bemutató médium Kossuth
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Státusz Önálló mű
Eredeti korhatári besorolás Nincs
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Öregember Haumann Péter
Ismétlések adatai

2010-02-28

Forrásmű címe Blaszfém
Forrásmű szerzője azonos? Újrafelhasznált mű
Forrásmű első megjelenésének éve 2008
Forrásmű típusa Novella, elbeszélés
Szövegforma Monodráma
Előforduló releváns játékterek Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda), Büntető létesítmény /börtön
  • Hivatal
  • Természeti objektum/karakteres tájforma (pl. barlang, sivatag)
  • Köztér
  • Szakrális tér
Releváns földrajzi régió Város
  • Természet
  • Város
  • Absztrakt tér
Időszinkronitás Szinkron
  • Szinkron
  • Absztrakt
Megidézett kor (magyar) 1990-2010 Demokrácia kora, Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
  • 1990-2010 Demokrácia kora
  • 2000-2010 Kétezres évek
Megidézett kor (nemzetközi) 2000-2009 Kétezres évek
  • Ókor
  • 20. század
  • 21. század
  • 2000-2009 Kétezres évek
  • Bibliai / szakrális történeti idő
Történetszál Kapcsolattörténet, Hálózattörténet
  • Kapcsolattörténet
Narratíva/konfliktustípus Keresés, Szenvedéstörténet, Átváltozás
  • Keresés
  • Küzdelem
  • Szenvedéstörténet
Címkék

Ábrahám, Izsák, Isten, bíróság, születés, kamasz, hegy tűz, áldozat, gyermekgyilkosság, gyilkossági kísérlet

Társadalmi címkék

Vallás

Említések

Moszkva Tér, Hegel

Történet időtartama Több óra
  • Több óra
Cselekmény kronológiája Flashback, Keretes
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Speciális effektek, Tömeghang
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Álidentitás, Bűnügyi
  • Bűnügyi
  • Magánéleti (nem szerelmi)
  • Ontológiai-hierarchikus
  • Belső konfliktus
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Isten/Sátán segítője
  • Szülő vagy házaspár
  • Isten/Sátán segítője
  • Rab/elítélt
  • Bíró
Releváns státuszváltozás és életesemény Folyamatos (bármelyik), Fordulatszerű (bármelyik), Lélektani felemelkedés, Lélektani összeroppanás, Erkölcsi lelepleződés (pozitív), Erkölcsi lelepleződés (negatív), Bukás
Főszereplők releváns kora Fiatal, Idős
Narrátor Szereplő
Narráció helye Emlékező
Zenei jellemzők Háttérzene
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű, Színházszerű
Zenei tipológia Elektronikus, szintetizátor, elektroakusztikus
Kódolás kész? Kész

Citation for the table data and the Summary section: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49

Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)

Radio and department leaders at that time:

  • Elnök: Hajdú István (1996-2000);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);

The data may contain contradictions because the sources are uncertain.