Herczeg Ferenc (†+37)

A híd (1991 Herczeg Ferenc)

Hungarian radio drama

63 minutes

September 21, 1991

Adaptation

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

”A híd ”keletkezésének romantikus története van. ”Herczeg Ferenc ”emlékezéseiben erről is olvashatunk. Az ihlető: Jászai Mari volt, az a kiváló műveltségű színésznő, aki a tehetséges embereket gyorsan és szívesen fogadta barátságába.

A nagy tragika – értesülünk az író naplójából – „barátságot tartott a múlt idők hőseivel és költőivel. Kezébe került ”A kelet népe” , és akkor felfedezte magának Széchenyi Istvánt. Úgy fölfedezte, hogy egy pár évig meg sem tudott lenni nélküle, jóformán vele és neki élt. Minden tavasszal amikor a nagycenki évszázados hársfasor kivirágzott, és kilométernyi távolságba árasztotta kábító illatfelhőit, Mirja (így »becézték« barátai a színésznőt) elzarándokolt a legnagyobb magyar sírjához. Egyszer engem is magával vitt, és ennek az emlékezetes útnak része volt benne, hogy később megírtam A híd című Széchenyi-színművemet.”

A történelmi drámát 1925-ben mutatta Be a Nemzeti Színház. A fogadtatás nem volt egyértelmű, mint annyiszor az elmúlt század alatt, amidőn a toll Széchenyi és Kossuth alakját fogalmazta papírra vagy a színpadra.

Herczeg Ferenc az elmélyült Széchenyi- értelmezők egyike, ám tőle sem állt távol a legnagyobb magyar eszméinek kisajátítása. Azt, hogy miként vélekedett Kossuthról, megtudhatjuk a forradalom és szabadságharc vezérének temetésekor fogant elmélkedéséből: „Egész Magyarország szíve vele volt, de egész Magyarország elméje már elfordult tőle- mert Kossuth tárogatója a mélységbe csalta az országot”. Annak, hogy milyen mélységig szere…

Original cast and credits (in Hungarian)

Herczeg Ferenc színművét rádióra alkalmazta Katona Imre József

A Rádiószínház bemutatója

200 éve született Széchenyi istván

Írta: Herczeg Ferenc

Szereposztás: Széchenyi István – Végvári Tamás, Kossuth Lajos- Hegedűs D. Géza, József nádor – Sinkovics Imre, Wesselényi Miklós – Helyey László, Crescence – Venceli Vera, Batthyányi Lajos – Bács Ferenc

Km. Balázsi Gyula, Benkő Gyula, Gáspár
Tibor, Kassai Károly, Kaszás Gergely,
Lesznek Tibor, Némethy Ferenc, Pusztaszeri
Kornél, Szilágyi István, Tolnai Miklós
és Tyll Attila

Rádióra alkalmazta: Katona Imre József

Dramaturg: Sződy Szilárd

Rendező: Pós Sándor

1991.09.21. 19:05. Kossuth 64p

Herczeg Széchenyije:

„A híd „keletkezésének romantikus története van. „Herczeg Ferenc „emlékezéseiben erről is olvashatunk. Az ihlető: Jászai Mari volt, az a kiváló műveltségű színésznő, aki a tehetséges embereket gyorsan és szívesen fogadta barátságába.

A nagy tragika – értesülünk az író naplójából – „barátságot tartott a múlt idők hőseivel és költőivel. Kezébe került „A kelet népe” , és akkor felfedezte magának Széchenyi Istvánt. Úgy fölfedezte, hogy egy pár évig meg sem tudott lenni nélküle, jóformán vele és neki élt. Minden tavasszal amikor a nagycenki évszázados hársfasor kivirágzott, és kilométernyi távolságba árasztotta kábító illatfelhőit, Mirja (így »becézték« barátai a színésznőt) elzarándokolt a legnagyobb magyar sírjához. Egyszer engem is magával vitt, és ennek az emlékezetes útnak része volt benne, hogy később megírtam A híd című Szécheny…

Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 63 minutes
Bemutató dátuma September 21, 1991
Rádiós műfaji besorolás Adaptation
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Forrásmű típusa Színmű

Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)

Radio and department leaders at that time:

  • Elnök: Gombár Csaba (1990-1993); Source
  • Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
  • Irodalmi Főszerkesztőség: Varga Lajos Márton (1991); Source
  • Szórakoztató Osztály: László György (1987-1993);

The data may contain contradictions because the sources are uncertain.