A híd (1991 Herczeg Ferenc)

”A híd ”keletkezésének romantikus története van. ”Herczeg Ferenc ”emlékezéseiben erről is olvashatunk. Az ihlető: Jászai Mari volt, az a kiváló műveltségű színésznő, aki a tehetséges embereket gyorsan és szívesen fogadta barátságába.

A nagy tragika – értesülünk az író naplójából – „barátságot tartott a múlt idők hőseivel és költőivel. Kezébe került ”A kelet népe” , és akkor felfedezte magának Széchenyi Istvánt. Úgy fölfedezte, hogy egy pár évig meg sem tudott lenni nélküle, jóformán vele és neki élt. Minden tavasszal amikor a nagycenki évszázados hársfasor kivirágzott, és kilométernyi távolságba árasztotta kábító illatfelhőit, Mirja (így »becézték« barátai a színésznőt) elzarándokolt a legnagyobb magyar sírjához. Egyszer engem is magával vitt, és ennek az emlékezetes útnak része volt benne, hogy később megírtam A híd című Széchenyi-színművemet.”

A történelmi drámát 1925-ben mutatta Be a Nemzeti Színház. A fogadtatás nem volt egyértelmű, mint annyiszor az elmúlt század alatt, amidőn a toll Széchenyi és Kossuth alakját fogalmazta papírra vagy a színpadra.

Herczeg Ferenc az elmélyült Széchenyi- értelmezők egyike, ám tőle sem állt távol a legnagyobb magyar eszméinek kisajátítása. Azt, hogy miként vélekedett Kossuthról, megtudhatjuk a forradalom és szabadságharc vezérének temetésekor fogant elmélkedéséből: „Egész Magyarország szíve vele volt, de egész Magyarország elméje már elfordult tőle- mert Kossuth tárogatója a mélységbe csalta az országot”. Annak, hogy milyen mélységig szereti és tiszteli Széchenyit, „lenyomata” maga a mű, amely napjainkban újból érdekfeszítő, minthogy a sokféle, egymásnak ellentmondó címkével ellátott, de talán éppen ezért nem érdektelen író „olvasatában” lehetünk együtt élő részesei evolúció és revolúció örök – eldöntetlen – nagy vitájának.

Herczeg Ferenc színművét rádióra alkalmazta Katona Imre József

A Rádiószínház bemutatója

200 éve született Széchenyi istván

Írta: Herczeg Ferenc

Szereposztás: Széchenyi István – Végvári Tamás, Kossuth Lajos- Hegedűs D. Géza, József nádor – Sinkovics Imre, Wesselényi Miklós – Helyey László, Crescence – Venceli Vera, Batthyányi Lajos – Bács Ferenc

Km. Balázsi Gyula, Benkő Gyula, Gáspár
Tibor, Kassai Károly, Kaszás Gergely,
Lesznek Tibor, Némethy Ferenc, Pusztaszeri
Kornél, Szilágyi István, Tolnai Miklós
és Tyll Attila

Rádióra alkalmazta: Katona Imre József

Dramaturg: Sződy Szilárd

Rendező: Pós Sándor

1991.09.21. 19:05. Kossuth 64p

Herczeg Széchenyije:

„A híd „keletkezésének romantikus története van. „Herczeg Ferenc „emlékezéseiben erről is olvashatunk. Az ihlető: Jászai Mari volt, az a kiváló műveltségű színésznő, aki a tehetséges embereket gyorsan és szívesen fogadta barátságába.

A nagy tragika – értesülünk az író naplójából – „barátságot tartott a múlt idők hőseivel és költőivel. Kezébe került „A kelet népe” , és akkor felfedezte magának Széchenyi Istvánt. Úgy fölfedezte, hogy egy pár évig meg sem tudott lenni nélküle, jóformán vele és neki élt. Minden tavasszal amikor a nagycenki évszázados hársfasor kivirágzott, és kilométernyi távolságba árasztotta kábító illatfelhőit, Mirja (így »becézték« barátai a színésznőt) elzarándokolt a legnagyobb magyar sírjához. Egyszer engem is magával vitt, és ennek az emlékezetes útnak része volt benne, hogy később megírtam A híd című Széchenyi-színművemet.”

A történelmi drámát 1925-ben mutatta Be a Nemzeti Színház. A fogadtatás nem volt egyértelmű, mint annyiszor az elmúlt század alatt, amidőn a toll Széchenyi és Kossuth alakját fogalmazta papírra vagy a színpadra.

Herczeg Ferenc az elmélyült Széchenyi- értelmezők egyike, ám tőle sem állt távol a legnagyobb magyar eszméinek kisajátítása. Azt, hogy miként vélekedett Kossuthról, megtudhatjuk a forradalom és szabadságharc vezérének temetésekor fogant elmélkedéséből: „Egész Magyarország szíve vele volt, de egész Magyarország elméje már elfordult tőle- mert Kossuth tárogatója a mélységbe csalta az országot”. Annak, hogy milyen mélységig szereti és tiszteli Széchenyit, „lenyomata” maga a mű, amely napjainkban újból érdekfeszítő, minthogy a sokféle, egymásnak ellentmondó címkével ellátott, de talán éppen ezért nem érdektelen író „olvasatában” lehetünk együtt élő részesei evolúció és revolúció örök – eldöntetlen – nagy vitájának.

(Rádió- és Televízióújság, 36. évf. 38.szám.2. Old., Párkány László)