Az ifjúság hangja (1953)

Mai adásunkban dokument-drámát közvetítünk az ifjúság életéről. / Zene. / Újságíró vagyok, a világ elé kell tárnom, hogy mi történik Kaiser – Ebersdorfban! Mert ez az újságíró feladata! Hát, azt hiszem kezdhetjük. Rudl! Hé, Rudl, már megint alszik az a vén barom. Kollégám, rázza meg a vállát, maga közelebb van hozzá. Jawohl, Herr Direktor! Mit tetszik parancsolni? Hozza fel azokat a kölyköket a pincéből! /Köz zene./ Mit gondolsz, Johann, verés is lesz? Persze, hogy lesz. Mindig van. Hogyne lenne? Amikor olyan éhes vagyok! Mindig csak rántott leves és marharépa! Látnád, hogy ők mit zabálnak! Libasült / Csirke! Te, te, ettél már csirkét? Nem, de fehér húsában. Le lehet szopogatni a csontokat! És akkor nekünk nem szabad egy nénitől elfogadnunk kenyeret! Ezért becsuknak a pincébe! Mert hagyjuk magunkat. Pofoznak, rúgnak, meg bezárnak. Mi meg legfeljebb bőgünk, és kész. És még csak ne is bőgjek, amikor úgy fáj, ha ütnek.

—

Nem erről van szó, tegnapelőtt este beszéltem Karlstennel. Karlstennek, annyi, ő olyan erős! Miről beszélgettetek? Mindenfélét. És mondtam, hogy nem bírjuk mi, mindig meghal valaki közülünk. Úgyis megdöglünk a végén. És Karlsten mit mondott? Ő azt mondta, hogy nem. Ő egyszer olvasott egy könyvet, abban le is volt írva, hogy valaki sokat szenvedett, megéhezett, meg be is zárták, kínozták, de nem csüggedt el. Ezután a végén szabad lett és Droze visszapüffölte azokat, akik kínozták őt. Na, de kár, hogy ez csak könyvekben van. / Kis lépések. / Az Igazgató Úrhoz! Na, mit akarnak már megint. Mit akarnak. Gyerünk, gyerünk, sorjába! Strudl bécsi, mit akar tőlünk az igazgató úr? Azt nem kötötte az orromra, valamit akar, az biztos. /Zene/ Mondanom sem kell uraim: példát kell statuálni! Például példás büntetést érdemelnek azok, akik Kaiser – Ebersdorf rendjét akarják megbontani! Ezzel csak a kemény kéz politikája tud elbánni! Bot és korbács, kötél és sárga!

—

Úgy van! Úgy van! Hord kollegánk jól beszélt, magam is azt a véleményemet szeretném kifejezni… Direktor Úr, itt vannak a fiúk! Rendben van Strudl! Álljon az ajtó mellé, de el ne aludjon!! Szóval, ti vagytok azok. Szép kis banda, mondhatom! Horn kollega úr, kérem felolvasni a jelentést, azaz először a névsort. Ernst Stück! + Igenis!

—

Hogyan jelentkezel!!! Nem tudod, hogy „igenis”-sel kell jelentkezni??? Te vigyázz!! Horn kollega úr, kérem olvassa tovább! Nevezetes, csütörtökről péntekre virradó éjszaka, titokzatos és eddig fel nem derített körülmények között egy kiló kenyeret loptak! A kenyeret zubbonyuk alatt akarták kilopni, munkába menet. De a kapuvizsgálat felfedezte! Szóval, kenyeret loptatok, mi? Beszélj, ha hozzátok szólok, mert…! Kérem, kérem szépen, igazgató úr kérem, mi nem loptunk. Kérem szépen, én mindig éhes vagyok…! Hallották: ő mindig éhes! Egy ilyen szemétre való kölyök, akinek napjában legalább háromszor kellene hálát adni a jó Istennek, hogy itt lehet. Fedél van a feje felett, gondozzák, munkát keresnek neki, és tessék: ő mindig éhes. Szóval, nem kaptok eleget enni, ez azt jelenti. Igazgató úr kérem… Fogd be a szád! Mi volt ma reggeli? Rántott leves. És mi volt ebéd? Marharépa főzelék. És vacsora?

—

Rántottleves. Uraim, tisztában vannak önök azzal, hogy ezek itt milyen tápláló ételeket kifogásolnak? Te hány éves vagy, mi?! 15 leszek. Teljesen kifejlődött gyermek. Semmi szükség sincs több táplálékra. Hol loptad azt a kenyeret?! Azonnal felelj, mert széthasítom a fejed! Kérem szépen, ahogy jöttünk, munkából hazafelé, és akkor odajött hozzánk egy néni, és ideadta a kenyeret. Szóval nem mondod meg az igazat?! Felelj meg, mert széttaposlak! Kérem, nem mondhat mást, mert így történt. Mellette álltam, és… Mi??!! Pofázd, amikor nem kérdeztelek!! Nesze, nesze!! /Ütés/ Jó estét kívánok! … Tessék, tessék, jó estét… Elnézést kérek, hogy így betörtem, de csak egy bácsi aludt a széken. Hm, höhö, tessék kérem, kit keres? Stolt vagyok, újságíró.

—

Köszönöm, egy kis oktató–megbeszélést tartunk, ezek itt gyermekeim. Térjetek ti is most szépen nyugovóra, majd holnap folytatjuk. Na, szépen, egy kettő. Köszönjetek rendesen, fiacskáim, Ne siessetek úgy… Oh, kedves szerkesztő úr, nálunk a házirendet szigorúan vesszük! Este ilyenkor, már x x izzagyig valamennyi gyermekünknek ágyban a helye. Úgy láttam, hogy amikor beléptem, még javában beszélgettek.

—

Hogyan érzitek itt magatokat? No, nem feleltek? No, nem feleltek, kedveseim? Mondjátok meg ha a szerkesztő úrnak, hogy milyen – jól – érzitek – magatokat – itt. Ha? Rudi fiam, mondd meg szépen, mondd meg csak. Mi – nagyon – jól – érezzük – itt – magunkat. Jó a koszt? Bőséges? Jó a koszt és bőséges. Ja, jó fiúk, menjetek szépen aludni… Amikor beléptem! Amikor beléptem, mintha, úgy láttam volna, hogy egy pofon csattant.

—

Hogy hívnak fiam? Johann Zuckmayer. Véres az állad, Johann, megpofoztak? Állítani a fiukat! /Rendőri riadó-sziréna./ Igazgató úr, meg vagyunk mentve! Itt a rendőrség! Körülvenni a házat!! Isten legyen irgalmas, ennek a nyomorult lázadó bandának! /Köz zene./ Parancsoljon, miniszter úr. Jöjjön kedves doktor, ez a Kaiser-Ebersdorf kezd az idegeimre menni. Mondja, mi történik ott, abban az intézetben. A sajtó is kezdi piszkálni, valami Holz nevű újságíró is jelentkezett nálam, persze, nagyon helyesen, nem fogadtam. Az igazságügyi kiküldött tárca megállapította, miniszter úr, hogy ezek az elvetemült fiatalok, noha a legteljesebb és legmegnyugtatóbb körülmények között éltek, fellázadtak a kiváló pedagógusok ellen! Felháborító! Szerencsére az intézet kitűnő igazgatója, nem vesztette el a fejét… Mondja csak, doktor, azok a sihederek, akiket a nagybátyám gyárába vezényeltünk ki, azok is ott vannak?

—

Igen, de azok továbbmentek munkába. Fiatalkorút bíróság elé állítottunk, lázadás címén… Helyes. Az intézet igazgatóját és az egyik hősiesen viselkedő tanárt, név szerint Felly Horn-t, javaslom, három-háromezer Schillingnyi külön juttatásomra. Helyes. Kérem, és nevében utasítsa a sajtót, hogy hallgasson, az ilyen valótlan szózavart keltés felett! /Köz zene./ Na tessék, itt van, nézze, nem? Az igazságügyminiszter írja, hogy ne foglalkozzunk Kaiser-Ebersdorffal, mert légből kapott minden onnan származó hír.

—

Mindegy, mindegy. Ha a minisztérium azt mondja, hogy nem igazak a hírek, akkor nem igazak! /Az utcáról tömegzaj./ Jöjjön az ablakhoz szerkesztő úr! Nézze azt a tömeget! Csupa fiatal! Olvassa a táblákat: „Vessenek véget a Kaiser-Ebersdorfban uralkodó állapotoknak!” „Bocsássák szabadon a fogvatartottakat!” Hiába ír levelet a miniszter, a sajtót elhallgattatják, de ezeket a fiatalokat soha!

1953. február 5., K 17.15

Az ifjúság hangja egy műsor címe, aminek a keretében ezt a hangjátékot sugározták. A rádióújságban nincs semmi részlet, a szöveget a Szabad Európa Hungarian Monitoring jegyezte le.

KOSSUTH-adó AZ IFJÚSÁG HANGJA; 131. 17 h 15

Mai adásunkban dokument-drámát közvetítünk az ifjúság életéről.
/ Zene. /

Újságíró vagyok, a világ elé kell tárnom, hogy mi történik Kaiser – Ebersdorfban! Mert ez az újságíró feladata!
– Hát, azt hiszem kezdhetjük. Rudl! Hé, Rudl, már megint alszik az a vén barom. Kollégám, rázza meg a vállát, maga közelebb van hozzá.
– Jawohl, Herr Direktor! Mit tetszik parancsolni?
– Hozza fel azokat a kölyköket a pincéből! /Köz zene./
– Mit gondolsz, Johann, verés is lesz?
– Persze, hogy lesz. Mindig van. Hogyne lenne?
– Amikor olyan éhes vagyok! Mindig csak rántott leves és marharépa! Látnád, hogy ők mit zabálnak! Libasült / Csirke! Te, te, ettél már csirkét?
– Nem, de fehér húsában. Le lehet szopogatni a csontokat!
– És akkor nekünk nem szabad egy nénitől elfogadnunk kenyeret! Ezért becsuknak a pincébe!
– Mert hagyjuk magunkat. Pofoznak, rúgnak, meg bezárnak. Mi meg legfeljebb bőgünk, és kész.
– És még csak ne is bőgjek, amikor úgy fáj, ha ütnek.
– Nem erről van szó, tegnapelőtt este beszéltem Karlstennel.
– Karlstennek, annyi, ő olyan erős!
– Miről beszélgettetek?
– Mindenfélét. És mondtam, hogy nem bírjuk mi, mindig meghal valaki közülünk. Úgyis megdöglünk a végén.
– És Karlsten mit mondott?
– Ő azt mondta, hogy nem. Ő egyszer olvasott egy könyvet, abban le is volt írva, hogy valaki sokat szenvedett, megéhezett, meg be is zárták, kínozták, de nem csüggedt el. Ezután a végén szabad lett és Droze visszapüffölte azokat, akik kínozták őt.
– Na, de kár, hogy ez csak könyvekben van. / Kis lépések. /
– Az Igazgató Úrhoz!
– Na, mit akarnak már megint.
– Mit akarnak.
– Gyerünk, gyerünk, sorjába!
– Strudl bécsi, mit akar tőlünk az igazgató úr?
– Azt nem kötötte az orromra, valamit akar, az biztos. /Zene/
– Mondanom sem kell uraim: példát kell statuálni! Például példás büntetést érdemelnek azok, akik Kaiser – Ebersdorf rendjét akarják megbontani!
– Ezzel csak a kemény kéz politikája tud elbánni! Bot és korbács, kötél és sárga!
– Úgy van! Úgy van!
– Hord kollegánk jól beszélt, magam is azt a véleményemet szeretném kifejezni…
– Direktor Úr, itt vannak a fiúk!
– Rendben van Strudl! Álljon az ajtó mellé, de el ne aludjon!!
– Szóval, ti vagytok azok. Szép kis banda, mondhatom! Horn kollega úr, kérem felolvasni a jelentést, azaz először a névsort.
– Ernst Stück! + Igenis!
– Rudi Buch: Igenis!
– Erich Mayer: Igenis!
– Végül, Johann Zuckmayer: itt vagyok.
– Hogyan jelentkezel!!! Nem tudod, hogy „igenis”-sel kell jelentkezni??? Te vigyázz!!
– Horn kollega úr, kérem olvassa tovább!
– Nevezetes, csütörtökről péntekre virradó éjszaka, titokzatos és eddig fel nem derített körülmények között egy kiló kenyeret loptak! A kenyeret zubbonyuk alatt akarták kilopni, munkába menet. De a kapuvizsgálat felfedezte!
– Szóval, kenyeret loptatok, mi? Beszélj, ha hozzátok szólok, mert…!
– Kérem, kérem szépen, igazgató úr kérem, mi nem loptunk. Kérem szépen, én mindig éhes vagyok…! Hallották: ő mindig éhes! Egy ilyen szemétre való kölyök, akinek napjában legalább háromszor kellene hálát adni a jó Istennek, hogy itt lehet. Fedél van a feje felett, gondozzák, munkát keresnek neki, és tessék: ő mindig éhes. Szóval, nem kaptok eleget enni, ez azt jelenti.
– Igazgató úr kérem…
– Fogd be a szád! Mi volt ma reggeli?
– Rántott leves.
– És mi volt ebéd?
– Marharépa főzelék.
– És vacsora?
– Rántottleves.
– Uraim, tisztában vannak önök azzal, hogy ezek itt milyen tápláló ételeket kifogásolnak?
– Te hány éves vagy, mi?!
– 15 leszek.
– Teljesen kifejlődött gyermek. Semmi szükség sincs több táplálékra.
– Hol loptad azt a kenyeret?! Azonnal felelj, mert széthasítom a fejed!
– Kérem szépen, ahogy jöttünk, munkából hazafelé, és akkor odajött hozzánk egy néni, és ideadta a kenyeret.
– Szóval nem mondod meg az igazat?!
– Felelj meg, mert széttaposlak!
– Kérem, nem mondhat mást, mert így történt. Mellette álltam, és…
– Mi??!! Pofázd, amikor nem kérdeztelek!! Nesze, nesze!! /Ütés/
– Jó estét kívánok!
– … Tessék, tessék, jó estét…
– Elnézést kérek, hogy így betörtem, de csak egy bácsi aludt a széken.
– Hm, höhö, tessék kérem, kit keres?
– Stolt vagyok, újságíró.
– Új–új–újságíró? Tessék csak… Parancsoljon szerkesztő úr, helyet foglalni.
– Köszönöm, egy kis oktató–megbeszélést tartunk, ezek itt gyermekeim. Térjetek ti is most szépen nyugovóra, majd holnap folytatjuk. Na, szépen, egy kettő. Köszönjetek rendesen, fiacskáim,
– Ne siessetek úgy…
– Oh, kedves szerkesztő úr, nálunk a házirendet szigorúan vesszük! Este ilyenkor, már x x izzagyig valamennyi gyermekünknek ágyban a helye.
– Úgy láttam, hogy amikor beléptem, még javában beszélgettek.
– Egy-két perc nem a világ.
– Hogyan érzitek itt magatokat? No, nem feleltek?
– No, nem feleltek, kedveseim? Mondjátok meg ha a szerkesztő úrnak, hogy milyen – jól – érzitek – magatokat – itt. Ha? Rudi fiam, mondd meg szépen, mondd meg csak.
– Mi – nagyon – jól – érezzük – itt – magunkat.
– Jó a koszt? Bőséges?
– Jó a koszt és bőséges.
– Ja, jó fiúk, menjetek szépen aludni…
– Amikor beléptem! Amikor beléptem, mintha, úgy láttam volna, hogy egy pofon csattant.
– Pofon? Itt? Hogy képzeli, szerkesztő úr…
– Hogy hívnak fiam?
– Johann Zuckmayer.
– Véres az állad, Johann, megpofoztak?
Állítani a fiukat! /Rendőri riadó-sziréna./
– Igazgató úr, meg vagyunk mentve! Itt a rendőrség!
– Körülvenni a házat!!
– Isten legyen irgalmas, ennek a nyomorult lázadó bandának!
– /Köz zene./ Parancsoljon, miniszter úr.
– Jöjjön kedves doktor, ez a Kaiser-Ebersdorf kezd az idegeimre menni. Mondja, mi történik ott, abban az intézetben. A sajtó is kezdi piszkálni, valami Holz nevű újságíró is jelentkezett nálam, persze, nagyon helyesen, nem fogadtam.
Az igazságügyi kiküldött tárca megállapította, miniszter úr, hogy ezek az elvetemült fiatalok, noha a legteljesebb és legmegnyugtatóbb körülmények között éltek, fellázadtak a kiváló pedagógusok ellen!
– Felháborító!
– Szerencsére az intézet kitűnő igazgatója, nem vesztette el a fejét…
– Mondja csak, doktor, azok a sihederek, akiket a nagybátyám gyárába vezényeltünk ki, azok is ott vannak?
– Igen, de azok továbbmentek munkába. Fiatalkorút bíróság elé állítottunk, lázadás címén…
– Helyes.
– Az intézet igazgatóját és az egyik hősiesen viselkedő tanárt, név szerint Felly Horn-t, javaslom, három-háromezer Schillingnyi külön juttatásomra.
– Helyes. Kérem, és nevében utasítsa a sajtót, hogy hallgasson, az ilyen valótlan szózavart keltés felett!
/Köz zene./
– Na tessék, itt van, nézze, nem? Az igazságügyminiszter írja, hogy ne foglalkozzunk Kaiser-Ebersdorffal, mert légből kapott minden onnan származó hír.
– Légből kapott!! Ha maga ott lett volna szerkesztő úr, azon az éjszakán, akkor…
– Mindegy, mindegy. Ha a minisztérium azt mondja, hogy nem igazak a hírek, akkor nem igazak! /Az utcáról tömegzaj./
– Jöjjön az ablakhoz szerkesztő úr! Nézze azt a tömeget! Csupa fiatal! Olvassa a táblákat: „Vessenek véget a Kaiser-Ebersdorfban uralkodó állapotoknak!” „Bocsássák szabadon a fogvatartottakat!” Hiába ír levelet a miniszter, a sajtót elhallgattatják, de ezeket a fiatalokat soha!