Hangok a cellában
Hungarian radio drama
Összefoglalás
„A megkapóan érdekes darab cselekménye a fogházban történik, ahol új rabot helyeznek el egytíz éve raboskodó öreg fegyenc cellájába. Az új rab, fiatal, zárkózott, konok legény, kémetlát a szobatársában, akit csak azért zártak vele össze, hogy vallomást csikarjanak ki tőle. A fogház első éjszakája, a fogház különös hangjai, a „rabok távírója“, az utcáról beszűrődő muzsikaszó amúgy is felkorbácsolják az idegeit, s elkeseredett dühében meg akarja fojtani az öregembert. De lassan-lassan megtörik, és önként bevallja bűnét, amellyel súlyos csapást mér az ősz fegyencre, mert az ő árván maradt leánya miatt esett halálos bűnbe. A mindvégig izgalmas, bravúros drámát Csanády György rendezte, tökéletes művészettel. Az ifjú rab szerepében kitűnő volt Földényi László. Minden szavát pompásan lehetett hallani. Az öreg rab szavait sok szívvelés bensőséggel tolmácsolta Ditrói Mór, míg a börtönőr szerepében Surányi Andor bizonyult elsőrendű mikrofon-színésznek.” (Budapesti Hírlap, 1930. augusztus 19 / 187. szám)
Original cast and credits (in Hungarian)
Hangjáték. Irta Bükky György.
Rendező: Csanády György
Az ifjú rab – Földényi László.
Az öreg rab – Ditrói Mór
Börtönőr – Surányi Andor
1930. augusztus 16. Bp 20.20. Egyfelvonásosok bemutatója a Stúdióból. 1. Hangok a cellában.
Source: Rádió Újság; Rádióélet; Feldolgozatlan (napilap)
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Actors: (3 fő, átl. 39 év) | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Bemutató dátuma | August 16, 1930 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Original radio drama |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Dráma |
|
| Bemutató médium | Rádió Budapest | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
Létrehozva: 2025. 10. 01.
Ez az oldal létrehozása óta még nem volt átnézve, ezért lehetséges, hogy a szereposztás hiányos vagy a bemutató dátuma valójában ismétlés. Kutatói használat esetén rádióújságból ellenőrizendő.
Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. / Magyar Rádió
Radio and department leaders at that time:
- Elnök: Kozma Miklós (1925-1941); Source
- Dramaturg-igazgató (Drámai Osztály): Somogyváry Gyula (1928-1936);
- Dramaturgia főrendező: Ódry Árpád (1928-1937);
The data may contain contradictions because the sources are uncertain.
