Karinthy Ferenc (43)

Hátország

Magyar hangjáték

53 perc

1964. április 01.

Eredeti hangjáték

Megközelítés:
Nácizmus |

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

Mialatt a frontokon öldöklő háború folyt már, a „hátország”-ban még kevésen hitték a fasizmus tombolásának elkövetkező borzalmait. Siófokon s az úri társaságok egyéb kedvenc szórakozóhelyein még folyt a pezsgő. Az „aranyifjak” válogatott bolondságokkal szórakoztatták környezetüket, s ekkor még volták pillanatok, melyekben együtt lumpoltak a későbbi gyilkosok gyanútlan áldozataikkal. Eléggé zavaros, groteszk helyzet volt ez, s ha ma visszatekintünk rá, félreérthetetlenül alakul ki bennünk: ez a kép megrázó ugyan, de egyben egy — élhetetlenségével az ország pusztulását maga is elősegítő — társadalmi réteg züllöttségéről is lerántja a leplet. Erről szól Karinthy hiteles atmoszférájú rádiójátéka.

Színlap

Rádiójáték

Írta Karinthy Ferenc

Rendező Solymosi Ottó

Tamás – Pálos György

Sanyi – Márkus László

Dezső – Horkai János

Emma – Szemes Mari

Dusi – Komlós Juci

Maca – Máthé Erzsi

Berger Éva – Gordon Zsuzsa

Biczó Éva – Dániel Valéria

Oszkár – Suka Sándor

Árpád – Szakács Sándor

Gallusz – Peti Sándor

Frey – Csákányi László

Saly – Szatmári István

1964. április 2., K 20.30-21.23

Mialatt a frontokon öldöklő háború folyt már, a „hátország”-ban még kevésen hitték a fasizmus tombolásának elkövetkező borzalmait. Siófokon s az úri társaságok egyéb kedvenc szórakozóhelyein
még folyt a pezsgő. Az „aranyifjak” válogatott bolondságokkal szórakoztatták környezetüket, s ekkor még volták pillanatok, melyekben együtt lumpoltak a későbbi gyilkosok gyanútlan áldozataikkal. Eléggé zavaros, groteszk helyzet volt ez, s ha ma visszatekintünk rá, félreérthetetlenül alakul ki bennünk: ez a kép megrázó ugyan, de egyben egy — élhetetlenségével az ország pusztulását maga is elősegítő — társadalmi réteg züllöttségéről is lerántja a leplet. Erről szól Karinthy hiteles atmoszférájú rádiójátéka.

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 53 perc
Bemutató dátuma 1964. április 01.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Szemléletmód, alműfaj, tematika Nácizmus
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió és Televízió (MRT)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Tömpe István (1962-1974);
  • Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981);
  • Falurádió: Kaposi Kis István (1964);
  • Irodalmi Főosztály: Zentai János (1963-1973);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.