Baktay Ervin
Kőrösi Csoma Sándor

Kőrösi Csoma Sándor (2015)

Magyar hangjáték

110 perc

2015. december 20.

(Legalább 3 ismétlés. Műsoron tartva 4 éven át)

Eredeti hangjáték

Megközelítés:
Életrajz |

Videoplus

Összefoglalás

27 szereplő – mind férfi.

Korabeli ajánló

„Hangjáték Kőrösi Csoma Sándorról Írta: Baktay Ervin dr. Amikor a Stúdió igazgatósága felszólított, hogy írjam meg Kőrösi Csoma Sándor életét hangjáték formájában, tulajdonképpen csak megelőzött régi óhajom megvalósításában. Örömmel fogadtam a megbízást, mert így a hangjáték nem jelentett többé kísérletet részemre, hanem azt a bizonyosságot, hogy a Stúdió ugyanazt akarja, mint én. Külön örömömre szolgált, hogy így alkalmam nyílt új írói szerepben is bemutatkoznom. Mint minden író, én is sokat foglalkoztam drámai és regénytémákkal; sőt nem tagadom, hogy a „titkos drámaírók” kevéssé tisztelt csoportjába tartozom, amennyiben nem egy drámai művet írtam, de azzal a különbséggel, hogy ezek a művek háboríttatlanul pihennek fiókomban és eszembe sem jutott bármelyiküket is benyújtani színházhoz. Sok hibám mellett kétségtelenül van egy erényem: szigorúbb kritikát senki sem alkalmazhat munkámmal szemben, mint én magam. De Kőrösi Csoma életének drámai feldolgozása mindig erősen foglalkoztatott. Különösen azért, mert ha nem akarunk erőszakot elkövetni Csoma életének tényein, akkor ez a csodálatos élet nem nyújt elég anyagot igazi drámához. Legalább a megszokott szempontból nem. Először is hiányzik életéből minden drámai motívum egyik fő alapja: a szerelem, a nő szerepe. Élete a szó szoros értelmében „chef d’oeuvre sans amour” volt és a drámaírónak, ha nem akar lemondani az említett nehezen nélkülözhető motívumról, kitalált szerelmi históriával kellene fűszerezni Csoma életét. De a valóság…

Színlap

A hangjáték Dr. Baktay Ervin 1938-ban írt szövegkönyve és Körösi Csoma Sándor írásai alapján készült.

Szövegkönyv Baktay Ervin, Kőrösi Csoma Sándor, Bonta Zoltán 

Ventura tábornok, Randzsit Szingh mahárádzsa szolgálatában – Jakab Csaba
Allard tábornok, Randzsit Szingh mahárádzsa szolgálatában – Dunai Tamás
Jakub karaván-kereskedő – Vári Attila
Hegedüs Sámuel, nagyenyedi professzor – Bányai Kelemen Barna
Husszein karaván-kereskedő – Dózsa László
Körösi Csoma Sándor, ázsiai nevén Szkander Bég – Nagy Ervin
Altiszt – Haagen Imre
Badruddin, turkisztáni kereskedő – Sarádi Zsolt
Habiba, kasmíri kereskedő – Harsányi Gábor
William Moorcroft – Kautzky Armand
Mir Izzat Ullah, Moorcroft indus munkatársa – Lippai László
Ram Szingh, Moorcroft karavánfelügyelője – Tarján Péter
Abdullah – Bethlenfalvy Géza
Tszetan Raptan, Csoma tibeti kísérője – Thúróczy Szabolcs
Kusóg, a zanglai lámakolostor apátja – Újlaki Dénes
Deldan láma – Fehér Péter
Szangje Puntszog láma, Csoma tibeti tanítómestere – Kőszegi Ákos
Kennedy kapitány, szabáthui brit parancsnok – Nemcsák Károly
Rowntree hadnagy, Kennedy segédtisztje – Harmath Imre
Altiszt – Moser Károly
Prinsep, a Bengáli Ázsiai Társaság főtitkára – Stohl András
Dr. Gerard, tudós a Bengáli Ázsiai Társaságban – Tahi Tóth László
Trevelyan, tudós a Bengáli Ázsiai Társaságban – Várkonyi András
Schoefft Ágoston, pesti festőművész – Blaskó Péter
Dard hegyivezető – Antal András
Dr. Campbell, dardzsilingi brit megbízott – Epres Attila
Hobson, orvos – Incze József

Rendező: Bonta Z…

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 110 perc
Bemutató dátuma 2015. december 20.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Szemléletmód, alműfaj, tematika Életrajz
Régió Magyarország (egyéb)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Videoplus
Forrásmű első megjelenésének éve 1938
Forrásmű típusa Rádiójáték