Csaba Klári

Ádám, Éva gyertyalángból

Magyar hangjáték

Arckép Páskándiné Sebők Annáról két részben

92 perc

1997. november 11.

(Legalább 2 ismétlés. Műsoron tartva 11 éven át)

Adaptáció

Magyar Rádió
Magyar Rádió Rádiószínház Dokumentumműhelye

Korabeli ajánló

A portréműsor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdődik 1943-ban. Felhőtlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szűkös korlátok közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznőként jön végzetes találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert költő Páskándival, és egy életre elkötelezi magát mellette. Közös életük a ’70-es évek derekától Budapesten folytatódik. A hatalmas életművet létrehozó író számára mindvégig ő jelentette az örök nőt, a biztos hátteret.

„A portrémusor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdodik 1943-ban. Felhotlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szukös korlátok közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznoként jön végzetes találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert költo Páskándival, és egy életre elkötelezi magát mellette. Közös éveik a 70-es évek derekától Budapesten folytatódik. A hatalmas életmuvet létrehozó író számára mindvégig o jelentette az örök not, a biztos hátteret. A megejto nyíltan, oszintén elmesélt életútban egy józan, a saját életét illúziótlan tisztán látó és értékelo asszony elegáns magyar mondatokban megfogalmazott portréja rajzolódik ki.” (Elso adás: 1997. 11. 11., P 20.00)

Színlap

A Rádiószínház Dokumentumműhelye

Arckép Páskándiné Sebők Annáról

Készítette: Csaba Klári

Zenei szerkesztő: Kutasy Ferenc

Hangfelvételt készítette: Baska Gabriella, Hajnal Zsuzsa, Varga Károly

Dramaturg: Sumonyi Papp Zoltán (1997)

92 perc

A portréműsor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdődik 1943-ban. Felhőtlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szűkös korlátok közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznőként jön végzetes találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert költő Páskándival, és egy életre elkötelezi magát mellette. Közös életük a ’70-es évek derekától Budapesten folytatódik. A hatalmas életművet létrehozó író számára mindvégig ő jelentette az örök nőt, a biztos hátteret.

A Rádiószínház Dokumentumműhelyének műsora.

1997. nov. 11. P 20.00

2003. május 6., 21.04

2008. május 17., 20:04

MR1 Kossuth Rádió

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Arckép Páskándiné Sebők Annáról két részben
A Rádiószínház Dokumentummuhelyének musora készítette: Csaba Klári
Zenei szerkeszto: Kutasy Ferenc
A hangfelvételt Baska Gabriella, Hajnal Zsuzsa és
Varga Károly készítette
Dramaturg: Sumonyi Papp Zoltán
„A portrémusor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az
életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdodik 1943-ban.
Felhotlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szukös korlátok
közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznoként jön végzetes
találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert k…

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 92 perc
Bemutató dátuma 1997. november 11.
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Magyar Rádió Rádiószínház Dokumentumműhelye
Ismétlések adatai

2008-05-17

Forrásmű típusa Napló, memoár

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Hajdú István (1996-2000);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.