Ki az az Emília?
Magyar hangjáték
Összefoglalás
A történet egy idős házaspár perlekedésével indul, amiből kiderül az asszony nem veti meg az italt, ezen felül kicsit süket, és talán már a memóriája sem a régi, ami a persze a házsártos szívbeteg férjről ugyancsak elmondható. Lassan tisztul csak a kép: a férjnek igazán egyetlen dolog fontos, megtudni végre a nő szövettani vizsgálatának eredményét, ezért telefonál a kórházba egyre kétségbeesetten, titkolózva felesége előtt, bántó gúnyolódással, rosszkedvű morgással leplezve aggodalmát, melynek okát nem árulja el, bár egyre valószínűbb, hogy bölcs és spicces hitvese átlát rajta…
Korabeli ajánló
ejtelmes zenével kezdődik az érdekes című rádiójáték. Csupán két
szereplő alakítja a szálakat a kicsit több mint 30 perces történetben.
Az 1997-ben adásba került rádiójátékban Gábor Miklós hallható a férj
szerepében, míg feleségét Vass Éva alakítja. Bár a szereplők a
valóságban is házastársak, de a hangjáték története nem róluk szól.
Egy férfi – a férj – titokzatos, suttogó hangon indított
telefonbeszélgetéssel kezdi az eseményeket. Egy nő a konyhából
érdeklődik a hangok után, de hamar tisztázzák, hogy a férj nem szólt a
feleségének, az csupán képzelődik, hiszen senkihez sem beszélt az ura.
A hallgató a címet látva egyből azon kezd gondolkozni, vajon ki
lehet az az Emília. Azonban hamar csalódás éri a kíváncsiskodókat: a
férfi nem szeretőjének telefonálgat, hanem egy orvost akar elérni
telefonon.
A feleség és férje viccesen évődnek az egész történetben, mesterien
alakított párbeszédek tanúi lehetünk. Csípős megjegyzések, játékos
szófordulatok, irónia, és csipkelődés jellemzi az egész rádiójátékot.
Bár a férfi számos megjegyzést tesz felesége állandó alkoholizálására,
süketségére, időnkénti amnéziájára és egyéb negatív tulajdonságaira,
az asszony mégis mindig szelíden, viccesen válaszol a férfinak.
Egyértelmű, hogy a „sértődések” csupán egy házasság kellékei, nem
valódi sértettségre utalnak.
A hallgató azonban az elejétől érzi, valami nincs rendben a
jelenetben, érezhető a feszültség, mintha a tréfálkozás csupán a
hamarosan kitörő vihar előjele lenne.
Humor, sértődések, neveté…

Humor, sértődések, nevetés és igazmondás jellemzi a házastársak
beszélgetését. Végig úgy tűnik, hogy a férfi vigyáz feleségére, óvja
őt, orvosi eredményei miatt aggódik.
A férfi a fél órás hangjátékban végül ötször próbálja elérni
telefonon az orvost, és a hívások közt eltelt időben, már az elején
kiderül, ki is az az Emília. A hallgató azonban eleinte csalódott:
hiszen túl hamar lelepleződik a titok. A türelmesek azonban a történet
legvégén tanúi lehetnek annak a borzalmas felismerésnek, ami belengte
az egész jelenetet: Emília sokkal jobban kapcsolódik a humoros párhoz,
mint ahogy azt az elején gondolta volna a hallgatóság. Bár a történet
többféleképpen értelmezhető, az utolsó mondatban megjelenik a
borzalom, mely az elejétől kezdve ott bujkált a hangjáték zenéjében és
mondataiban.
Kiderül ugyanis, hogy miért telefonálgat a férj, hogy miért nem veszi
be az orvosságát, és az is, miért piszkálja az iszákos feleségét.
Mindebbe azonban óriási szerepe van Emilíának, aki közelebbi „barátja”
lehet a párnak, mint ahogy azt az elején sejteni lehetett…
”Balázs Rita Rebeka” 2O11
Színlap
Írta: Bárdos Pál
Férj – Gábor Miklós
Feleség – Vass Éva
A felvételt Liszkai Károly és Komesz Zsolt készítette
Zenéjét összeállította: Hegedűs Emmi
Dramaturg: Solténszky Tibor
Rendező: Varga Géza (1997)
1997. január 27., Bartók, 23.05
2006. április 13. B 10.05
Időtartam: 36 perc
Bárdos Pál: Ki az az Emília?
Sejtelmes zenével kezdődik az érdekes című rádiójáték. Csupán két

az asszony mégis mindig szelíden, vicc…

„Balázs Rita Rebeka” 2011
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Írta: Bárdos Pál
A férjSzerepét Gábor Miklós, a feleségét Vass Éva játssza
A felvételt Liszkai Károly és Komesz Zsolt készítette
Zenéjét összeállította: hegedus Emmi
Dramaturg: Solténszky Tibor
rendezo: Varga Géza (1997)
(Az 1997. január 27-i adás ism.)
(Utolsó ismétlés: 1998.02.21.)
Ismétlések dátumai: 1998-02-21|2006-04-13|2011-04-03
NAVA ID-k: 3370922
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Dramaturg: | ||
| Színészek: (2 fő, átl. 71 év) | ||
| Zenei szerkesztő: | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Korhatár (ifjúságvédelmi) | Szülői felügyelettel | |
| A korhatár indoklása |
Az alkoholizmus motívuma – a szenvedély többszörös emlegetésével, és naturalisztikus színészi játékkal eljátszva – indokolja felnőtt jelenlétét, ha darabot gyerekhallgató hallgatja. |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékidő | 36 perc | ||||||||||
| Bemutató dátuma | 1997. január 27. 23:05 | ||||||||||
| Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték Hangjáték Jelenet |
||||||||||
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Tragikus Tragikomikus Tárgyilagos |
||||||||||
| Bemutató médium | Bartók | ||||||||||
| Régió | Magyarország (közrádió) | ||||||||||
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
||||||||||
| Státusz | Önálló mű | ||||||||||
| Technikai adatok | Nem tudjuk azonosítani | ||||||||||
| Szereposztás |
|
||||||||||
| Ismétlések adatai |
1998-02-21|2006-04-13|2011-04-03 |
||||||||||
| Forrásmű típusa | Jelenet | ||||||||||
| Szövegforma | DIalógus | ||||||||||
| Előforduló releváns játékterek | Otthon |
|
|||||||||
| Releváns földrajzi régió | Város |
|
|||||||||
| Időszinkronitás | Szinkron |
|
|||||||||
| Megidézett kor (magyar) | 1990-2010 Demokrácia kora |
|
|||||||||
| Megidézett kor (nemzetközi) | 1990-1999 Kilencvenes évek |
|
|||||||||
| Történetszál | Kapcsolattörténet |
|
|||||||||
| Narratíva/konfliktustípus | Küzdelem, Élettörténet |
|
|||||||||
| Címkék |
egészségügy, szenilitás, alkoholizmus, rák, betegség, udvariatlanság |
||||||||||
| Társadalmi címkék |
Nők helyzete |
||||||||||
| Említések |
whisky, unikum, Új-Zéland |
||||||||||
| Történet időtartama | Több perc |
|
|||||||||
| Cselekmény kronológiája | Kronologikus | ||||||||||
| Felvétel helye | Stúdió | ||||||||||
| Effektek és technika | Mikrofonplánok | ||||||||||
| Nyelvezet | Köznyelv | ||||||||||
| Főbb szereplőviszonyok | Nemek harca, Szerelmi/szexuális |
|
|||||||||
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Nincs rá utalás |
|
|||||||||
| Releváns státuszváltozás és életesemény | Folyamatos (bármelyik), Lélektani összeroppanás, Erkölcsi lelepleződés (pozitív) | ||||||||||
| Narrátor | Nincs | ||||||||||
| Narráció helye | Nincs narrátor | ||||||||||
| Párbeszédek jellege | Férfi-nő | ||||||||||
| Zenei jellemzők | Érzelmi, Főcímzene | ||||||||||
| Dramaturgiai egyéb adatok | Színházszerű | ||||||||||
| Zenei tipológia | Klasszikus zene |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2021. 09. 28.; Revíziók: 2022. 07. 04.; 2022. 11. 23.; 2023. 07. 09.; 2023. 08. 01.; 2023. 09. 01.; 2024. 04. 11.; 2026. 05. 26.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Hajdú István (1996-2000);
- Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.