Gosztonyi János (69)

Itt íriszek vannak

Magyar hangjáték

26 perc

1995. július 20.

(Legalább 2 ismétlés. Műsoron tartva 8 éven át)

Eredeti hangjáték

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

Ez a rádiójáték, kivételesen, már bemutatója előtt elhangzott. Egyik főszereplője, Vajda László tragikus hirtelenségű eltávozása miatt, soron kívül. E Vicent van Gogh emlékezetére irott hangjáték felvételén még dehogy gondoltuk volna, hogy ez Vajda László utolsó rádiószereplése. Az anyaggal történő ismerkedés során, jól emlékszem, azt mondta: „Ugye, ha valaki zseniális festő, azt aligha lehet a rádióban eljátszanni?” Me, os euz játszotta el ő Bodnár Erikával, Máté Gábor rendezésében, hanem legvalódibb szándékomat. Hogy ti. egy művészetre süket közegben irgalom se létezhet. És a sötétkék provence-i ég alatt mindüssze két igaz ember talállható, két különféleképpen megnyomoritott lény, festő és utcalány. Vajda sosem volt önkimélő szinész. Mindig szeretett, szó szerint igy fogalmazta meg: „Beljebb menni az anyagban”. Tudom. Hiszen növendékem volt két éven át a Szinművészeti Fősikolán. E szelid, gyöngéd emberről többször leirták, hogy apja klasszis ökölvivó volt. … … (Gosztonyi János)

Színlap

Gosztonyi János hangjátéka

A férfi – Vajda László, A nő – Bodnár Erika,
A nővér – Rovó Rézi

A felvételt Rosenmann Péter és Tóth Balázs
készítette
Zenei munkatárs: Demjén Erzsébet
Dramaturg: Sződy Szilárd
Rendező: Máté Gábor

1995. július 20

2001. júl. 13.

2003. júl. 20

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 26 perc
Bemutató dátuma 1995. július 20.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Szirányi János (1994-1996);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999) | Papp János 1995 (1995);
  • Irodalmi Főszerkesztőség: Kőrösi Zoltán (1994-1995); Forrás

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.