Vámos Miklós (39)

Hallgatni arany

Magyar hangjáték

Vámos Miklós kishangjátéka

28 perc

1989. július 10.

(Legalább 1 ismétlés. Műsoron tartva 32 éven át)

Politika | Szórakoztató |

Eredeti hangjáték

Megközelítés:
Szatíra |

Magyar Rádió

Összefoglalás

A rendszerváltás évében készült hangjáték arról szól, hogy egy riportert megizzaszt egy minisztert. Ha a kézirat akár csak kis idővel korábbról való, akkor értelmezhetnénk úgy, hogy na, a rádióban hangjátékban kell eljátszani, hogy milyen az, amikor megizzasztanak egy politikust. Vannak benne rádiós belső poénok is, a hallgató tippelhet, ki a szerkesztő, ki a sztárriporter. A slusszpoén (mindent kivágtak nagy nehezen felvett a filmből) hasonlít Gádor Béla Filmforgatáson c. jelenetére. Kiemelendően a vicces karikatura-szerű fikciós műsorszignálok.

CSELEKMÉNY
A Magyar Rádióban vagyunk. Érkezik a sztárriporter, és az „utca hangja” költő. A műsorban alaposan megizzasztják (a.k.a. felkérdezik) a minisztert, aki hebeg és habog.  műsor végére kiderül, hogy a riporternő miért is hívta meg az utca hangját a műsorba. A műsor a műsorban szerkezetben lekonferálják az adást és záróképben rádióhallgatókat hallunk, akik a műsort hallgatják, de alig figyelnek oda és ki is kapcsolják, mondván, majd megnézik a tévéhíradót. Újra lekonf.

 

Színlap

Vámos Miklós kishangjátéka

Zenei munkatárs: Molnár András

Dramaturg: Bárdos Pál

Rendező: Magos György

Szereplők:

Ágika, a költőnő – Venczel Vera

Mártus, a szerkesztő – Moór Marianna

Hideg úr, a riporter – Sinkó László

Jencikém, a technikus – Kiss Jenő

dr. Sas, a hivatal embere – Avar István

X, nyájas hallgató – Kun Vilmos

neje – Olsavszky Éva

Bemondónő – Aczél Anna

Történik egy rádiószerkesztőségben

1989.07.10. 21.08, Petőfi, 20 perc

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznőre emlékezünk.
Utána: Szakonyi Károly: A két Petre
Szereplők:
– Venczel Vera
– Moór Marianna
– Sinkó László
– Kiss Jenő
– Avar István
– Kun Vilmos
– Olsavszky Éva

Ismétlések dátumai: 2021-10-31
NAVA ID-k: 3854650

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Szerző:
Rendező:
Dramaturg:
Színészek: (8 fő, átl. 52 év)
Szerkesztő:
Zenei szerkesztő:
Korhatár (ifjúságvédelmi)Mindenkinek
Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 28 perc
Bemutató dátuma 1989. július 10.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Szemléletmód, alműfaj, tematika Szatíra
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Ismétlések adatai

2021-10-31

Szövegforma DIalógus
Előforduló releváns játékterek Kulturális objektum, Stúdió
  • Hivatal
  • Otthon
  • Kulturális objektum
  • Stúdió
Releváns földrajzi régió Város
  • Város
Időszinkronitás Szinkron
  • Szinkron
Megidézett kor (magyar) 1989 Rendszerváltás
  • 1959-1989 Kádár-korszak
  • 1989 Rendszerváltás
Történetszál Hálózattörténet
  • Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Látogatás egy másik világban
  • Küzdelem
  • Látogatás egy másik világban
Címkék

rádió, interjú, miniszter, politikus

Említések

Magyar Rádió

Történet időtartama Több óra
  • Több óra
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Munkakapcsolat
  • Munkakapcsolat
  • Politikai
  • Szolgálati-hierarchikus
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Művész vagy tömegszórakoztató-művész (író kivételével)
  • Nem felsővezető mérnök/műszaki szakember
  • Művész vagy tömegszórakoztató-művész (író kivételével)
  • Újkori politikus/káder/középvezető
  • Író/újságíró
Releváns státuszváltozás és életesemény Erkölcsi lelepleződés (negatív)
Főszereplők releváns kora Középkorú
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő
Zenei jellemzők Főcímzene
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű, Mediális önreflexió
Zenei tipológia Elektronikus, szintetizátor, elektroakusztikus
Kódolás kész? Kész

A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Hajdú István (1988-1990);
  • Dramaturg-igazgató (Drámai Osztály): Bozó László (1979-1989);
  • Dramaturgia főrendező: Bozó László (1979-1989);
  • Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
  • Rádiószínház: Sumonyi Papp Zoltán (1988-1989); Forrás
  • Szórakoztató Osztály: László György (1987-1993) | Benedikty Béla (1989);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.