Kertész Ákos

Farkasbőrben

Összefoglalás

Ritka akció-hangjáték sokféle akciójelenettel, fiatal csábító stopposlánnyal, ami a csali és az áldozat szemszögéből követi a történetet. A történetben két csapat van: a helyi rosszfiúk szerint korrupt polgármester és részeges, felhetően ennek alapján szintén negatív segítői, a fiatal lány, és a lány vőlegénye és barátai, a helyi rosszfiúk. Mint más Kertész-darabokban, itt is csak negatív hősök vannak, és a darab vége is tragikus.  A két főszereplő közös tulajdonsága, hogy mindketten megcsalják párjukat, de a lány húzza a rövidebbet.

2010-ben film készült belőle Így, ahogy vagytok címmel, erről sok interjú jelent meg, ahol a Farkasbőrben című eredeti történetre kizárólag „forgatókönyvként” hivatkoznak, hogy ilyen címmel rádiójáték készült, azt teljes hallgatás övezi. A filmet zavarossága és papírízű szövegei miatt rossz kritika fogadta – a rádiójátéktól sok pontban tér el a film.

Jazz és popzenei zenei átkötések.

CSELEKMÉNY

A darabban a helyi maffia úgy próbálja a korruptnak mondott polgármestert zsarolni, hogy egyikük nője lefekszik vele és ezt tervezik videóra venni. Azonban leesik a hó, és a rosszfiúk nem tudják követni a polgármestert, aki felvette kocsijába a stoppoló lányt. A lányt felviszi a vadászházba, közben felhívja a feleségét, hogy ne aggódjon, tárgyal. Le akar feküdni az intellektuális dumájú, öntudatos lánnyal (aki pont úgy beszél, mintha maga Kertész Ákos lenne), a lány nem akar, aztán végül mégis megszereti (tényleg?) a polgármestert. Végül megérkeznek a barátok (a havas úton autós jelenet, jeges csúszkálás, árokba csúszás), de a lány sehol. Amikor megtalálják, elmondja, hogy átállt (vagy mégsem?) a polgármesterhez, annyira megszerette, mert nem is rossz ember. Később megérkeznek a polgármester részeg emberei, hogy levigyék, de szembesülnek a maffiával, aki túszul fogja őket és 1 milló forint óvadékot kérnek. Megjönnek a rendőrök, és a túszakcióban egyikük véletlenül lelövi – természetesen a szépséges fiatal lányt. A hullaszállítót várva – Vége.  A csali lett az áldozat.

Színlap

Kertész Ákos hangjátéka

Szereplők:

Dr. Kiss Gábor polgármester – Újvári Zoltán

Márkus Szandra – Für Anikó

Travolta, Szandra vőlegénye -Végh Péter, Laci, Travolta bátyja – Tahi József, Vera, Laci felesége – Jancsó Sarolta, Gombrovics Mihály igazgató – Kézdy György, Gölley Géza képviselő – Huszár László, Szűcs Béla – Makay Sándor, Polgár Sándor – Papp Zoltán, Dr.Schurek Antal – Gazdag Tibor, Endre, a polgármester sofőrje – Csuja Imre, Baumann, rendőrfőkapitány – Rajhona Ádám, Mentős – Kőmíves Sándor, Őrmester – Kránitz Lajos, Tizedes – Sipos Imre

A felvételt Varga Károly és Maksay Helga készítette

Zenei szerkesztő: Takáts György

Dramaturg: Simon László

Rendező: Berényi Gábor

2003. augusztus 18., 23.07 Bartók, bemutató

2003. szeptember 29., B 23.07

Szerző
Rendező
Színészek
Dramaturgok
Szerkesztők
Technikai munkatársak
Korhatár - edukációs skálaNot safe for work (NSFW)
Korhatár - Ifjúságvédelmi skála16 - téma
16 - nyugalmat megzavaró hang
16 - explicit
Korhatár rövid indoklása

Szex nincs bemutatva, de utalás van rá, italozás, a lány lefekszik a polgármesterrel, ellopnak egy autót, túszjelenetben az egyik szereplőt lelövik.

Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 2003. augusztus 18.
Játékidő 52 perc
Előforduló releváns játékterek Üdülőhely/szálloda/fogadó, Jármű (űrhajó is)
Releváns földrajzi régió Vidék, Természet
Időszinkronitás Szinkron
Megidézett kor (magyar) 1990-2010 Demokrácia kora
Szemléletmód, alműfaj, tematika Tragikus
Dráma
Krimi
Gengszter
Szövegforma DIalógus
Történetszál Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Küzdelem
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű, Double plot, Szexjelenet, Erőszak, Üldözés
Történet időtartama Több óra
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Térhatású
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Álidentitás, Bűnügyi, Szerelmi/szexuális
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Erőszakszerv tagja, Bűnöző, Regionális vezető, hatalombirtokos, Udvarló/szerető
Releváns státuszváltozás és életesemény Lélektani összeroppanás, Erkölcsi lelepleződés (negatív), Halál
Főszereplők releváns kora Fiatal, Középkorú
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő
Zenei jellemzők Érzelmi, Átvezetőzene, Diegetikus mediális, Kiadott hangfelvétel
Zenei tipológia Tánczene/popzene/esztrád/liftzene, Jazz
Korhatár - edukációs skála Not safe for work (NSFW)
Technikai adatok Sztereó
Címkék

Megcsalás, túszdráma, autóbaleset, téli autóvezetés, stoppos, kurva, maffia, váltságdíj, vadászlak, teherautó, hólánc, hóesés

Kódolás kész? Kész

Vélemény, hozzászólás?