Egy pofon varázslatában

Gyárfás Miklós hangjátéka = Rádió vígjáték (forgatókönyvön)

János, 25 éves – Incze József

Júlis, 21 éves – Farkas Zsuzsa

Rendező: Magos György

Zenei munkatárs: Szigeti István

Szereplők: Farkas Zsuzsa, Incze József

1982. augusztus 20 K 20.13

1982. szeptember 23., Kossuth, 17.41

1982. december 18., 3.m. 15.10 – 15:44 (34 perc) (nincs odaírva, hogy ism.)

1983. február 3., K 16.25

1987. július 3., P 21.05

34 perc

Az Egy pofon varázslatában három hangtérben történik. Az egyik hangtér Jánosé. Hol derűen, hol keserűen, de mindig szerelemmel átfűtve magyarázza az idő csapdájában átélt szédületét az írónak, dramaturgiailag a hangjáték hallgatójának. E hangtér szövegeit aláhúzás ((illetve kettős zárójel))  jelzi. A másik hangtér a belső, hallucinált párbeszédeké. Alattuk egészen finom, halk zenei hangzásra emlékeztető óraketyegés. A harmadik hangtérbe a pofon elcsattanásáig hallható szövegek tartoznak. Ez a hangtér a köznapi, szabadtéroi akusztikát minden stilizáció nélkül adja vissza.

A vígjáték:

(Közeledő női léptek kavicsos úton. Férfi lépések csatlakoznak hozzá. Gyorsulás. csend. Lélegzetvétel.)

Júlia     Legyen szíves, kopjon le rólam!

János   ((Állt meg a lány a Feneketlen tó mellett és tekintetével majdnem ketté vágott. Igy kezdődött, Mester. Én barátságosan mosolyogtam, ő fenyegetően sziszegte….)

Júlia      Hogy mer ilyen arcátlanul a nyomomban járni?

János   ((Mit felelhettem erre?))

               (Kis szünet után) Nyomozó vagyok.

…

a vége:

János   Én is téged. Csak el ne engedd a kezemet…

               (Teljes csend. De mintha  acsendnek is valami éteri ritmusa lenne. Nagyon messziről hangzó szívdobogás vagy ilyesmi. Csak annyi bizonyos, hogy ez már nem az idő ketyegő jelzése)

János   ((És ott álltunk, Mester….

…

(Csend. Majd ironikus zene)

VÉGE