Cseresznyéskert (1982)

Anton Pavlovics Csehov színművének rádióváltozata.

Rádióra alkalmazta és rendezte: Magos György

A szereposztásból:

”Ljubov Andrejevana”- Béres Ilona

”Ánya”- Balogh Erika

”Varja”- Zsurzs Kati

”Gajev Leonyid Andrejevics”- Szabó Gyula

”Lopahin”-Koncz Gábor

”Trofimov”- Végvári Tamás

”Szimeonov”- Piscsik- Kozák László

”Jepihodov”- Balázs Péter

”Dunyasa”- Marton Kati

”Firsz”- Tomanek Nándor

”Jasa”- Benedek Miklós

Fordította: Tóth Árpád

Zenéjét szerezte: Tamássy Zdenkó

Zenei munkatárs: Kelemen László

Dramaturg: Maráz László

Zenei rendező: Rónai István

1982. április 30. 19.20, Kossuth

1982. május 2. 3.műsor 21.55 Világszínház

1987. április 1. 19. 15; Kossuth 94 perc

1984. dec. 16. 16.00, 3. műsor

1996. 03 .23.

1992.10.03. Kossuth – középhullám 20.05 Rádiószínház (95’)

2008.01.07 – 14:00 MR1 Kossuth Rádió

2023. május 11. K 21.05

90 perc

Tartalom (és elemzés):

„Az életem úgy elmúlt valahogy… mintha nem is éltem volna…”

Írta: Magos György

A címben idézett mondatot Csehov Cseresznyéskert című színművének a végén Firsz, az öreg szolga mondja, de valószínűleg akárki mondhatná a szereplők közül: ezek az emberek – földesurak, kereskedők, diákok, szolgák, – élik az életüket, de valahogy – maguk sem tudják miért – nem olyan életet élnek, mint amilyet szeretnének. Szomorúak, boldogtalanok, unatkoznak… valami másra vágynak: nem attól szomorúak és boldogtalanok, nem elsősorban azzal elégedetlenkedve, ami van, hanem azzal, ami nincs, ami hiányszik az életükből. Nem tudnak mit kezdeni azokkal a vágyakkal, ábrándjaikkal, melyek boldogságot, szeretetet, jóságot, emberséget – szépséget ígérnek. Nem találják az értelmes cselekvény lehetőségét. Mozdulatlan, szürke világ veszi őket körül, egyhangú hétköznapok között élik életüket, amelyben az apró, jelentéktelennek tetsző események – meghatóan és komikusan – jelentőssé válnak: és Csehov eléri, hogy e kicsinyes apróságok révén épp az mutatkozik meg, milyen mély ellentétbe kerülnek magával az élettel, hiszen a Cseresznyéskert lakóinak egymással szinte semmiféle konfliktusunk nincs – a világgal, az élettel kellene megküzdeniük. De hogyan? Ők maguk is tudják, hogy begy lehetetlen, éppen azért kínlódnak, vergődnek és mosolyognak saját vergődésükön. Az egyéni lét kilátástalansága az emberek tehetetlensége itt nem nyavalygás, rosszkedv, hanem valóságos társadalmi körülményekből fakad, a kiszolgáltatottságból, a szabadság hiányából. Ebben a megalázó korban nehéz megőrizni az emberi méltóságot, hiszen éppen arra nem ad lehetőséget, hogy a reális felelősséggel járó cselekvést megtanulják az emberek, kiskorúnak tekintik, gyermekként kezelik, feltétlen engedelmességre, tekintélytiszteletre, alázatra nevelik őket, így viszont nem is csoda, hogy gyermeki vágyakat, ideálokat kergetnek a jóról és szépségről, hogy a gyermekszobába lépve a felhőtlen gyermekkorról ábrándoznak. – Érzik, hogy sok mindenről lemondhatnak, de az emberi méltóság iránti vágyukról soha, és arról a szépségről sem, amely nem a külsőségekben, hanem az emberi tulajdonságok harmóniájában jelenik meg, hiszen vannak bizonyos értékek, amelyeknek az elvesztése egyenlő lenne az élet hiábavalóságának. Sokak egybehangzó véleménye és műveinek tanulsága szerint: kevés író akad a világirodalomban, aki annyira őszintén, derűsen és nyugodtan szerette volna az életet és az embereket, mint Csehov. Az ő személyiségének ez az alapvető vonása határozta meg a Cseresznyéskert készítőinek elképzeléseit: Csehov nem neveti ki az embereket, nem gúnyolódik fölényesen rajtuk, de nem is sajnálkozik, szerencsétlen sorsukon – együttérző szeretettel és mosollyal szemléli őket. Magányos, esendő, gyermeki lényeg, akik ezt tudják is magukról, és akik ebben a tétovaságban, csetlés-botlásban, esetlen cselekedeteiben bizony meghatóan mulatságosak.