Kőorgonák

Kisignácz Ferenc
Regényből hangjáték

Színész és író. Vajon lehetséges-e két teljes embert kívánó művészi feladatot együtt és színvonalon végezni? Persze, van példa erre: gondoljunk mondjuk Suksinra!
De halljuk a választ Győrffy Lászlótól:
– Én úgy gondolom, hogy a test az anyaméhben együtt fejlődik egy lélekkel is.  (…) De most is rádiózom, leg­utóbb Barátaim a költők címmel vrsműsor-sorozatom hangzott el, rendszeresen szinkronizálok, korábban filmeztem is, de néhány éve egyetlen filmrendezőnek se jutottam eszébe. Ugyanez vonatkozik a vidéki szín­házakra is. (…)

Kőorgonák című kisregényem két éve je­lent meg a Rakéta Regénytárban. Most hangjátékot írt belőle, s tudom, a Tv for­gatókönyvet rendelt öntől a regény nyomán. Egy csikóról több bőrt akar lehúzni, vagy másról van szó?

– Azt hiszem, nem kell védekeznem, hogy egy régebben írott könyvből rádiójátékot (esetleg tévéfilmet is, mert a téma ma is aktuális, sőt felerősödött. Arról van szó, hogy nagyon sok fiatal lány megy kü­földi állampolgárhoz feleségül, abban re­ménykedve, hogy így megoldhatja emberi és magyar hétköznapi problémáit. Ez „divat” volt egy évtizeddel ezelőtt (akkor „digózásnak” nevezték, mert főként olasz férfiakkal mentek a lányok), s ma is sokan ezt vá­lasztják, megfutamodva a hazai vaóságtól. Az én hangjátékom a nyolcvanas évek elején játszódik; egy huszonéves ma­gyar lány középkorú magyar férfival találkozik, aki már fizikailag és szellemileg is megismerte a „nyugatot”. Ennek a két embernek a szeretet-szerelmi vergődése talán egy kicsit tükrözi azt a társadalmi skizofréniát, amibe néha belekényszerülnek azok, akik szabadon akarnak választani el­képzelt jó és rossz között. Mindennapi iga­zságtalanságainkat csak az emlékezet mér­legelheti, de véglegesen és visszavonhatatlanul tehetetlenek vagyunk a tényekkel szem­ben. Erről is szól a hangjáték. Egyébként ez a véleményem, hogy a butaság, rosszin­dulat, hazugság, egymás iránti érzéket­lenség nem országhatárokhoz kö­tött, bár az adott társadalmi környezet sa­játosságai meghatározzák és kikényszerítik az emberből gyarló tulajdonságait. Ezeket megérteni, ezeken felülemelkedni szöveg­írói feladat, úgyszólván, életművészi jellegű alkotómunka. Kiváltképpen, ha valaki nem krimit, kémhistóriát ír, hanem olyan történeteket, amelyek való­ban a saját életét, tapasztalatait pró­bálja megosztani a közönséggel.

KEDD, KOSSUTH 19.15
Köves József