Háráp Álb (1951)
Magyar rádiójáték gyermekeknek
Korabeli ajánló
Egyszer volt, hol nem volt, Meseország kellős közepén élt egyszer egy ember. Ennek az embernek volt három derék fia. Nos, ez az ember hírül vette, hogy egyik rokonának, a híres Zöld Császárnak nincsen örököse. Mondja a legkisebb fiának, Háráp Albnak: „Menj el a Zöld Császárhoz!” Elindult Háráp Alb öreg táltos lován, hát az úton összetalálkozott egy gonosz varázslóval, a Kockafejűvel, aki kifaggatta, hová megy. Háráp Alb elmondotta, mi járatban van. A gonosz Kockafejű azonnal elhatározta, hogy a fiú helyett ő jelentkezik majd a Zöld Császárnál. Varázserőjével ráparancsolt tehát Háráp Albra, cseréljen vele ruhát. Így is érkeztek meg a Zöld Császár udvarába, mintha Kockafejű lenne a király unokaöccse, Háráp Alb meg a szolgája.
Színlap
Zenés mesjáték. Román népmeséből
Írta: Szentgyörgyi Elvira
Rendező: Zsurzs Éva
Szereplők:
Mesemondó – Szörényi Éva
Háráp Alb – Gábor Miklós
Kockafejű – Szabó Sándor
Táltosló – Pethes Sándor
Vasárnap anyó – Berki Lili
Piros madár – Csernus Marianne
Zöld császár – Kőmíves Sándor
Fekete császár – Greguss Zoltán
Didergő – Horváth Tivadar
Örökké Ehetnek – Keleti László
Folyvást Ihatnék – Misoga László
Szemfüles – Basa György
Madarász – Márkus László
Hangya – Rafael Márta
Méh – Kiss Manyi
…Az ő történetüket halljátok ebben a műsorban…
1951. július 15., P 16.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora
Forrás: Magyar Rádió; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Rádióra alkalmazó: | ||
| Színészek: (15 fő, átl. 37 év) | ||
|
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 40 perc | |
| Bemutató dátuma | 1951. július 15. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Rádiójáték gyermekeknek |
|
| Bemutató médium | Petőfi | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
Létrehozva: 2025. 04. 06.; Revíziók: 2025. 04. 06.; 2026. 05. 23.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió Hivatal
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.












