Bádogszemüveg (két jelenet) (Részlet)
Romániai magyar hangjáték
Korabeli ajánló
Oberten János 14 éves korában életre szóló élményben részesült: megismerhette a bádogszemüveg mögötti világot. A rabok szabadságát. Azt a pillanatot, amikor a „rabruhaszínekből lobergődő gondolat szivárványszínbe öltözik”. – Majd elsötétül. Mert „szabakban mosakszik” a rab. „Nem hisz többé a könyveknek.”
A rabok gyáva kukacnak tartják a börtönön kívül élőket. Olyanoknak, akik szó nélkül elviselik a börtönön kívüli világban naponta elkövetett gazságokat. Még arra is gyávák, hogy éljenek a jogaikkal. A jogokkal, amivel a börtönben ülő nem rendelkezik.
Oberten János monodrámája azt az életreszóló élményt örökíti meg – amelyben a szerző 50 évvel ezelőtt részesült. Műve tanuvallomás egy korról, a korról, amely bármikor visszatérhet. Ha a börtönök kívül élők továbbra is gyávák maradnak. Jogaikat és felelősségüket diktátorokra és terroristákra ruházzák. Akkor megint csak a börtön szabadága marad kárpótlásként.
Színlap
Szerző: Oberten János
Szereposztás:
Kocsárdi Levente
Színházi társulat: Temesvári Csiki Gergely Színház
A részlet utáni interjúalany: Oberten János, szerző
Szerkesztő: Darvas Enikő, Zsehránszky István
Játékidő: 16 perc
2007. október 22. és 29. Bukaresti Rádió, Mozaik 74 – Rendetlen feltámadás
Bevezető

A börtönben az életfogytiglaniak a legszabadabbak. Ők „a bűn összes változatát ismerik”. – nekik gyónnak rabtársaik. Az életfogytiglaniak „senkitől és semmitől sem félnek… Az őrök is másképpen beszélnek velük. – mert tartanak tőlük. Ünnepek előtt a börtönőr felesége kalácsot süt az életfogytiglaniaknak.

Oberten János monodrámája azt az életreszóló élményt örökíti meg – amelyben a szerző 50 évvel ezelőtt részesült. Műve tanuvallomás egy korról, a korról, amely bármikor visszatérhet. Ha a börtönök kívül élők továbbra is gyávák maradnak. Jogaikat és felelősségüket diktátorokra és terroristákra ruházzák. Akkor megint csak a börtön szaba…
Szerző: Oberten János
Szereposztás:
Kocsárdi Levente
Színházi társulat: Temesvári Csiki Gergely Színház
A részlet utáni interjúalany: Oberten János, szerző
Szerkesztő: Darvas Enikő, Zsehránszky István
Játékidő: 16 perc
2007. október 22. és 29. Bukaresti Rádió, Mozaik 74 – Rendetlen feltámadás
Bevezető
Oberten János 14 éves korában életre szóló élményben részesült: megismerhette a bádogszemüveg mögötti világot. A rabok szabadságát. Azt a pillanatot, amikor a „rabruhaszínekből lobergődő gondolat szivárványszínbe öltözik”. – Majd elsötétül. Mert „szabakban mosakszik” a rab. „Nem hisz többé a könyveknek.”
A börtönben az életfogytiglaniak a legszabadabbak. Ők „a bűn összes változatát ismerik”. – nekik gyónnak rabtársaik. Az életfogytiglaniak „senkitől és semmitől sem félnek… Az őrök is másképpen beszélnek velük. – mert tartanak tőlük. Ünnepek előtt a börtönőr felesége kalácsot süt az életfogytiglaniaknak.
A rabok gyáva kukacnak tartják a börtönön kívül élőket. Olyanoknak, akik szó nélkül elviselik a börtönön kívüli világban naponta elkövetett gazságokat. Még arra is gyávák, hogy éljenek a jogaikkal. A jogokkal, amivel a börtönben ülő nem rendelkezik.
Oberten János monodrámája azt az életreszóló élményt örökíti meg – amelyben a szerző 50 évvel ezelőtt részesült. Műve tanuvallomás egy korról, a korról, amely bármikor visszatérhet. Ha a börtönök kívül élők továbbra is gyávák maradnak. Jogaikat és felelősségüket diktátorokra és terroristákra ruházzák. Akkor megint csak a börtön szabadága marad kárpótlásként.
Zs. I.
Forrás: Bukaresti Rádió BukarestiRadio_RadioSzinhaz-cimjegyzek dokumentum (Bukaresti Rádió archívuma); Új Magyar Szó
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Színészek: | ||
| Szerkesztő: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 16 perc | |
| Bemutató dátuma | 2007. október 22. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Monodráma Részlet |
|
| Bemutató médium | Bukaresti Rádió | |
| Régió | Románia | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Bukaresti Rádió |
Létrehozva: 2025. 02. 24.; Revíziók: 2025. 02. 24.; 2025. 02. 26.; 2025. 06. 26.