Bukarest, Budapest, de csodás...

A Rádiójáték wikiből

A Rádiószínház bemutatója

Bukarest, Budapest, de csodás...

Kertész Ákos hangjátéka


Csorna-Greschner Ferenc – Garas Dezső

Baby, az unakahúga – Bánsági Ildikó

Édesem – Schütz Ila


Készítette: Kónya Csaba, Kistamás Csilla

Zenei munkatárs: Gebauer Mária

Dramaturg: Simon László

Rendező: Simonyi János


1997.05.05. 23.00

Bartók

39 perc


Cikk: Nyilván a rádióhallgatók is örömmel fogadják, hogy némi szünet után ismét gyakrabban találkozhatnak a műsorban Kertész Ákos írásaival. Az már a sors szeszélye, vagy inkább a műsorszerkesztésé, hogy két egymást követő héten hangzik el a szerző egy-egy hangjátéka. A Világattrakció után most Simonyi János rendezésében, az egykori magyar sláger kezdősorát szellemesen kifacsarva: Bukarest, Budapest, de csodás címmel jelentkezik a Rádiószínház. A színészek – Bánsági Ildikó, Schütz Ila és Garas Dezső – ugyancsak kedvvel vettek részt e munkában. Garas Dezső így beszélt erről: - Kertész Ákos rádiójátékából az a köznapinak számító dolog derült ki, amit nagyon nehéz gyakorolni: hogy mielőtt az ember kinyitja a száját, s bárkit megvádolna, bármilyen véleményt formálna, előbb jó lenne belenézni a tükörbe. Az persze nem mindegy, milyen ez a tükör. – Nincs elég bátorságunk belenézni? – Ez nem csak bátorság, sokszor „feledékenység” kérdése. A történelem változó periódusai olyan helyzet elé állíthatják az embert, amikor a tükörben kellemetlen a látvány. A szerző munkájából kiderül, hogy mindazok a kérdések, amelyek az ember nacionáléját, tehát magyarságát, románságát, vallási kötődéseit, katolicizmusát, reformátusságát, zsidóságát illetik, bizony igen bonyolultak. Nem könnyen megválaszolhatóak. Ezt Kertész Ákos rendkívül sokszínűen, nemegyszer nagy indulattal, szenvedéllyel, bizonyos pontokon testvérek egymás elleni feltételezett gyűlöletének bemutatásával hozza felszínre. – Sok vita volt menet közben. Ezt nagyon hasznosnak tartom. Egyébként is ősidőktől fogva boldogan jövök e falak közé. A rádiózás mindig is elegáns munka volt. Én még olyan színésszel nem találkoztam, aki ne jött volna szívesen a rádióba. A hangulata miatt, a szellemisége miatt, a pagodája miatt. A rádiósok külön kaszt. Egyike a legjobbaknak. Mert a legmozgékonyabbak, legkoncepciózusabbak, esetenként a legradikálisabbak. Igen jó társaság. A Magyar Rádió mindmáig az utolsó fellegvár.

Rádió és Televízió Újság, 1997. május 5. – május 11., 7. oldal, J. K.