„A Magyar Rádió Karinthy Színpada” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
1. sor: 1. sor:
"A műfaji többszínűség érdekében született meg 1973 őszén a Magyar Rádió Karinthy Színpada, szerkesztője Kaposy Miklós, évi tizenhárom bemutatóval és ugyanennyi ismétlés lehetőségével. Műfaji skálája eredeti magyar szatírákon, időnként külföldi szerzők régen játszott vígjátékainak rádióra átdolgozott változatain és regényadaptációkon át a riport-szatíráig terjedt. Az évente két-három alkalommal jelentkező Karc sorozatban karcolatok, glosszák, paródiák, humoreszkek, krokik, aforizmák és villámtréfák keveredtek, olykor tematikus összeállításokban. A műsorok felvétele mindig közönség előtt történt, többnyire hivatásos színtársulatok által ritkán látogatott művelődési házakban. A vasárnap, illetve szombat délelőtti bemutatókat általában 500–600 ezer, a csütörtök esti ismétléseket 150–200 ezer előfizető hallgatta. A Karinthy Színpad megteremtette ennek a sajátos törvényű műfajnak a szuverén fórumát, elkerülve a humorkeltés konvencionális és banális formáit."
+

Forrás:  
 
Forrás:  
 
Magyar Rádió: 85 éves a Magyar Rádió - Humor, kabaré, szatíra link.: http://85ev.radio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1720&Itemid=161
 
A lap 2011. június 27., 02:01-kori változata

"A műfaji többszínűség érdekében született meg 1973 őszén a Magyar Rádió Karinthy Színpada, szerkesztője Kaposy Miklós, évi tizenhárom bemutatóval és ugyanennyi ismétlés lehetőségével. Műfaji skálája eredeti magyar szatírákon, időnként külföldi szerzők régen játszott vígjátékainak rádióra átdolgozott változatain és regényadaptációkon át a riport-szatíráig terjedt. Az évente két-három alkalommal jelentkező Karc sorozatban karcolatok, glosszák, paródiák, humoreszkek, krokik, aforizmák és villámtréfák keveredtek, olykor tematikus összeállításokban. A műsorok felvétele mindig közönség előtt történt, többnyire hivatásos színtársulatok által ritkán látogatott művelődési házakban. A vasárnap, illetve szombat délelőtti bemutatókat általában 500–600 ezer, a csütörtök esti ismétléseket 150–200 ezer előfizető hallgatta. A Karinthy Színpad megteremtette ennek a sajátos törvényű műfajnak a szuverén fórumát, elkerülve a humorkeltés konvencionális és banális formáit." Forrás: Magyar Rádió: 85 éves a Magyar Rádió - Humor, kabaré, szatíra link.: http://85ev.radio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1720&Itemid=161

Légiósok akkor és ma

Új légió