Táncos zsúr anno 1912. forrásának megtekintése

A kéziratot küldte: Szemere Klára

Bpest. I. Uri-utca 4.

Műsorra tűzve: Bp.I. jan.29. 18. 20-18. 50

Táncos zsúr anno 1912.

Mint a mesék pajzánkedvű koboldja-ki tudja honnan és hogyan – röpke pillanatra Karnevál herceg toppan elénk. Csörgős, cifra gúnyája, hermelinszegélyes palástja utóbbi időkben megkopott ugyan, ám a tekintete, hetyke fejtartása a régi, amint huncut kacsintással meghívót csúsztat a kezünkbe, s ahogyan jött – elillan nyomtalanul. – ''Zene megszólal''

'' (aláfestő zenével kísérve)-'' Bontsuk csak fel azt a meghívót… különös… mintha e percben könnyű igézet ejtene meg: hajdani melódiák halkan zsongó ütemeire ódivatú fodrok, szalagcsokrok és tollbokréták színes kavargását véljük látni… ámulva dörzsöljük szemünket: nem, nem csalódunk, meghívónkat kerek harminckét esztendeje, anno 1912 – ben keltezték s pajkoskedvű hercegünk varázslata, íme, visszaringat most minket egy régletűnt farsang békebeli mesevilágába.

Képzeletünk hétmérföldes csizmáját felöltve, röppenjünk hát vissza a múltba, s állítsunk be egyenesen ahhoz a lányos házhoz, melynek táncos zsúrjára hivatalosak vagyunk. –''Zene vége''

''          ''Korán érkeztünk, úgy látszik, odabenn a készülő események fényárban úszó kulisszái állnak még csupán s fojtott várakozás feszültsége érzik: végső szemleútján püspöklilagálás mama prémszegélyes kurta sleppje söpör végig a tündöklő parketten, a mama rendelkezik, izgul és fenyít – jő és eltűnik, mint a látomás ama távoli berkekben, honnan mozsárcsengés és habverőcsattogás őrült zenebonája hallik, majd telefon csilingel, ajtó csapódik s nyomban rá égszínkék csipke és liberty-álmot lengető szobacica száguld a lakás fodrászműhellyé varázsolt tájai felé, hol sütővasak, borszeszlángok, csipeszek, hajtűk, szalagok és mimózagirlandok zűrzavarából végre valahára, szörnyű izgalma eredményeként megszületik a nagy mű: a házikisasszony andalítóan bájos frizurája – abban a percben, amelyben már meg is szólal az első vendéget jelző csöngetés.

E drámai feszültségű előjáték után más képet mutat most az események gyorsan pergő filmje. Vakító ingmellpáncélok, hódító szmokingok és huszárattilák sűrűje, pasztellszínű charmeusök, bársonyok és tüllök egyre ömlő áradata borítja el immár a parkettet, s míg odakünn fehér konfettipelyheket kavar a farsangi hóesés, itt benn, az illatos párákat lehelő teáscsészék fölött elröppenő kacajok, évődések és titkon váltott pillantások egykettőre megteremtik azt a hangulatot, mely csak egy békebeli boszton tündéri szédületében oldható fel:

/''1. Tánczene: boszton./''

A zene elhallgatott, tartsunk hát most kissé tüzetesebb terepszemlét s kövessük a kipirult arcú párokat oda, ahol az ifjúság főhadiszállását felütötte. Ahová belépünk, az ma már csak mesebeli fogalom, akár a Csipkerózsika elvarázsolt kastélya: habtejszín és rózsalevél színeiből szőtt álom, táncrendek, csecsebecsék, cotillontrófeák, szerencsepatkók és emlékkacatok zsúfolt tárháza: igazi, hamisítatlan, békebeli leányszoba. A hajdani Csipkerózsikák, Babucik és Micurkák Eschtruthot és Szévit olvastak, csokoládépralinét majszoltak és madeirahímzéseik felett bohó kis kadétokról, negédes Ninonokról és pici pirosló szalmakalapokról andalító dalocskákat zengtek itt.

Most pedig, amikor lakkcipős, monoklis hódolóik karéjában, selyem- és tüllfelhőkbe burkolt leánypillangók lepnek el minden zugot, csillognak a szemek és lázban égnek az arcok – bárkocsi és hangulatlámpa nélkül is. Mert jól jegyezzük meg, abban az egykori szép világban, amikor még omnibusz kocogott a vén Krisztinában, Fatty és Zigoto mókázott a filmkockákon és duplatunikás bukjelszoknyákban tipegtek a nők – nem koktélospoharakban mixelték a hangulatot, s noha a tündöklő csillárok fényében akármilyen Cerberusként ókumláló mama egyetlen lorgnonvillantással tökéletesen áttekinthette a terepet, mégis megtermett az a tulipiros jókedv, melyet egy onestep pattogó ütemeiben idézünk most:

''/2. Tánczene: onestep./''

Most pedig hagyjuk magukra néhány pillanatra a fiatalokat, s kukkanjunk be sebtén oda, ahol mályvaszínű brokátfoteuillök, csipkesztórok, csöppnyi étagérek, plüssalbumok, tengeri kagylók és pávatollas arrangementok festői birodalmában elszántan kitartó mamák trónolnak rendületlenül. Igen, mert anno 1912-ben nem maradtak otthon a mamák – sőt, elveikkel együtt árgusszemüket sem felejtették otthon. Impozáns figuráik stílusosan illeszkednek a múltszázadból megőrzött Naokart-i pompájú milieube: halcsontos fűzőben feszülő derekukról charmeuse- és valorzuhatagok, csipkebetétek, szalagfolyondárok és gyöngyhímzéspatakok omlanak alá, karjukon fehér glacékesztyű feszül, ölükben rüchökkel és bodrozásokkal ékített, gigászi méretű muff… E percben izgalom borzolja soraikat, attakot jeleznek a megvillanó lorgnonok- mi ez megint? Miféle újfajta hóbort? Mai táncunk őstípusára, tangóra állnak fel a fiatalok.

''/3. Tánczene: tangó/''

''          ''A társaságbeli szalonokba besettenkedett táncújdonság látványa kétségkívül felajzotta a kedélyeket, mert íme, akadnak mamák, akik egyetlen szemvillanással maguk mellé intik a renitenskedő Babucikat és Cirókákat. Az is lehet azonban, hogy nem is e századeleji táncillemkódexet megcsúfoló produkció, hanem ama Kelekótya szeladon ellen akad kifogás, aki az anyai árgusszemeknek orcátlanul fittyet hányva, immár egész este ki tudja minő dőreségeket suttog a leányzó rózsás fülecskéjébe, s ezzel halomra dönti azt a minden ízében gondosan kidolgozott haditervet, melynek célja mi más is lehetne, mint a happy end: partiképes férjjelölt, karikagyűrű, szülői áldás és Lohengrin-nászinduló… A hamis vágányra futott ügy rendezése pillanatnyi haladékot sem tűrvén, egy félrecsúszott hajtincs vagy meglazult fodor ürügyével rögtönzött rapportra vezényeltetik a leány. Ez pedig a békebeli lakások ama tájain zajlik le, ahová csak halk zsongásként szűrődnek be tánczsúr hangjai: a barokkos faragású, monumentális bútorokkal zsúfolt hálószobában, mely erre az estére a női ruhatár szerepét tölti be s a felhalmozott belépők garmadával, a plörőzökkel körített malomkerek és paradicsommadártüzékes cloche-ok színpompás mezőnyével csupán egy trópusi táj dzsungeljéhez hasonlítható. De nemcsak rögtönzött anyai fejmosások zajlottak le itt; a földig érő cirádás tükör előtt éppen e percben mosolygó kicsi tündér szépíti magát. Félreértés valahogy ne essék, rúzsrudacska – óh, borzalom! – világért sem villan a kezében – egy szakavatott mozdulat a hamvasszőke konty meglazult hajtűi közt, csöppnyi Eau de Cologe leheletnyi rizspor s máris röpül a tündér táncosa karjaiba- odabenn zenekar twostepet intonál:

/''4. Tánczene: twostep./''

Most pedig olyasmit próbálunk leírni, ami már csak merészröptű álom fantáziánkban fel-felvillanó délibáb, amelyről igazság szerint költői strófákat illene zengeni… Úgy van! – eltalálták kedves hallgatóink – a békebeli büfféről lesz szó. Mert noha meghívónk egészen egyszerű kis táncos teára szól, a háziaknak e lebecslő jelzőit nem kell ám komolyan venni, mögöttük gyönyörű valóság rejtőzik: éjféltájban feltáruló büffé: aszpikzománc alatt rózsálló bélszín és pulykamell, malacgalantin, lúdmájkrém és kaviár, csokoládé-parfé, Croque-en-bouche-torta és sok sok tejszínhab…de ne folytassuk…hiszen mindez ma már csak tündérmese, andalító emlék, akárcsak az az érzelmes keringő, amely a büffé gyönyörei mellől megintcsak a táncparkettre csábítja a jókedvű fiatalokat:

''/5. Tánczene: keringő./''

''           ''Táncos zsúrunk végéhez közeledik. Odakünn nemsokára pitymallik már s a nyalka fiákkerek, békésen kocogó konflisok egymásra szállítják hazafelé a békebeli Karnevál virágoskedvű, pityókás lumpjait és bohémjait. Mi mással búcsúzhatnánk el tűnő emlékeinktől, mint azzal a lelkünkből lelkedzett tánccal, melynek ritmusa a vérünkben dobol s melyet egy régi hajnalon párunk szép szemébe feledkezve, kivilágos virradatig jártunk:

''/6. Tánczene: csárdás./''

[[Category:Magyar rendezésű hangjátékok]],[[Category:Magyar szerzőjű hangjátékok]]