Szabó Sipos Barnabás

A Rádiójáték wikiből

Bulgakov - A nagy kísérlet, avagy Rok tojásai [1]

1962-ban Budapesten született, 1987-ben végzett a színművészeti egyetem színész szakán, jelenleg a Győri Nemzeti Színház tagja. Azonban a színészeten kívül sok más dologgal is foglalkozik: fest, tanít, vezetett zenekart és közösségi rádiót.

Sokat szinkronizált 2010-ig, amikor is bejelentette, hogy végleg felhagy ezzel a szakmával. A közönség számos sármos filmszínész hangjaként ismerhette meg, ő kölcsönözte George Clooney (Vészhelyzet), valamint a Született feleségek egy jóképű férjének (Karl Meyer), a Grace klinika szívtipró doktorának (Dr. Mark Sloan) és Dr. House hű barátjának (Dr. Wilson) magyar hangját is. „A magyar szinkron történetének az egyik legstabilabb párosa volt George Clooney – Szabó Sipos Barnabás. A „duó” huszonöt film és a legendás Vészhelyzet sorozat esetében működött együtt.”

Ám hangját más módon is felhasználta: áruházi akciók szlogenjeit és műsorok ajánlóit mondta be, valamint internetes rádiót vezet.

Forrás:


(Mészáros Krisztina)