Széchenyi és az árnyak

A Rádiójáték wikiből

A Rádiószínház bemutatója

Eörsi István drámája

Szereposztás: Gróf Széchenyi István – Koltai János, Crescence, a felesége – Csomós Mari, Kiss Márton – Mádi Szabó Gábor, Báró Babarczy – Haumann Péter, dr Goldberg - Sinkó László, Ápolt – Máté Gábor, Pichler – Hollósi Frigyes, Ferenc József – Kern András, Görgen Gusztávné – Kútvölgyi Erzsébet, Béla – Bán János, Brack Jakab – Papp Zoltán, Kecskeméti Aurél – Benedek Miklós, Falk Miksa – Szacsvay László

Dramaturg: Bárdos Pál

Rádióra alkalmazta és rendezte: Dániel Ferenc

1991.09.01. 19:20. Kossuth 88p

Ismétlés: 2011. július 4. (21:35)

Rádiószínházi bemutató: A “leghívebb magyar”

A hosszú tizenkilencedik század félisteneiről rendre történelmi olajnyomatok maradtak az utókorra. Kossuth szónokol a pokol kapuiról, amelyek nem dönthetik meg... Petőfi a nemzeti dalt szavalja, természetesen a múzeumlépcsőn, ahol sohasem tette, vagy éppen “önerét mártja”. Deák hamiskásan mosolyog szivarja fölött. Széchenyi pedig “kínzó felelősségtudatába beleőrül”. És így tovább, a közhelyek természete szerint.

Hanem a frázisok mögött ott a romantika és a nemzeti mozgalom korának valósága is. A sablon nem hazug, legföljebb túlságosan igaz. Leginkább Széchenyi esetében van ez így – tudjuk, volt vidám huszártiszt, neuraszténiás képzelt beteg is, gáláns főúr, világjáró mágnás és a “legnagyobb magyar” - mégis az irodalom és a közhit makacsul visszatér döblingi alakjához.

A történelmi elmaradottság és a függetlenség hiánya, a nyugati mérce és a keleti fenyegetettség, a sorrend eldönthetetlensége: Haza vagy /és Haladás, a követendő nyugati példa riasztó ellentmondásai a modernizáció szükségessége és a velejáró veszteségek... erőszakkal vagy anélkül, forradalommal vagy királlyal...

Még az utókor is megretten a választás nehézségeitől. Az irodalom pedig újra és újra felidézi a “leghívebb magyar” hányattatásait a történelem útvesztőjében – ahogy most Eörsi István méltán sikeres és népszerű darabjának rádióváltozatában.

(Rádió- és Televízióújság, 36. évf. 35.szám.2. Old., Bárdos Pál)