„Statisztika” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
 
38. sor: 38. sor:
 
10/8
 
10/8
  
 +
 +
== Heves Megyei Népújság ==
 +
„Barlay Gusztáv rendezői munkájában a kórházi hierarchia bemutatása jelentős szerepet kap, és kitűnően érvényesül. Kállay Ferenc szabatosan azt az orvost mintázta meg, akit Vészi Endre megírt. Bihary József öregembere adja a legtisztább pillanatokat ebben a játékban. Valami ősi és elementáris erővel érzi és érzékelteti Bihary az elesett emberek panaszát; még akkor is könnyet érzünk a hangjában, ha nevetve dicsekszik reményeiről.” (farkas)
 +
 +
1964. szeptember 29. 15. évfolyam; 228. szám
  
 
[[Category:Magyar rendezésű hangjátékok]]
 
[[Category:Magyar rendezésű hangjátékok]]

A lap jelenlegi, 2019. július 23., 11:15-kori változata

1964.09.27. Kossuth 20.50-21.36

Vészi Endre rádiódrámája

Rendező: Barlay Gusztáv

Szereposztás:

Dr. Alvedix Pál- Kállai Ferenc

Lívia- Ruttkai Éva

Professzor- Básti Lajos


STATISZTIKA vagy emberi méltóság?

Egy önfeláldozó orvos és egy cinikus kórházigazgató konfliktusa a kórházi statisztikáról.

Adott egy 1964-ben készült hangjáték, melynek Statisztika a címe. Nos, ahogy sejteni lehet, nem vártam túl szórakoztató pillanatokat, sőt, úgy egyáltalán elvárásaim sem voltak a közel 55 éves darabbal kapcsolatban. Mégis mit mondhatna egy Statisztika névre hallgató hangjáték a távoli szocializmusból?! De az élet – mint oly sokszor -, most is megcáfolt. Vagy Vészi Endre. Vagy Kállai Ferenc. Vagy bárki, akinek a legkisebb mértékben is köze volt ehhez a hangjátékhoz. Rettentő sokat kaptam ugyanis ettől a 45 perctől.

Érzelmileg egyenesen felkavaró a cselekmény, azt hiszem, az egész hangjátéknak ez a legfőbb erénye, így ahelyett, hogy a darab időkezelését, dialógusait, vagy a dramaturgi munkát elemezném – amelyek kétségkívül fontosak -, sokkal inkább foglalkozom a kivételes, időtálló mondanivalóval rendelkező történettel. Fontos témát boncolgat ugyanis, hisz civilizációnk mindannyiunk számára egyik megkérdőjelezhetetlen fundamentumát ábrázolja – egy a kiégéshez még eléggé fiatal, ugyanakkor neurotikus természetű orvos „tolmácsolásában” -, ami nem más: mint az ember méltósága, akkor is, ha az ember idős, akkor is, ha úgy tűnik, nem sok van neki hátra, akkor is, ha ott van egy fránya statisztika, amit fel kellene valahogy javítani. Az ember méltósága nem alku tárgya, itt nincs helye egyrésztnek és másrésztnek, ez minimum – és ezt érti/érzi olyan tökéletesen főszereplőnk, dr. Avedix Pál, aki saját karrierjét, előléptetését is hajlandó veszélybe sodorni egy amnéziás öregúrért, akinek csak ő maradt. Az élet az első, hangozzon bármennyire is szentimentálisan.

Pált kezdetben a hallgató nagy valószínűséggel nem fogja kedvelni, de ahogy halad előre a cselekmény, úgy nő párhuzamosan a hallgató szimpátiája is. Egyébként az egész rádiójátékról elmondható, hogy lassan, vontatottan indul, túlzottan sok (visszhang formájában megalkotott) ismétléssel, de amikor eléri a tetőpontot és fültanúi leszünk a kórházigazgató és Pál között lezajló párbeszédnek/vitának, elnézően legyintünk egyet, mert ráeszmélünk, hogy határozottan megérte a várakozást – könnyen lehet, hogy a rendező eltökélt szándéka volt a lassú kibontakozás.

A karakterek? Az amnéziás öregember kiszolgáltatottsága és gyermekiessége, akinek „Isten se nyújtja a kisujját”; a fiatal doktor öntudatra ébredése, kiállása a betegekért; a professzor magyarázatai és demagógiával vádaskodó megnyilvánulásai mind – mind valódi emberi jellemekről és sorsokról tesznek tanúbizonyságot, és varázsolják hitelessé a hangjátékot. A színészi játék? Kállai Ferenc alakításához minden dicséret kevésnek bizonyulna: fájdalmasan kihallható minden egyes sóhaja; olykor szinte azt hihetjük az ő vállát nyomja a világ összes gondja, olykor olyan szívmelengetően lágy a hangja, amivel az idős úrhoz szól, hogy legszívesebben az „empátia” szó mellé az ő nevét írnánk definícióként. A többieket meg sem próbálom kritizálni, hisz a Bovarynéban is olvashattuk: „Nem kell hozzányúlni a bálványokhoz, a kezünkön marad az aranyfesték.”

Amit lelkileg kaptam ettől a hangjátéktól, azt elviszem magammal. Mikor véget ért a stáblista és a legutolsó hang is elcsendesült, szerettem volna, ha megáll az idő. Ha megőrizhetném a keserédes érzést, és valahogy átteleportálhatnám napjainkba, ahol igencsak hiány van a Pálhoz hasonlókból, ahol igencsak sok van a főnővérhez hasonlókból, és amivel lehetetlen lett volna nem párhuzamot vonni…

És bár a hangjáték végig határozottan szomorú, feszült hangulatban telik, és a hallgatót egész biztosan nem deríti jókedvre, nem is feledkezik bele a céltalan keserűségbe: olykor nagyon is szép, sőt néha egyenesen vicces jeleneteket is hallhatunk, hiszen Pál sajátosan fanyar humora, őszintesége és öniróniával vegyített önkritikája sokszor nem várt alkalmakkor szerez kellemes pillanatokat.

Egy lecke az emberi méltóságból, mindössze 45 perc – és ki tudja? Ha úgy döntenek, meghallgatják, talán épp kitölti azt az üres időt, amíg az orvosi rendelőben várakoznak…

Porkoláb Petra

10/8


Heves Megyei Népújság

„Barlay Gusztáv rendezői munkájában a kórházi hierarchia bemutatása jelentős szerepet kap, és kitűnően érvényesül. Kállay Ferenc szabatosan azt az orvost mintázta meg, akit Vészi Endre megírt. Bihary József öregembere adja a legtisztább pillanatokat ebben a játékban. Valami ősi és elementáris erővel érzi és érzékelteti Bihary az elesett emberek panaszát; még akkor is könnyet érzünk a hangjában, ha nevetve dicsekszik reményeiről.” (farkas)

1964. szeptember 29. 15. évfolyam; 228. szám