Sajtó és a rádió

A Rádiójáték wikiből

Rádióélet (fejléc)

Szépirodalmi és műszaki műsoros képes hetilap

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. Rákóczi út 20. I. Telefon: József 412-05

Előfizetési ár: Egy hónapra 1.20 pengő, negyedévre 3.5 pengő, félévre 7 pengő egész évre 12 pengő, egyes szám ára 40 fillér. Külföldről az előfizetési ár: Ausztriából 1 hónara 2 schilling, negyedévre 6 schilling. Romániából 1 hónapra 70 lei, negyed évre 200 lei. Jugoszláviából 1 hónapra 20 dinár, negyed évre 60 dinár. Cseh- Szlovákiából 1 hónapra 12 cseh korona, negyedévre 35 cseh korona. Póstatakarékpénztári számla száma 54. 936.

Sajtó és a rádió

Írta: Márkus Miksa

Igaz örömmel fogadtam a magyar rádió igazgatóságának felszólítását, hogy tartsak előadást a mikrofón előtt a magyar sajtóról, amely hivatásának százötvenedik esztendejét tölti be az idén. Különös örömmel teszem ezt március tizenötödikén, pirosbetűs emlékünnepén a sajtószabadságnak, amely az emberiség történetében régebben él és előbb született, mint maga a sajtó.

A betűvetés tudományát nem is ismerték még, amikor boldogult ujságíró kollégánk, Homéros, a trójai háború briliáns riportere, már olyan komolyan vette a sajtószabadság elvét, hogy őszinte véleményét bizony néha még a mindenható isteneknek sem félt alaposan odamondogatni.

Amikor városról városra zarándokolva itt is, ott is elbeszélte érdekfeszítő harctéri tudósításait – amelyeknek összegyűjtött kiadása lett később az Iliász – és bizony néha térdig elkoptatta a lábát, amíg emberlakta vidékről emberlakta vidékre ért, nem is álmodhatott arról, hogy Zeusz villámának és az emberi lángésznek frigyéből valamikor egy csodálatos gép fog születni, amelynek segítségével az élőszó gyorsabban járja be majd a világot, mint Hermes, az istenek szárnyaslábú küldönce.

A mi mai életünkbe immár szervesen belekacsolódott ez a „csoda”, – a rádió. Mégis hideg borzongás fut végig mindannyiszor a hátunkon, valahányszor végiggondoljuk, mit is jelent az emberiség számára. És babonás megdöbbenéssel hajtjuk meg fejünket a valóság legnagyszerűbb csodája előtt, ha a mikrofónhoz lépve eszünkbe jut, hogy a világ másik végén ott, ahová hónapokig is eltart, amíg eljut tőlünk a sajtó nyomtatott küldönce, az ujság, szomjas fülek hallgatózva fogják fel a rádióba mondott szavakat, csaknem ugyanabban a másodpercen, amelyben kiejti őket valaki a budapesti stúdió párnázott kamrájában – egy kis emberhangya a nagy mindenség végnélküli terében.

Lehetetlen ilyenkor arra nem gondolni, hogy vajjon mit fog jelenteni a jövőben az emberi szellem, akarat és tudás mindenhatóságának nagyszerű megtestesülése, a rádió, amely előtt a technikai fejlődésnek oly beláthatatlan skálája áll még?

Engem, mint ujságírót, a rádió fejlődésével kapcsolatban főként egy kérdés kellene, hogy foglalkoztasson: mit fog jelenteni az eljövendő időkben a rádió, az ujságírás szempontjából?

Vannak, akik azt állítják, hogy idővel feleslegessé válik majd a nyomtatott sajtó, mert a nagyobb elterjedtségű, mozgékonyabb rádió át fogja venni tőle a hírszolgáltatás feladatát.

Ennek a feltevésnek természetesen semmi alapja sincs. Ha könnyen el is képzelhetjük, hogy a jövő békés polgárának nem lesz szüksége arra, hogy a képviselőház üléseit az ujságok tudósításaiban olvassa végig, hanem egyszerűen kinyitja majd kényelmes otthonában a távolbalátó rádiókészüléket és úgy élvezi végig a honatyák dikcióit, mintha ott ülne a karzaton, a sajtó jelentőségéből ez egy jottányit se vonna le.

Nemcsak azért, mert a békés polgárnak délelőttönként rendszerint egyéb dolga is van, mint otthon ülni és a honatyák dikcióiban gyönyörködni. (A nyomtatott tudósítást az ember akkor futhatja át, amikor éppen ideje van hozzá.)

A rádió a sajtó hivatását csak akkor vehetné át, ha ez a hivatás csupán a tények pontos közléséből állna és lényege nem éppen abban a kritikai szellemben volna, amely az ujságírásnak legfontosabb kelléke. Az ujságírás nem csupán hírszolgálati forrása, hanem szellemi útmutatója is a közönségnek, nemcsak arra szorítkozik, hogy elmondja a ma híreit, hanem megtanítja olvasóit arra is, hogyan fogják fel, mennyire és miért tartsák fontosnak az eseményeket.

Éppen ezért képtelenség azt hinni, hogy a rádió valaha is „konkurense” lehet az ujságírásnak. A jövőben is szövetségesek lesznek, aminthogy azok ma is. Együtt küzdenek a szárnyas szó és a nyomtatott betű kettős fegyverével, az emberi szellem, az emberi tudás szolgálatában.

Baráti együttműködésüknek legmeggyőzőbb példái azok az ujsághasábok, amelyeken alkalmam nyílt most a rádió és a sajtó egymáshoz való viszonyairól beszélni, az a sajtóorgánum, amely munkásságával éppen a rádió népszerűsítésén fáradozik. Véleményem szerint komoly feladatot teljesít a Rádióélet, amikor a nyomtatott betű meggyőző erejével a rádió segítségére siet és erősbbíteni igyekszik kapcsolatát a közönséggel. Azzal, hogy kielégítve a kíváncsi fantáziát, képekben is megmutatja mindazt, amit a rádióban csupán hallani szoktunk, megismertet a közvetítések színhelyével, az előadások szereplőivel, szinte azt a szerepet tölti be, amelyre a jövő rádiójában – a távolbalátás lesz hivatva.

És lelkes propagandájával, amelyet a rádió érdekében fejt ki, fényesen bebizonyítja, hogy a sajtó, az emberi kultúra évszázados régi nagyhatalma, nemcsak hogy nem félti jelentőségét a napról napra fejlődő rádiótól – hanem felkarolja, támogatja és testvéréül fogadja.


Rádióélet