Rádiózás Budaörs üzleteiben

A Rádiójáték wikiből

Rádiózás Budaörs üzleteiben

E dolgozat témája egy felmérés, amelyet lakóhelyemen, Budaörsön készítettem el a kereskedelmi és szolgáltatási egységekben (magyarul szólva üzletekben) való rádiózási szokásokról. Az alapvető mérőszámokat az adja, hogy hol milyen sítlusú rádiót hallgatnak, ebből kívánom a dolgozat folyamán levonni a megfelelő konzekvenciákat, tanulságokat. Az írást a diagrammá alakítható adatokkal zárom.

Mióta léteznek üzletek a világon, azóta kimondva-kimondatlanul létezik a marketing is. Egy bolt elsődleges célja becsábítani a vevőt a polcok közé és megtölteni a kosarát. Erre általában igen sokféle módszert alkalmaz a tulajdonos. Az érzékekre ható effektek közül először is a vizuális hatásokat emelném ki: ide sorolhatók a reklámok (plakátok, televíziós és webes hirdetések) és egy üzlet legfontosabb kelléke, a kirakat is. Persze a bolt belső terének elrendezése (divatos szóval design-ja) is lényeges „vásárló-visszacsábító erő” lehet.

A látás után általánosságban a hallást szokták megnevezni mint második legfontosabb érzékünket. A mai üzletpolitika – ahogy minden érzékszervünket – a fülünket is megdolgoztatja. Erre egyik legfontosabb eszközük a háttérzene. Minden valószínűség szerint igen fontos szempont egy vásárlónál az érzékleti összhatás, amikor belép egy üzletbe. Ha az arcára fintort csal a látvány sivársága, az aláfestő zene stílusával szembeni unszimpátia vagy épp valamilyen kellemetlen szag, akkor jelentős az esélye, hogy legközelebb inkább a konkurencia boltjában vásárol. Külön kiemelném az aláfestő zene szerepét ebben. Ez lehet egy rádióadó vagy saját zene (értsd: bármilyen hanghordozóról lejátszott, helyben szelektált zeneszámok együttese). Ezek általában igazodnak az üzlet stílusához, ezt legfőképp ruházati butikokban lehet megfigyelni. A zenei és a ruházkodási stílus manapság már így is igencsak összefüggő lett, így elég valószínűtlen, hogy egy „rapper”-boltba egy „rocker” tévedne be. Persze ennek a háttérzene csak az egyik dimenziója.

A megvizsgált tizenkét ruhát és egyéb kiegészítőket árusító üzlet tökéletes változatosságot mutatott e téren. A kisebb kaliberű boltok, „turkálók” esetében abszolút nem lehetett vevőt szórakoztató zenével találkozni. A vizsgált boltok közül ötben volt teljes némaság. Saját zenét kettő darab bolt játszott vevőkörének. Így mindössze öt bolt akadt, amelyikben rádió szólt a vásárlók örömére. Ebből kettő a Juventus Rádiót preferálta, egy-egy pedig a Danubiust és a Roxyt. Ugyanakkor több helyen is megemlítették például a Rádió 1-et, mint ezeken kívüli gyakran hallgatott állomást. Egy üzlet volt, melyet fentebb nem említettem, hisz az itteni dolgozók nem a klasszikus hullámokon terjedő rádiózást részesítették előnyben, hanem internetes rádiót hallgattak (Mellesleg/Zone).

Itt bejön a képbe a jogi szabályozás is, mely két térségét igazgatja az üzlethelyiségekben történő háttérzenének. Az egyik lényeges pont az, hogy milyen típusú helyeken van engedélyezve egyáltalán a háttérrádió. Ez a későbbiekben ki fog derülni, ismertetem a fő típusok esetében. Amint láthattuk, a ruhaüzletek és kiegészítő boltok számára engedélyezett a nyilvános rádiózás. A másik lényeges elem csak a rádiókat preferáló üzletekre vonatkozik. Nekik kötelességük fizetni azért, hogy nyilvános helyen szólhasson a rádió.

A nyilvánosság itt kulcsszó. Ha zenei cd-t kell egy vásárlónak hallgatnia a boltban, azért az üzlet tulajdonosának ugyanúgy fizetnie kell. Az ide vonatkozó szerzői jogdíjat az Artisjus-iroda szedi be, melyet pedig az állam működtet.

Egyébként a rádióműsorok nyilvános terjesztésének megadóztatása nem új keletű dolog. Amint az a Rádió Ujság 1930. augusztus 23-i számából kiderül, a bevezetése nem volt egyszerű feladat. „Ausztriában óriási felháborodást keltett az a terv, hogy a nyilvános helyiségekben, vendéglők, kávéházak, tánctermek, korcsolyapályák stb. felszerelt rádiók után külön adót fizessenek.” Ezzel ellentétben, mint említettem, ma már bevett gyakorlat a nyilvános rádiózás megadóztatása. Emellett ez manapság már nemcsak a hagyományos értelemben vett szórakoztató jellegű intézményekre vonatkozik, hanem egyes üzlettípusokra. Bár meg kell említeni, hogy a vásárolgatás szintén a század végére vált általános és széleskörűen kedvelt (és anyagilag is megengedhető) szórakozássá. Emellett a tendenciát erősítette a bevásárlóközpontok és plázák elterjedése is. A ’30-as évekre pedig a rádiózás is eljutott népszerűségének azon magassági fokára, amikor már nem lehetett többé kérdés, hogy az anyagi gondokkal küzdő közép-európai államok profitáljanak a szórakozás e formáján.

A szórakoztatásra szakosodott üzlethelyiségekben tehát az elsődleges a zene jelenléte. A különböző vendéglátó-ipari egységekben szintén egészen változatos a helyzet. Az éttermek, büfék és egyéb étkezdék sorában sok helyen nem volt semmilyen zene. Hat helyen saját zenével szórakoztatták a vendégeket. A többi étkezde vagy épp kocsma/italmérés rádiót használt. A felmérés során találkoztam a rádiók szinte teljes spektrumával: a különböző helyeken Roxy, Sláger, Jazzy, Juventus, Rádió 1 és a megújult Petőfi Rádió szórakoztatott. (Jellemző az új Petőfire az egyik pub tulajdonosának megjegyzése: „Tudom, hogy hülyén hangzik, de én mostanában Petőfit hallgatok. Írd be ezt nyugodtan!…”)

A felmérés még egy lényeges helyszíntípust érintett: ezek a fodrászatok és szépségszalonok, ahol gyakorta szól valamilyen rádióadó. Az általam meglátogatott kilenc üzlethelyiségből mindössze kettőben nem volt zene. A domináns rádióadó a Danubius volt, de egy-egy helyen szólt Café, Rádió 1, Sláger, Sztár FM és Juventus is.

A kereskedelmi egységekben nem megengedett a szórakoztató jellegű nyilvános rádiózás. Így az általam vizsgált tíz élelmiszerüzlet egyikében sem szólt rádió, ahogy néma volt tizenegy műszaki és barkácsbolt és tizennégy virág- és ajándékbolt is. A könyvesboltok sem élnek a zene adta lehetőségekkel, itt sincs rádió. A pénzügyi szolgáltatásokat kínáló fiókok szintén nem használnak háttérzenét, ez valamelyest komolyságukat is növeli. Így sem a bankfiókokban, sem a biztosítási irodákban, sem az ingatlanközvetítőknél nem lehetett rádiót hallgatni. Az egészségügyi szolgáltatóknál a helyzet hasonló: annál komolyabb és felelősségteljesebb intézmények ezek, és nem a szórakoztatásra építik esetleges marketingstratégiájukat.

Külön kategóriát jelentenek a bevásárlóközpontok, melyek hiába számítanak ugyanúgy kereskedelmi egységnek, számukra megengedett a zene. A hatalmas csarnokokat és raktárszerű áruházakat sajátos rádió hangja tölti meg. Nagy részben egy kereskedelmi rádió programját használják szórakoztatásul, ám eközben szolgálati közleményekkel gyakorta megszakítják ennek műsorát, hogy bemondják az akciós árukat, szabálytalanul parkoló autók rendszámát és elveszett gyermekek neveit. A felmérésben szereplő két hipermarket egyaránt a Juventus rádiót preferálta.

A vizsgálat szempontjából fontos megemlíteni, hogy ezek a tendenciák folyamatosan változóban vannak, nem mindig ugyanazt a rádiót hallgatják egy-egy üzletben. Így a felmérés is csak egy időpillanatot képes hatékonyan megragadni.

Azonban le lehet vonni azt a konklúziót, hogy hiába jelent meg a média különböző szempontok szerinti megadóztatása, az állami felügyelet kevésbé szigorú és szoros, mint korábban volt. A ’30-as évek hazai rádiózásában még különlegességnek számított az amerikai sokszínű modell. Nálunk az állami kézben lévő rádiók uralták az étert, míg Amerikában az FCC ellenőrzésével szinte teljes rádiózási szabadság uralkodott. Manapság a duális rendszer érvényes hazánkban, ahol az állam csak annyiban szól bele a rádiózásba, hogy a meglévő frekvenciákat igyekszik igazságosan elosztani, és ellenőrzi a szólásszabadság korlátainak betartását. Az internetes rádiózás megjelenésével azonban már a frekvenciaszűkösség nem jelent akadályt, így az üzletekben is egyre inkább a webes rádiók fogják átvenni az uralmat.


Monlnár Z. 2007