Rádiódiktatúra

A Rádiójáték wikiből

Rádiódiktatúra

Mindenfele olvassuk, halljuk, hogy ma a diktatúrák korát éljük. Az emberek persze politikai diktatúrákat gondolnak, amihez nekünk itt semmi közünk.

Annál inkább van azonban a rádiódiktatúrához.

Mi is az a rádiódiktatúra? Lényegesen más, mint a politikai diktálás. A politikában egyetlen diktátor erőszakolja akaratát egy egész országra.

A rádiódiktatúrában minden rádióhallgató diktátor minden más gusztusú ember ellen.

Hazai bizonyítékokat nem merek elővenni. Inkább a nagyfejlettségű és mindig követendő példának mondott német rádióéletből írok meg egyet és mást.

A meggyőződések kölcsönös semmibevevéséről. Mert türelemnek aztán nyoma sincs 1930-ban kértem.

Egy igen előkelő német rádiólap közli a következő közönségleveleket:

„Mozart és Beethoven zenéje ostobaság (wir halten Mozart und Beethoven für Blödsinn!), adagio, allegro, opus nem kell nekünk, ezekről nem is akarunk tudni! Annál inkább követelünk azonban tánczenét, sportot, indulókat…”

„Művelt, egyetemet végzett ember vagyok, de kereken kimondom: A rádióhallgatók túlnyomó többségét egy jelentéktelen kisebbség végtelen túlzásba vitt „művészeti” irányával valósággal terrorizálja és agyonuntatja…”

„A rádiónak igenis kötelessége, hogy minden tekintetben a magasrendűséget szolgálja és a művészet megalkuvás nélküli céljait az egész vonalon keresztülvigye. Az éretlen tömegek nem számíthatnak, csak a legfejlettebb ízlésűek lehetnek irányadók!”

„Tiltakozom az ellen, hogy a birodalmi rádiótársaság támogassa a hangosbeszélők állítólagos visszaélése miatt indított hajszát. Mi, hangosanbeszélő készülékek birtokosai nem tűrjük, hogy a belőlünk élő rádiótársaság a leglelkesebb rádiósokat agyonnyomorítsa.”

„Elég az örökös kocsmai zenéből (Biergartenmusik)! Ha nem adnak több Hindemithet (a németek legmodernebb zeneszerzője, olyan, mint nálunk Bartók), lemondok a rádióelőfizetésről!”

Így tovább, a legtarkább változatokban. Mert a XX. század egyik legfontosabb elve a mások meggyőződésének tisztelete, a demokrácia, a kölcsönös türelem. Mert a rádió a legdemokratikusabb intézmény.

Mivel pedig a legdemokratikusabb intézmény, hát tartozik naponta 16 órán át mindenkinek minden pillanatban kielégíteni az egyéni kívánságait.

Az összes többi hallgatóra való tekintet nélkül.

Le radio, c’est moi! A rádió az én vagyok! Ez a modern jelszó. Én, Én, Én, nagy é-vel. Ha ezerféle ügyeskedéssel van is egybeállítva a műsor, az általam választott pillanatban föltétlenül azt adja, amit Én akarok! A többi?

A többi várjon! Nincs senki arra kötelezve, hogy pont a nekem legmegfelelőbb időben követelje kedvelt műsorszámát!

Arra sincs kötelezve senki, hogy naponta 16 órán át hallgassa a rádiót - mondja az agyonvéleményezett német rádiólap. – Nem muszály föltétlenül meghallgatni a – másnak tetsző „útálatos” számokat.

Szerencsére csak Németországban van így. Nálunk csupa türelem mindenki: Megértő, mások ízlését és kívánságát méltányoló. A meggyőződéseket mi kölcsönösen figyelembe vesszük.

Vagy nem?

Kilián Zoltán


Gépelte: Gazdag Olga