Natália

A Rádiójáték wikiből

Írta: Szép Ernő

Rendező: Zoltán Gábor

Felolvassa: Kézdy György

Zenéjét összeállította: Kakó Gyula

Szerkesztő: Palotás Ágnes

„Kedvem kerekedett elszámolni fiatalságomnak egy esztendejéről, a legelsőről, amelyet Pesten töltöttem. Az 1905. évet írtuk; körülbelül 19 éves voltam, mikor feljöttem Pestre, a gimnázium nyolcadik osztályába beiratkozni. Tavasz felé azután kimaradtam a gimnáziumból, untam az iskolát feneketlenül. Félig-meddig már ekkor firkálásból éltem; egyelőre az élclapoknak szállítottam politikai versecskéket. Esztendő múlva kerültem be a Budapesti Napló című, rég elenyészett napilap szerkesztőségébe. Az addig való időt mesélem el könyvemben; persze, nemcsak a magam vergődése lesz benne, benne lesz sok minden az akkori Pest életéből, hadd remélem, hogy nem leszek unalmas.” Szép Ernő

5x26 perc

2008. május 26., 13:04

MR1 Kossuth Rádió