Német rádió története 1933-ig

A Rádiójáték wikiből

Simon Krisztián

Német rádió története 1933-ig

Németországban az állam hatalmi törekvései és az ipar szükségletei közötti kompromisszum eredményeként alakul ki az úgynevezett „német modell”, amely az idő múlásával egyre központosítottabbá válik, és kulturális, valamint politikai téren is egyre inkább a konzervatív középosztály ízlésének megfelelően készíti műsorait.

Az első német rádióállomás a berlini Vox Hausban kezdte meg munkáját, és ezzel elindította a német médiatörténet új korszakát: rövid időn belül számos állomást indítottak az ország területén, így Frankfurt am Mainban, Königsbergben. Breslauban és Hamburgban. Ez utóbbiban egy csoport kereskedő – élükön Friedrich Blonck gabonakereskedővel –összefogásával 1924. januárjában megalakult a Norag elnevezésű északi rádiós részvénytársaság, amely május másodikától kezdve napi négy-, majd az év végétől napi tízórás műsoridővel szolgálta a hallgatóságot.<ref>Ld. Haddinga</ref>

Jelentős befolyással rendelkezett még – főleg a műsorok tartalmát tekintve – a birodalmi belügyminisztérium, amely megalapította a Drahtloser Dienst – vagy rövidebben Dradag – elnevezésű részvénytársaságot. A Dradagnak beleszólása volt az összes híradó, és más politikai műsor tartalmában, ugyanis ez volt az egyetlen hely, ahonnan az adók hozzájuthattak híreikhez, Emellett a Dradagnak ahhoz is joga volt, hogy elrendelje valamely rádióműsor elkészítését, vagy ragaszkodhatott ahhoz hogy egyes híreket teljes hosszában, rövidítetlenül adjanak le („Auflagenachrichten”).<ref>Ld. Haddinga</ref>

A rádióállomások helyzetét a kezdetektől fogva a birodalmi távíróeszközökről szóló 1892-es törvény szabályozta. Ez 1908-ban megerősítette, hogy az ebben leírtak az újonnan megjelenő rádióra is alkalmazandóak. Furcsamódon a sajtószabadság weimari alkotmányban lefektetett elvét senki nem akarta, még a későbbiekben sem kiterjeszteni a rádióra, pedig látták, hogy a rádió hatékonyabb hírközvetítő médiummá válhat az újságoknál.

Egyes német nagyvállalatok már 1922-ben támogatni kezdik az akkoriban jórészt magánkézben lévő rádióállomásokat. Kezdetben külföldi cégek uralják a piacot, de idővel átveszi helyüket a Lorenz, a Huth és a Telefunken nevű vállalatok<ref>Ld. Barbier/ Lavenir 242.-244. o.</ref>. 1917-től néhány rádió zenére, illetve újságok, valamint könyvek felolvasására épülő műsorokat kezd sugározni. A háborút követően 1918-ban az összes jelentősebb politikai tényező harcba száll a rádió birtoklásáért. A hivatalos német hírügynökség, a Wolff berlini irodáját például a szociáldemokrata kormány, majd a munkáspárt is arra használja, hogy onnan tegye közzé hosszadalmas proklamációit<ref>Ld. Barbier/ Lavenir 242. o.</ref>.

A munkástanácsok és a kormány is magának szerette volna megkaparintani a rádiót, de az végül a posta kezébe került, amely ezt követően akkora befolyást nyert a médium fölött, amelyet a Weimari Köztársaság, az azt követő nácizmus, és a szövetségi köztársaság éveiben is megőrzött. 1919-ben a Postaminisztérium külön rádiós ügyosztályt hozott létre azzal a céllal, hogy a gazdasági érdekeket képviselve felügyelje az új médium működését. Hamarosan megjelentek az első rendszeres műsorok is.

Lorenz, a Huth és a Telefunken rádióalkatrész-gyártó cégek 1922-ben elindították rádióadásukat. Céljuk, hogy hasonló mértékben elterjedtté váljon a rádió, mint az Egyesült Államokban, ahol 1922-re már több mint kétszáz engedéllyel rendelkező rádióállomás sugározta műsorait a hallgatóknak. Ezek nem szedtek előfizetési díjat, mivel úgy gondolták, a rádiókészülékek eladásából finanszírozható maradhat az adás. Az említett vállalatok megalapítják Berlinben a Rundfunk Gmbh-t: ez állítja elő az adókat és a forgalomba kerülő vevőkészülékeket. A Deutsche Stunde pedig a műsorokért felelős.<ref>Ld. Barbier/ Lavenir 243. o.</ref>

A rádiózás kezdeti éveiben a szünetjelek töltötték ki azt az időtartamot, amíg az egyes programok között a csatorna munkatársai átkapcsoltak egyik helyszínről a másikra, vagy átrendezték a stúdiót. Praktikus céljuk mellett ugyanakkor az egyes rádiók ismertetőjeleivé is váltak. Legtöbbször valamely híres opera, vagy zenemű rövid részletével töltötték ki ezt az űrt, de előfordult olyan is, hogy egy óra ketyegését lehetett hallani a szünetben.<ref>http://www.radiomuseum.org/forum/pausenzeichen_was_war_denn_das.html</ref> 1932-ben például a hamburgi rádió a Bolygó hollandiból kapott új szünetjelet, az úgynevezett Kormányos motívumot, míg a müncheni rádió szintén Wagnertől kapta szünetjelét, méghozzá a Parsifal Gral-harang motívumát.<ref>Kilián Zoltán Mi ujság a rádió körül?</ref>

A Deutsche Stunde leányvállalatai 100-150 kilométeres sugarú körben sugározhattak műsorokat. Az állomások működését részben a posta, részben a korábban említett befektetői csoportok tették lehetővé. 1924-től megjelennek a visszafogott reklámok is (bár ezek 1930-ig a bevételnek mindössze 0,27 százalékát biztosítják)<ref>Ld. Barbier/ Lavenir 244.-245. o.</ref>, majd 1926-tól elindult egy régiók feletti nemzeti adás: a weimari kormány szolgálatában álló, antibolsevista hangvételű Deutsche Welle.

A Norag 1924-es indulását követően szépen lassan egész Észak-Nyugatnémetországot meghódította, annak ellenére, hogy egyes területeken a Sender Münster is fogható volt. Az állomás kezdeteihez a krónikások szerint ezer hallgató asszisztált, de már félév múlva 70 ezer hallgatója volt, havi két márka előfizetési díj mellett, mellette pedig rengetegen hallgatták illegálisan is a rádió műsorait.<ref>Ld. Haddinga</ref>

1928-ra ez egész országban összesen 2,3 millió fizető rádióhallgatót tartottak számon. Kezdetben a hallgatók meggyőzése a rádió fontosságáról nehézkes volt: bár már 1924-ben szerveztek Berlinben egy rádiós kiállítást, a nagyobb, hangszórós készülékek mégis túlságosan drágának bizonyultak egy átlag hallgató zsebéhez mérve. Így a kezdeti években a legtöbb hallgató fülhallgatós detektorkészülékeken keresztül jutott hozzá a rádióműsorokhoz. A kommersz rádiókészülékek csak a húszas évek végére váltak könnyebben elérhetővé az átlagemberek számára, de nagyobb elterjedésüket ekkor a gazdasági világválság akadályozta.

1924-ben egy négycsöves rádiókészülék ára 400 és 500 márka között mozgott, míg egy detektorkészülék mindössze 70 márkába került (egy átlagos irodai alkalmazott keresete akkoriban havi 160 márka volt. Egy évvel később az árak lejjebb mentek, és egy detektor már 15 márkáért hozzáférhetővé vált, míg az egycsöves rádiókészülék negyven, a négycsöves pedig 200 márkába került (plusz hozzátartozott még a fülhallató további 7-15 márkáért, illetve a hangszóró, amely 60-100 márkával terhelte meg a vásárlók pénztárcáját). Ekkoriban már több rádió adott ki rendszeresen programfüzetet, amelyben saját adójuk műsorait ajánlották a hallgatók figyelmébe. Ilyen volt például a Norag kiadványa, a "Rundfunk-Zeitung".<ref>Ld. Haddinga</ref>

A húszas évek közepétől a Norag már majdnem egész napos műsorszolgáltatással büszkélkedhetett: a reggeli és délelőtti órákban híreket mondott, sport-, gazdasági és nőknek szóló szórakoztató műsorokat, valamint tájékoztatott a várható időjárásról és a pontos időről.

Délben a tőzsdei műsor következett, majd egy rövidebb adásszünet után újabb műsorszámok következtek: így a bűnügy műsor, majd zene és reklámok. Kora este szórakoztató műsorokat sugároztak, majd ezt követte az esti kultúrműsor, amely jórészt opera, operett vagy színházi közvetítésekből állt. Ekkor készültek el az első saját készítésű hangjátékaik is. A tízórai hírek után tánczenét sugároztak a közönségnek, amelyet a stúdióból, vagy valamelyik kedvelt kávéházból sugároztak, de gyakran szólt hanglemezről is a zene. A rádió kezdeti éveiben nem sugározták még vasárnaponként istentiszteletet, hanem helyette 10 és 11 óra között szüneteltették a műsort, hogy ezzel ösztönözzék a hallgatókat a templomlátogatásra.

A galvánelemmel működő rádióvevők ekkorra már könnyebben hozzáférhetőbbek lettek az átlagemberek számára, így könnyen tömegtermékké válhatott a rádió, ennek ellenére a szolgáltatókat nem kifejezettebben érdekelte, hogy a nép mit hallgatna szívesen. Bár 1924-ben a német rádióamatőrök lapja feltette a kérdést: „Mit is szeretnének hallani a rádióban?” Ennek eredményeképpen kiderül, hogy a hallgatók az operettet, az időjárás-jelentést, a napi híreket és a koncertközvetítéseket tartják a legtöbbre, míg a politikai hírek nagy jóindulattal is csak a kívánságlista közepén foglalnak helyet. A posta ugyanakkor meghiúsította a közvélemény-kutatás eredményeinek nyilvánosságra hozatalát.

Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban a munkásmozgalmaknak ekkor már volt saját rádióadójuk, Németországban erről nem is álmodhattak: a német rádió a konzervatív kispolgároknak szól, ezért panaszkodott Bertold Brecht, hogy ezt az új találmányt mindenáron a jelentéktelenségbe akarják fullasztani.<ref>Ld. Barbier/ Lavenir 245-246. o.</ref>

1932-ben a német kormányban már megfordult az egységes típusú „néprádióvevőkészülék” gondolata. Célja az volt, hogy minden német családban jelen legyen a rádió, ezért a rádiócsövek árát jelentékenyen csökkentette: az árcsökkenés átlagban huszonkét százalékos volt, de egyes csöveknél elérhette a harminchat százalékot is.

1932-ben a kormány tanácsadókat nevez ki minden csatorna mellé, és az adók szépen lassan 51%-ban a posta, 49%-ban a tartomány tulajdonává válnak. Eugen Hadamowsky, a német rádió birodalmi vezetője 1932-ben bejelentette, hogy „nagyszabású német rádióegységet teremtenek meg, melynek keretében együtt lesznek a hallgatók rádióegyesületei, a rádióipar, a rádiókereskedelem és természetesen maga a rádió is.<ref>Kilián Zoltán Mi ujság a rádió körül?</ref>” Emellett kijelentette, hogy erőteljes intézkedéseket tesznek a rádiózavarok elhárítására is, miközben a „rádióadó-amatőrködést megfelelő utakra irányítva, elősegítik<ref>Kilián Zoltán Mi ujság a rádió körül?</ref>”. Ez a reform ugyanakkor, mint mondta, „jelentékeny személyi változásokkal fog járni<ref>Kilián Zoltán Mi ujság a rádió körül?</ref>”, amely gyakorlatilag azt jelentette, hogy a rádiót elözönlötték a nemzeti szocialista erők. Hadamowsky 1932-ben úgy fogalmazta meg a helyzetet, hogy „Karácsonyig ezer munkanélküli párttagot helyeznek el a birodalmi rádiónál<ref>Kilián Zoltán Mi ujság a rádió körül?</ref>”.

Amikor 1933. január 30-án a nemzeti szocialisták hatalomra kerültek, rendkívül könnyű dolguk volt a rádióval. Nyár elején a Birodalmi Rádiótársaságot (Reichsrundfunkgesellschaft), állami tulajdonnak nevezték ki, majd a Joseph Goebbels vezette propagandaminisztérium alá rendelték. A regionális rádiótársaságokat felszámolták. A Noragból, amely 1932 novemberében Norddeutsche Rundfunk GmbH.-ra változtatta a nevét, végül Reichssender Hamburg (Hamburgi Birodalmi Adó) lett. A Deutsche Welle helyét ekkor a Deutschland-Sender veszi át, amelyben a nácik már megszűrik a híreket.

Ekkortól kezdve a II. világháború végéig a náci Németország birodalmi rádiója egészében Hitler propagandáját adta. A rádiós műsorpolitikát Joseph Goebbels propagandaminiszter határozta meg: így létrehozták a – BBC szemléletmódjával teljes mértékben szemben álló – állami rádiót, amelynek feladata a „teljesen egyoldalú tájékoztatás” volt. Goebbels a rádióval pergőtűzszerű és egyszerű sztereotípiákon és szlogeneken keresztül gondolatok helyett elsősorban érzelmeket kívánt ébreszteni. Az országon belül ekkora már olyan „néprádiókat” dobtak piacra, amelyek csakis a német adásokat voltak képesek fogni, miközben a nem megszállt területekre 28 nyelven sugározták propagandaműsoraikat, majd a megszállt területeken a német nyelvű birodalmi műsort közvetítették a helyi rádióállomások is.<ref>Ld. Hargitai / Hirsch

</ref>

Felhasznált irodalom: