Csongor és Tünde a mikrofón előtt

A Rádiójáték wikiből

Nyugat · / · 1936 · / · 1936. 4. szám · / · DISPUTA MOHÁCSI JENŐ: CSONGOR ÉS TÜNDE A MIKROFÓN ELŐTT

A bécsi rádió május közepén előadja Csongor és Tündét, Vörösmarty Mihály bűbájos és mélységes költői remekét. Hat esztendő előtt Az ember tragédiája szintén Bécsből indult el külföldi világűrbeli útjára, hiszen Bécs után Prága és München adta elő a drámai költeményt. Hans Nüchtern fedezte fel Madách Imre nagy művét az idegennyelvű rádiók számára. (Fontos rendezői munkájáról szó esett a Nyugat márciusi számában.) A bécsi rádiódramaturg és rendező neve kapcsolódik a Csongor és Tünde májusi előadásának ügyébe is, mert Hans Nüchtern fogadta el a magyar romantikus költészet legkíválóbb alkotását, bár nem ő rendezi, hanem Németh Antal.

Néhány hét előtt a magyar rádióból hallottuk Csongor és Tünde előadását, amellyel Németh Antal szinte főpróbáját adta a bécsi eljövendő hangjáték-produkciónak. Nálunk színházi előadásról is a főpróba alapján írnak a bírálók, ezért szeretném néhány megjegyzéssel szolgálni ezt a nagyon jelentős irodalmi ügyünket, ámbátor bejelentem egyúttal inkompatibilitásomat, hiszen Csongor és Tündét is én fordítom németre a bécsi rádió számára.

Németh Antal a hangjátéknál szereti a keretet. Már Szofoklész Ödipuszához is keretet iratott, érdekeset, de túlhosszút. Athén népét mutatta be ez a keret, ahogy az amfiteátrumban az Ödipusz előadását hallgatja. Az ember tragédiájának rádióelőadásánál az egyes képek közé magyarázó sorokat szövetett, ami érzésem szerint igen helyes módszer. Az a kitűnő költőnk, aki ezeket a közbevetett sorokat írta, amelyek hellyel-közzel igen szépek, csak abban vétette el a dolgot, hogy a madáchi mértékben, hatodfeles és ötös jambusokban, adta a kiegészítő szöveget, amelyek azok előtt, akik nem ismerik jól a Tragédiát, úgy tetszhetett, mintha Madách költötte volna. Pedig Németh Antal ismerte és helyeselte Hans Nüchtern módszerét, aki egész más mértékben Knittelvers-ben iratta meg velem és írta meg a közbevetett sorokat. Németh Antal bizonyára megszívleli az előadás tanulságait. Figyelembe veszi őket legközelebbi rádióbeli Tragédia-rendezésénél. Egyébként igen szépnek és érdekesnek tartom Németh rádióprodukcióját, kitűnőnek legtöbb rövidítését, bár a londoni sírjelenet elhagyását nem szeretem; dramaturgiai szempontból talán indokolt, de a bécsi rádióelőadásban egyike volt a legmerészebb mozzanatoknak. Apró kifogásaimat most elhallgatom. Azt azonban mindenki érezhette, aki meghallgatta ezt az előadást, hogy ez egészen más dimenzióban élt, mint a Tragédia minden eddigi magyar rádióelőadása.

Németh Antal Csongor és Tündéjének megbeszélését azzal kezdem, amit nem helyeslek benne: a kerttel. Számadó juhász mondja el a bojtárnak, reális népiességgel, a puszta éjszakájának reális hangulatában, zsíros nekifohászkodással és ízes kifejezésekkel Vörösmarty igen stilizált, calderonias trocheusokban és shakespeare-es jambusokban írt Csongor és Tündéjét. Azt kell képzelnünk, hogy a juhász mondja el, mit morfondíroz a tudós, mit zeng el a tragikusan, a kozmikusan szomorú Éj. Németh Antalt a magyar előadás bizonyára meggyőzte arról, hogy Bécsben vissza kell térni Hans Nüchtern bevált módszeréhez, a verses, de egészen idegen versmértékes rövid betoldásokhoz. Az előadást, úgy érzem, Polgár Tibor igen szép, mintaszerű kísérőmuzsikájának első számával, az édesbús Csongor-motívummal kell kezdeni.

Magát a művet Németh Antal kitűnően rövidítette meg. Kimarad több a felénél. Rengeteg vizuális része van a Csongor és Tündének, átöltözködés, átvarázsolás, amiből alig valamit hagyott meg a rendező, és talán még így is itt-ott a kelleténél többet. A Csongor és Tünde rádióelőadása meggyőz arról, hogy a színpadon is túlsokat hagytak meg eddig a klasszikus mű remekbe ötvözött soraiból, amelyek oly sokszor akasztják meg az akciót. (A Csongor és Tünde is Paulay Edének köszönheti színpadi életét, aki remekül tudott rövidíteni, - lásd Az ember tragédiája -, de a Csongor és Tündéből bizonyára azért nem mert többet, mert nem futotta volna különben egész estét betöltő színpadi teljesítményre.) Akármennyire kár a költői mű egyik legszebb részéért, a nemtők jelenetéért: jó volt elhagyni, mert betétnek hat. Bécsben még inkább kell elhagyni, és külföldön mindenütt, mert idegen nyelven a Szentivánéji álom tündérvilága utánzatának fog tetszeni.

A Ledér históriája, a boltos rác epizódja nem rádiószerű, jó volt eltüntetni.

Az Éj fenséges szavait szavalókórussal elszavaltatni másutt, mint Budapesten, ahol Ascher Oszkár jeles csapata remekelt, nem igen lehet. A magyar rádióban is csupán a produkció sikerült volta tudta némiképen elfeledtetni, hogy egyetlenegy hang legalább oly világegyetemesen tudja kifejezni az Éj komor magasztosságát, mint zeneileg fel- és lefokozott tömegszavalás. Az utolsó sorok visszhangozó ejtése trouvaille, amelyet meg kell tartani.

Polgár Tibor kísérőzenéje mindenképen rádiószerű. Szép, de rövid motívumokból épült fel, hangszerelése modern, hangulatos, kihasználja a kis zenekar minden lehetőségét. Csongor és Tünde motívumai stilizáltan magyarosak, vörösmartyasak, megvan bennük a vágyódás melódiája. Mirigy és az ördögfiak, Balga és Ilma motívumai igen jellegzetesek. Weiner Leó klasszikus szépségű Csongor és Tünde-muzsikáját nem szabad felaprózni, annyira önálló, sajátos életet élő remekmű, hogy túlnőne a hangjáték keretein. (Az ember tragédiája rádióelőadásainál sem lehetett felhasználni Erkel Gyula és Buttykay Ákos igényes muzsikáját, új kísérőzenét kellett iratni Bécsben és Budapesten is.)

Németh Antal Csongor és Tündéje tehát, a Fiatalok Rádiószínpadának produkciója, a kerettől eltekintve, szép előadás volt, örvendetesen stílusos, jó auspiciuma a májusi bécsi előadásnak.

Néhány szó új fordításomról.

Az ember tragédiája átültetésénél megrövidítettem a hatodfél és öt jambusos sorokat egy-egy verslábbal. Ezzel kikerültem azt, hogy henye szavakkal töltsem meg a sorokban keletkező űröket, amelyek különösképen akkor támadtak, amikor az eredeti mértékben próbáltam németül életre kelteni Madách gondolatait.

A Csongor és Tünde nagy költőművész remeklése. A játszi sorok négyes és ötödfeles trocheusokban alkotódtak. Annyira dúsak az érzések, a színek, az illatok gazdagságától, hogy németül ezt a poézist az eredeti mértékben is csak nagynehezen lehet visszaadni, a sorok rövidítésére tehát nincs szükség. Persze itt is van kivétel. A kalmár, a fejedelem, a tudós és az Éj szavai, amelyek egyébként sejtelmesek már Madách szellemétől, (ami csodálatos, hiszen az Ember tragédiája csaknem harminc évvel íródott Csongor és Tünde után), néhol elbírják a rövidítést. Itt azután bátran alkalmaztam a Madách átültetésénél gyakorolt módszeremet és egy-egy verslábbal kurtábbra szabtam az ugyancsak hatodfél és ötjambusos sorokat, remélem, ezzel nagyobb kár nem érte Vörösmarty mélységes gondolatait és halhatatlan hangulatait.

Csongor és Tündé-nek második német fordítója vagyok. Az első német fordító dr. Heinrich Gärtner, akinek átültetése, teljes Csongor és Tünde-fordítása, 1904-ben jelent meg Strassburgban, Josef Singer kiadásában. Nagy tisztelettel és megbecsüléssel forgattam ezt a fordítást, melynek szerzője kitünően tud németül, sok remek sora is van, csak némely helyütt nincs tisztában azzal, hogy mit és mennyit bír el a modern német vers és mi az, amit a német szavaló nem tud kiejteni. Így például, amikor Vörösmarty így dalol: Álom, álom, édes álom, szállj a csendes föld fölé, - Heinrich Gärtner ezt így fordítja: Schlaf, komm, Schlaf, komm, süsser Schlaf, komm, - és nem gondol arra, hogy az eredeti sorok zenéjét hívebben adja vissza ez a pár szó: Schlummer, Schlummer, süsser Schlummer. Az ilyenféle dolgok azonban nem kisebbítik Heinrich Gärtner nagy érdemét.

Fordításomnak most is az a rendeltetése, hogy el lehessen mondani. A Csongor és Tünde első soraival akarom megmutatni, miben különbözik módszerem Heinrich Gärtnerétől:

Vörösmarty:

Minden országot bejártam, Minden messze tartományt, S aki álmaimban él, A dicsőt, az égi szépet Semmi földön nem találtam. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömömben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Ah, de mit látok? középen Ott egy almatő virít, Csillag, gyöngy és földi ágból, Három ellenző világból, Új jelenség, új csoda.

Gärtner:

Wanderte durch alle Reiche, Alle Lande weit und breit, Aber die in meinen Träumen Lebt, an keinem Ort der Erde Fand ich sie, die Göttergleiche. Wie ein Blatt, das fortgetragen Windeswirbel, unstät jagen Muss ich jetzt. In Freud und Leid Lässt die Seele weltenweit Von der Sehnsucht Flug sich tragen. Aber was erblick ich? Dort Mitten blüht ein Apfelbaum: Stern und Perl auf irdschem Schaft, Dreier Welten zauberhaft Neu Gebilde, neues Wunder.

Mohácsi:

Land um Land hab ich durchzogen, Alle Gaue, fern und nah, Doch die Hehre, die in meinen Träumen lebt, die Himmelsschöne Nirgend ich auf Erden sah. Jetzt wie ein gezaustes Blatt, Das der Wind gewirbelt hat, Muss in Freud und Leid ich ringen Mit der Unrast, und die Seele Hebt sich auf der Sehnsucht Schwingen. Doch was seh ich? In der Mitte Blüht ein Apfelbaum aus Sternen, Perlen und irdischen Zweigen, Aus drei fremder Welten Fernen, Neu erschaffnes, neues Wunder.