Mihályfi Győző

A Rádiójáték wikiből

Bulgakov - A nagy kísérlet, avagy Rok tojásai [1]

Mihályi győző 1954-ban született Tiszanánán, 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti főiskolán. Játszott a kecskeméti Katona József Színháznál, a Radnóti Színháznál, a Nemzeti Színháznál és a Pesti Magyar Színháznál is. Kitüntetései: Jászai Mari-dí¬j 1990, érdemes művész 2007. A Csiszár-féle Moliére darab köpönyegforgató Tartuffe-je, a My fair lady Higgins professzora, aki pokrócdurvasággal és határozott racionalitással változtat egy kültelki virágáruslányt nagyvilági dámává fogadásból, kizárólag a grammatika segítségével.

A templom egerében pedig a következőt írták róla: „Mindenki hozza a figurát, ahogy a nagykönyvben - azaz a darabban - meg van írva: Mihályi Győző sármos, vonzó, férfias, határozott, energikus, lehengerlő bankigazgató. A néma leventében: „Mihályi győző Agárdi Pétere úgy toppan be hódolatát hozva Ziliához, mintha minimum hetente mondogatná elragadtatásának frázisait különböző hölgyek fogadószobájában. Szemlehunyva, a vágytól öblösen reszkető hangon sóhajtozik, nem csoda, hogy Zilia "jaj, hogy szavalsz!"- felkiáltással próbálja belérekeszteni a szót.”

Forrás

(Mészáros Krisztina)